A Kecel nyáron alaposan megerősödött, hiszen az új edző, a Híd SC-vel szép eredményeket elérő Vanó Sándor, több kitűnő futballistát is magával tudott csábítani, miután a nagybaracskaiak visszaléptek az élvonalbeli indulástól. A rendre bajnoki címért küzdő Hídból Gyenei, Novotnik, Vata, Hernády,Kovács, valamint Szöllősi is csatlakozott, akikkel a Kecel egy igen látványos támadójátékra képes. Szöllősi Tamás például egyértelműen a megyei élvonal legjobb támadója, tavaly 36 góllal lett gólkirály, idén ráadásul máris 19-nél tart.
A Kecel ennek ellenére egy igen kétarcú csapat, hiszen 10 meccsükből ugyan 6-ot megnyertek, legyőzve például a Kiskőröst is, ám 4 vereségük is van emellett, ami egyértelműen annak tudható be, hogy hátul is nagyon „gólerősnek” számítanak. A Kalocsa ellen három, a Baja ellen két gól sem volt elég még a pontszerzéshez sem. Bár a 37 szerzett góljuk a legjobb mutató a mezőnyben, a 22 bekapott nem számít jó mérlegnek.
Az előjelek alapján tehát akár egy igen látványos, sokgólos meccsre is jó esély van, Márton Pál a védelem sebezhetőségét használná ki:
„Megint egy jó csapattal találkozunk, újra egy éles és nehéz meccsre lehet számítani. Ellenfelünk a legtöbb gólt rúgta a bajnokságban, viszont a védelme sebezhető, így arra kell törekednünk, hogy a támadóharmadban olyan döntéseket hozzunk, amivel zavarba tudjuk őket hozni. Most is a három pont megszerzésére törekszünk, ebben mindenki a csapat segítségére lehet szerencsére, így a heti munka során nyújtott teljesítmények alapján állíthatom össze a csapatot.”
Megint egy jó csapattal játszunk, újra egy nehéz és éles meccs. Ellenfelünk a legtöbb gólt rúgta, viszont a védelme sebezhető, így arra törekszünk, hogy a támadásban olyan döntéseket hozzunk, amivel meg tudjuk őket törni.
Forrás:www.kecskemetilc.hu
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!