Hírek

Kijevi mészárlás, ki-ki csata Pireuszban

Ma megint BL-meccseken pörgünk...

Dynamo Kijev-Maccabi Tel-Aviv (0-1) 1!

A helyzet roppant egyszerű: ha nyernek a kijeviek, ott vannak a legjobb 16 között. A csoport leggyengébb tagja ellen muszáj győzniük a kékeknek!
Izgalmasan alakult a G-csoport: 5 fellépés után a Chelsea vezetett 10 egységgel, ugyanennyi van a Portónak is, következik 8-cal a Dynamo, az izraeliek eddig még nem gyűjtöttek egy egységet sem. Ha ma nyernek Sergey Rebrov fiai, ott vannak a nyolcaddöntőben.
Az ukránok otthon eddig még nyeretlenek a sorozatban, a londoniakkal és a portugálokkal is remiztek, verték idegenben a mai ellenfelüket, és Portóból is elhozták a pontokat, épp legutóbb. Egyetlen vereségüket a Stamford Bridge-en szenvedték el.
Jarmolenkóék formája nagyszerű, a bajnokságban öt győzelemnél járnak zsinórban, a Sahtarral együtt 43 pontosak, kettejük közül kerül ki az idén is a bajnok. A védelem nagyon egyben van, csak 6 gólt kaptak 16 meccsen. A hátsó alakzatban ma lesz hiányzó, Vida sérült, a középpályáról pedig a kreatív Kranjčar marad ki ugyancsak sérülés miatt.
Az izraeli bajnoknak nem úgy sikerült a BL, ahogy azt Slavisa Jokanovic vezetőedzőék eltervezték. A bajnokságot holtversenyben vezető együttes öt vereséget számlál, gólkülönbsége 1-15! A gárda egyik ellenfelét sem tudta megszorítani, mindegyiken legalább kettővel kikapott. A bajnokságban jó szériát futottak a sárga-kékek, de legutóbb csak ikszelni tudtak a Kfar Saba vendégeként.
A keret nem lesz teljes, Tal Ben Haim, egy fontos bekk eltiltott lesz, rajta kívül a támadósorból Radonjić marad ki, a középpályás Azulay viszont talán ott lehet Kijevben.
A Dynamonak nem kell mást tennie, mint legyőzni a az izraeli bajnokot. Szerintünk a kijeviek nem is hibáznak, legalább kettővel elverik a Maccabit. Tippünk így hendis H!

Olympiacos-Arsenal +2.5!

Az ágyúsok kellemetlen helyzetbe hozták magukat. Ma nem elég nyerniük, legalább kettővel kellene. A tartalékos londoniakra kemény kihívás vár…
Az F-csoportban így fest a helyzet 5 fordulót követően: 1- Bayern München 12, 2. Olympiacos 9, 3. Arsenal 6, 4. Dinamo Zagreb 3. Ami tuti, a horvátok már kiestek, a bajorok már továbbjutottak.
Marco Silva vezetőedző alakulatának már most oda lehetne adni az aranyérmet, 13 meccs után száz százalékos, toronymagasan vezet. És a BL-ben is megállta a helyét a társulat. A Byerntől oda-vissza kikaptak a piros-fehér csíkosak, de ezen kívül a horvátokat kétszer legyűrték, és bravúros győzelmet arattak az Emirates-ben. Finnbogasonék 3-2-es londoni diadala azt jelenti, hogy az ma az Arsenalnak két góllal, vagy mondjuk 3-2-re kellene győznie Pireuszban.
Az Oly formája rendben van, és a kerete is szinte teljes lesz a kulcsfontosságú találkozón.
Ugyan ez nem mondható el a londoni együttesről: nyugodtan ki lehetne írni a “Kőrház” feliratot az Emirates-stadionra. A hiányzók listája: Alexis Sanchez, Arteta, Coquelin, Koscielny, Rosický, Cazorla, Welbeck és Wilshere. Azért ez így elég durván hangzik…
A hét végén nyertek az ágyúsok (Sunderland, 3-1), Walcott és Gibbs már csereként pályára lépett. Arsene Wenger elől Giroudra tud támaszkodni, mögötte Oxlade, Özil és Campbell kaphat szerepet. A gall menedzser variációs lehetősége lényegesen leszűkült, ám ma nem lehet kifogásokat keresni, egyszerűen muszáj nyerniük Flaminiéknak.
Az eddigi két kirándulása eddig borzalmasra sikeredett Cechéknek, kikaptak Zágrábban és Münchenben is.
Azt gondoljuk, hogy az Arsenal bevállalós lesz, és nekiront a görögöknek. Tulajdonképpen nincs mire várnia, ugyanis nem elég egy találattal nyerniük Öziléknek. Viszont azért a pireusziaknak is lesz ehhez egy-két szavuk. A legértékesebbnek a +2.5-ös opciót találtuk, amely 1.75 környékén fizet. Mi erre fogadunk!

Olvasói sztorik