Hírek

Átláthatatlanul jutott több milliárd forint a magyar futballba

A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány négy év alatt egymaga 9,2 milliárdhoz jutott.

A Transparency International szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz. A korrupcióellenes nemzetközi civil szervezet csütörtökön hozta nyilvánosságra a „Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban” című jelentését, amely szerint az öt látványsportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong – TAO támogatási rendszere (társaságiadó-kedvezmény), valamint a sportingatlan-fejlesztések, ezen belül a stadionépítések számos korrupciós lehetőséget rejtenek.

Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója bevezetőjében elmondta, szervezetük először foglalkozik a sport területén fellelhető korrupcióval. Ötven országra kiterjedő elemzésüket 2016 elejére készítik el és ennek lesz része a most közzétett magyarországi tanulmány. A Transparency International úgy látja, a TAO-támogatásokon keresztül folyósított pénzek a kormány állításával szemben valójában nem magánadományok, hanem átirányított közpénzek. Korrupciós kockázatot jelent, hogy a sportfejlesztési programok támogatásáról hozott döntések zárt ajtók mögött születnek, a sportszövetségek és az állami ellenőrző intézmények jelentései nem nyilvánosak, a támogatásokban jelentős aránytalanságok tapasztalhatók, illetve bizonyos stadionok építésekor fontosabbak a politikai kapcsolatok, mint a sportszakmai indokok és a tisztességes gazdasági verseny.

Mucsi Gyula projektvezető előadásában kitért arra, hogy az említett 200 milliárd forintnyi adótámogatás jelentős részét, 75 milliárdot a labdarúgás könyvelhette el. Ezen 1100 futballegyesület osztozott, de közel sem egyenlő arányban. Hozzátette: 13 klub kapta a labdarúgásban szétosztott támogatás egyharmadát. Ezek közül is kiemelkedik a Puskás Akadémiához kötődő Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány, amely négy év alatt egymaga 9,2 milliárdhoz jutott, vagyis a sportágba juttatott teljes támogatás 12 százalékát szerezte meg.

A tanulmány rámutat arra, hogy Magyarországon jelenleg a politika összefonódik a sporttal, hiszen a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, példaként hozza fel, hogy a kézilabda-szövetség elnöke Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere, a kosárlabdázók első embere pedig Szalay Ferenc, Szolnok kormánypárti polgármestere. Mucsi Gyula hangsúlyozta, a kormány idén januárban módosította a sporttörvényt, amely a sportszervezeteket már csak összesített adatszolgáltatásokra kötelezi, így a támogatók kiléte rejtve marad, ugyanakkor ők maguk sem büszkélkednek azzal, hova fordítják TAO-forintjaikat. Ezzel együtt az állami ellenőrző intézmények – az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség – jelentései nem nyilvánosak, az Információszabadságról szóló törvény szigorítása is nehezíti az adatigényléseket.

Ezzel kapcsolatban Czett Szabolcs sportjogász megjegyezte: még a 2012/13-as idény TAO-támogatásainak ellenőrzése sem fejeződött be. A Transparency International jelentése szerint a politikai kapcsolatokkal magyarázhatóak a látszólag teljesen értelmetlen stadionberuházások is. Jó példa erre a 16 ezer fős Kisvárda, ahol Európa Liga-selejtező megrendezésére is alkalmas luxusstadionban játszhat a város NB II-be nemrég feljutott futballcsapata. Az állam azután emelte 120 millió forintról közel egymilliárdra a stadionépítés támogatását, hogy Kisvárda országgyűlési képviselője, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter lett.

Hasonlóan járt a szintén másodosztályú Mezőkövesd is, amelynek stadionjához 800 millió forintot adott a kormány az adófizetők pénzéből. A TI rámutat: ez sem biztos, hogy független attól, hogy a helyi labdarúgóklub elnöke Tállai András, a város országgyűlési képviselője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára. A korrupcióellenes szervezet ajánlása, hogy legyenek nyilvánosak a támogatók kilétei, a támogatás menete és hogy a sportszövetségek, valamint az állami intézmények tegyék világossá, milyen szakmai okokra hivatkozva döntöttek a támogatási keretek megállapításánál és a stadionok építésénél.

Olvasói sztorik