Hírek

A Honvédnál még a csatárok is visszaálltak védekezni

A DVSC-TEVA gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd ellen a Nagyerdei Stadionban, az OTP Bank Liga 14. fordulójában. A Likánál nem voltak maradéktalanul elégedettek a produkcióval, erre utal a klub honlapjának adott Balogh Norbert nyilatkozat is.

– Nagyon nehéz meccsre számítottunk a Honvéd ellen, sajnos ez be is igazolódott – kezdte a fiatal támadó, Balogh Norbert. – Masszív ellenfél volt a fővárosi csapat, öt védővel álltak fel, amit nem volt könnyű feltörni. Nem mindig tudtuk kijátszani őket a középpályán, az utolsó passzokba pedig sokszor hiba csúszott. Ellenfelünk zárt védekezését az is jelzi, hogy még a csatárok is visszaálltak védekezni, betömörültek a saját térfelükre. Emiatt még nehezebb volt a kispasszos játék és a felíveléseink sem úgy alakultak, ahogyan azt elterveztük. Sajnáljuk az elveszített két pontot.

Olvasói sztorik