Hírek

Magyar kettesek!

A Mennyei bajnokságban ma zöld-fehér napot tartunk!

Békéscsaba-Paks 2(x)!

A viharsarkiak méretes zakót kaptak Debrecenben, a védelmük oszlopa eltiltott lesz. A Paks kihasználja ezt, és lekontrázza a hazaiakat!
Nem áll jól a lilák szénája: az újonc 12 meccsen 8 egységig jutva az utolsó az élvonalban, és bizony a Kórház utcai sporttelep sem számít erős bástyának (1-2-4). Egyetlen sikerüket Vicziánék a Videoton ellen érték el. És akkor ez a siker mintha lendületet adott volna a gárdának, az MTK ellen hősiesen küzdve pontot mentettek a hajrában, a kupában továbbjutottak, tehát úgy tűnt, Szpisljak mester munkája beért. Egészen a múlt szombatig gondolhattuk ezt. Aztán jött a hajdúsági kirándulás, amely tragikus végeredménnyel zárult. Fél óráig tartották magukat a vendégek, sőt, még a szünetben is csak 1-0 volt az állás a hazaiak javára. Aztán az 51. perc után összeomlott a lilák védekezése, a vége pedig 7-0 lett. Vaskó pirosat kapott, így ma eltiltását tölti. Nem lehetett egyszerű dolog felrázni a gárdát egy ilyen méretes zakó után…
A tolnaiak már a dobogóról várják a folytatást, Csertői Aurél együttese az Újpest legyőzésével lépett fel a 3. helyre. 19 pontjából csak 4-et szereztek a zöld-fehérek vendégségben, a IV. kerületben ikszeltek, a Vasasnál nyertek. Érdekesség, hogy Balázsék kétszer voltak idegenben eredményesek, mindkétszer Angyalföldön. Bertusék jó formában vannak, augusztus vége óta nem kaptak ki. Az ASE leigazolta Bajner Bálintot, az ő érkezésével nőtt a szakmai stáb variációs lehetősége.
A békéscsabaiak csúnya vereségen vannak túl, Vaskó személyében ráadásul fontos láncszem esett ki a védelem tengelyéből. A Paks lendületben van, és remekül kontrázik. Ma a vendégek nyernek, de legrosszabb esetben is egy ponttal távoznak!

Diósgyőr-Ferencváros 2!

A miskolciak sem tudják megállítani a listavezetőt!
Érdekes szezont fut az idén a DVTK. A piros-fehérek teljesítménye mindenképpen elmarad a várakozástól, hiszen csak a 8. helyen állnak, nevük mellett pedig 15 egység áll. Otthon 3-1-2-es soruk nem rossz, csak a Viditől és a Debrecentől kaptak ki, idegenben viszont csak a Vasast győzték le – épp a múlt héten. Azon a találkozón nagy szerencséjük volt Bognáréknak, hiszen az angyalföldiek büntetőt hibáztak. Bekő Balázst sok kritika éri az együttes teljesítménye miatt, és bizony olykor jogosan. A kupából például úgy sikerült kiesniük Liptákéknak az NB/III-as Kozármisleny otthonában, hogy kilencven percig konkrétan kapura sem rúgtak… Vitathatatlan: a keret sokkal erősebb, mint amit eddig nyújtanak a diósgyőriek.
A Fradi már most elkönyvelheti újabb bajnoki címét, Doll mester legénysége ugyanis máris 15 pontos előnnyel vezeti a tabellát. A zöld-fehérek 11-1-0-ás mérlege lenyűgöző, legutóbb a Haladás verték 3-1 a Groupamában. A keret elképesztően bő magyar szinten, válogatott játékosok olykor a padra kényszerülnek. Geráék jó formában vannak, a múlt szombaton pazar első félidőt nyomtak, igaz, a másodikban már azért akadt gond a játékkal.
Doll személyisége a garancia arra, hogy a ferencvárosi játékosok nem kényelmesednek el, és nem dőlnek hátra, mondván, megvan már a bajnoki cím. Lamahék ma is bebizonyítják, hogy nincs komoly riválisuk az élvonalban. Tippünk így magabiztos 2-es!

Olvasói sztorik