Hírek

Stopiráék továbbjutottak, Glennék döntetleneztek

Az Európa-bajnoki pótselejtezők mellett világbajnoki selejtezőket is rendeztek az elmúlt egy hétben.

Javában tartanak már a világbajnoki selejtezősorozatok. Az Európa-bajnoki pótselejtezők alatt a Föld többi részén is játszottak, de a végcéljuk nem egy 2016-os torna volt, hanem 2018, azon belül is Oroszország. Néhány helyen új búcsúzók is voltak, néhol pedig “csak” közelebb kerültek egy szakasz végéhez. A Rangadó.hu elsősorban a magyar vonatkozású találkozókkal foglalkozik – ebből pedig nem akadt sok.

Jelenleg is a Videoton FC keretét erősíti a Zöld-foki Köztársaság válogatottjának balhátvédje, Stopira. Az atletikus játékos azonban kénytelen volt kihagyni a Kenya elleni párharcot, mivel izomsérülése nem jött időben rendbe. Szintén a szigetországiak bő keretéhez tartozik a korábbi Vidi-játékos, Zé Luís, aki jelenleg a Szpartak Moszkva csapatát erősíti, ám őt ezúttal nem hívták be a két mérkőzésre. Bár az első mérkőzésen Kenya 1-0-ra nyert, a visszavágón két góllal bizonyultak jobbnak a zöld-fokiak, így talpon maradtak.

A korábban Magyarországon több helyütt is megforduló légiós, Foxi Kéthévoama országának válogatottja, Közép-afrikai Köztársaság Madagaszkár ellen már korábban búcsúzott a küzdelmektől; ahogy a korábbi Videotonos, Mamadu Bissau-Guineája is – ők Libéria ellen maradtak alul.

https://www.youtube.com/watch?v=hZLNj0tVeVU

Az afrikai selejtezők legutóbbi körében kiesett: Mozambik, Szudán, Burundi, Namíbia, Benin, Togo, Egyenlítői-Guinea, Madagaszkár, Comore-szigetek, Kenya, Ruanda, Angola, Niger, Libéria, Szváziföld, Mauritánia, Etiópia, Tanzánia, Csád, Botswana.

A Közép-Amerikát és Észak-Amerikát tömörítő CONCACAF-zónában szintén egy korábbi Videoton-játékos országa küzd. Arturo Álvarez évek óta a válogatott alappillérének számított, több mint negyvenszer ölthette magára a címeres mezt, ám pár héttel ezelőtti zendülése miatt – no és persze azért, mert júniusi távozása óta nincs csapata – most nem kerettag. Ugyanígy járt a korábbi győri és kecskeméti kölcsönjátékos, Rafael Burgos. Salvador a Mexikó elleni papírforma, 0-3-as vereséget követően a továbbjutás szempontjából legnagyobb rivális Kanada ellen hazai pályán 0-0-ás döntetlent játszott.

Szintén ugyanebben a csoportban van Honduras, ahol a jelenleg nyíregyházi Luís Ramos továbbra sem mutatkozott be a válogatottban (Ramos korábban többször is a debütálás küszöbén állt, 2009-ben az Arany Kupára is elutazhatott a csapattal, de aztán nem lépett pályára a tornán). Honduras a Kanada elleni 1-0-ás vereség után Mexikótól 0-2-re maradt alul.

Nem úgy a trinidadi Jonathan Glenn, akit a Haladás jelenleg is figyel. Ő mind a Guatemala ellen megnyert találkozón, mind az USA elleni bravúrdöntetlen alkalmával a padon ült, de legalább kerettag volt.

A CONCACAF-zónában három darab négycsapatos csoportból a két-két legjobb jut tovább a selejtezők végső körébe. Két meccs után Haiti, St. Vincent és Grenadines, valamint Honduras áll pont nélkül, Mexikó és Costa Rica két győzelmével jó eséllyel pályázik a továbbjutásra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik