Hírek

Gólváltás és hazai siker

Ma megint teljes BL-üzemmódban pörgünk!

Juventus-Manchester City Mindkét fél betalál: IGEN!

Mindkét együttes számára jó eredmény az iksz… Egy laza gólváltás után jöhet a remi!
A D-jelű kvartett így áll négy fordulót követően: 1. ManCy (9), 2. Juventus (8), 3. Sevilla (3), 4. Mönchengladbach (2). A helyzet viszonylag tiszta, hiszen az angolok már továbbjutottak, az olaszoknak még egy pont kell az üdvösséghez. Nem lepődnénk meg, ha ma ezt behúznák Chielliniék…
A Juventus nagyon beragadt a rajtnál a Serie A-ban, sorra jöttek a kínos eredmények, viszont az elitligában két sikert két iksz követte – veretlenek tehát a négyesben. Értékes győzelmet arattak épp mai ellenfelük otthonában, és verték a Sevillát Torinóban. A Gladbachhal akkor ikszeltek kettőt, amikor a német együttes már túl volt az edzőváltáson.
A Serie A-ban is kezdenek magukra találni a zebrák, október vége óta három győzelmet arattak zsinórban, legutóbb Dybaláék a Milant győzték le. Már a 6. helyen állnak Pogbáék, 9 egységgel maradnak el a listavezető Inter mögött.
Allegri mester Hernanesre eltiltás, Khedirára és Pereyrára sérülés miatt nem számíthat. Hagyott ki edzéseket Evra és Cáceres is, de ők bent lehetnek a keretben.
Pellegrini mester legénysége csúnya pofonba szaladt bele a hét végén. A Liverpool nyert nála 4-1-re, a megsemmisítő vereséggel a City már csak a 3. a pontvadászatban. Pedig szeptember vége óta nem kaptak ki a Premer League-ben Agüeróék, kritikát csak a Villa Parkban hagyott pontok miatt kaphattak a kékek. A forma tehát bem volt rossz, és a BL-ben is meggyőzőek tolták Mandzukicék: a Juve elleni hazai vereséget három győzelem követte.
A keret pokolian erős, még akkor is, ha most lesznek fontos hiányzóik a manchesterieknek. Bony és Nasri kihagyja az ütközetet, Kompany és Silva pedig nem biztos, hogy tudja vállalni a játékot.
Az iksz nagyon benne van a pakliban, de a pazar támadósorok miatt inkább a gólváltásban látunk fantáziát. Az az érzésünk, hogy csak úgy, mint eddig mindannyiszor, mindkét háló megzörren majd…

Atletico Madrid-Galatasaray Az 1. csapat győz és kevesebb mint 3,5 gól születik a mérkőzésen

A matracosok elverhetik az edzőváltáson átesett törököket…
A C-csoportban még nem dőltek el a fontos dolgok. Vezet a Benfica (9), második a madridi együttes (7), harmadik a Galata (4), negyedik az Astana (2).
Simeone mester csapata egyre jobb formát mutat mind a bajnokságban, mind pedig a BL-ben. A La Ligában már a 2. helyen állnak Griezmannék, a hétvégén Sevillában, a Betisnél nyertek. 8-2-2-es az összemérlege, gólkülönbsége 17-6 – azaz a védekezéssel nincsen baj. A hátsó alakzat a BL-ben is jól teljesít, egy mérkőzésen kapott csak gólt, igaz, akkor kettőt, ráadásul a Vicente Calderonban – egyetlen vereségét a Benficától szenvedték el Savicék.
A BL-ben nagyon kellene most a három pont, mert az utolsó játéknapon Lisszabonban vendégszerepelnek Kokéék. A keret ezúttal nem lesz teljes, sérülés miatt nem bevethető Jackson Martinez.
A Galatsaraynál távozott Hamza Hamzaoglu a kispadról, egyelőre Taffarel látja el a vezetőedzői feladatokat. A piros-sárgák nem igazoltak rosszul, éppen ezért csalódást keltő a jelenlegi 3. helyezése, főleg az a tény, hogy már hét ponttal elhúzott tőle a Besiktas. A támadójátékkal nincs különösebb probléma, viszont a védekezéssel annál inkább. A bajnokságban 12 fellépésen 16-szor kapituláltak a sárga-pirosak, a BL-ben pedig már hétszer, négy meccsen. Az új edző sem hozta meg az áttörést, a hét végén 3-3-at játszottak otthon az Antalyasporral.
Két alapembere eltiltott lesz a Galatának, a csatár Burak Yilmaz és a középpályás Selcuk Inan nem bevethető, Altintop pedig sérült.
A Telekom Arénában a spanyolok nyerni tudtak 2-0-ra. Ma is hasonló végeredményben gondolkodunk, az Atleticó nyer, de gólfesztivált nem rendeznek Gabiék. Tippünk 1-es, és nem lesz 3.5 gól!

Olvasói sztorik