Hírek

Gólváltás és a QPR

Ma az angol élvonalban és másodosztályban kalandozunk...

Bristol City-QPR X2!

Jimmy Floyd Hasselbaink megszerezheti első győzelmét a csőszök kispadján!
A Bristol City a 21. helyen áll 19 egységgel, a piros-fehérek az Ashton Gate-en 2-3-5-ös sort összehozva. Steve Cotterill menedzser nehéz helyzetben van, hiszen fel kellene ráznia Kodjiáékat a hétközi, Derbytől elszenvedett 4-0-ás vereség után. A feladat nem egyszerű, viszont jó hír, hogy eltiltott és friss sérült nincs a keretben. A keddi zakó előtt fontos három pontot húztak be Flinték, a kiesés elleni harcban ugyancsak érintett Huddersfieldnél nyertek. Bakeréknek nagyon kellenek a pontok, ugyanis a vonal alatti Charlton 18-nál jár…
Néhány hete bekövetkezett, amiről korábban már hallani lehetett: Neil Warnockot Jimmy Floyd Hasselbaink váltotta a csőszök padján. Az egykori holland klasszis támadó eddig két hazai találkozón irányította a csíkosakat: a Burnley és a Brighton ellen is remiztek a londoniak. Két erős riválissal találkoztak tehát Ferék, így nem is hangzik olyan rosszul az iksz. A társulat a 12. 28 egységgel, még abszolút nem kell lemondaniuk a play offról. Ehhez viszont javítaniuk kell Hoilettéknek 3-1-6-os idegenbeli mérlegükön. A sérüléséből felépült a brigád gólgyárosa, Charlie Austin, aki legutóbb duplázott. Armand Traore (balbekk) sérült, Mackie (középpályás) és Perch (bekk, középpályás) viszont már akár ott lehet a keretben.
Bizalmat szavazunk a vendégeknek, az az érzésünk, hogy a QPR nem marad ma pont nélkül, tippünk így X2!

Everton-Leicester Mindkét csapat betalál: IGEN!

Az év meglepetéscsapata ma megint komoly kihívás előtt áll: nem ússzák meg kapott gól nélkül, no de ehhez lesz néhány szavuk Vardyéknak is…
Martinez mester csapata eddig nem tudott kitörni a szürkeségből, a liverpooliak mindössze a 10. helyen állnak 23 egységgel – igaz, az 5., EL-t érő Tottenhamtől csak hárommal maradnak le. A Goodison Park nem igazán félelmeste oroszlánbarlang az idén (3-3-2), viszont legalább eseménydús meccseket játszanak (17-12). A kékek csak a két manchesteri alakulatnak nem találtak be. A formájuk már-már kiszámítható, hiszen három ikszből érkeznek a mai ütközetre. A keretben vannak még hiányzók, a védelemben Jagielka, Oviedo és Browning biztosan kimarad, a középpályára viszont visszatérhet az alapembernek számító McCarthy.
Ranieri csodát tesz a rókákkal. A Leicester vezeti a Premier League-t, a kékeknek 16 meccs után 35 pontjuk van, mindössze egyszer kaptak ki (Arsenal), idegenben pedig még veretlenek (5-3-0). A formájuk lenyűgöző, legutóbbi hét bajnokijuk közül hatot behúztak, csak a MU-val remiztek otthon. Vendégként a gólkülönbségük 18-9, minden túrájukon eredményesek voltak Mahrezék! A Vardy-Mahrez páros ellenállhatatlan, előbbi 15, utóbbi 11 találatnál jár. Ma is várhatunk tőlük gólokat… A keret nem lesz teljes, Huth eltiltását tölti, két fontos középpályás, Drinkwater és Schlupp edzéseket hagyott ki, így nem biztos, hogy bevethető állapotban lesznek.
Meddig tart a rókák fantasztikus menetelése? Nehéz kérdés… Elképzelhető, hogy botlanak a Goodison Parkban, ám abban biztosabbak vagyunk, hogy gólváltás lesz az ütközetben. Mi erre fogadunk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik