Hírek

Egy foci, egy kosár

Ma két eseményre fókuszálunk!

Ballinamallard Utd. – Glenavon +2,5! 2!

Az észak-ír bajnokságban egy meccset rendeznek ma, és ezen a kilencven percen nem unatkoznak majd a nézők…
A házigazda a 12 csapatos bajnokság 10. helyén áll 10 fordulót követően 8 egységgel – épp annyi van hősünknek, mint a már osztályozós 11. helyezett Dungannonnak. Nyugalomra és hátradőlésre tehát semmi ok, minden pontra égető szüksége van Bacoméknak. Otthon viszont eddig el vannak átkozva a fiúk, 0-1-4-es hazai mérlegük elkeserítő, ehhez 2-8-as gólkülönbség párosul. A csapnivaló otthoni szereplést közepes idegenbeli produkcióval igyekeznek kompenzálni, legutóbb győztek is, 2-0-ra verték a Gelntorant.
A Glenavon jobban áll, 15 pontjával az 5., vendégként 2-2-1-es sort tud felmutatni. A hazaiakkal ellentétben a Glenavon nem fukarkodik a találatokkal, over-under mutatója 8-2. A formája összességében nem rossz, két hete ugyan kikapott a listavezető Linfilednél, de megszorongatta a bajnokesélyest (4-3), azóta pedig otthon nyert az egyik kiesőjelölt ellen.
Két dolgot érzünk a találkozóval kapcsolatban: egyrészt, nem gondoljuk, hogy megszakadna a házigazda rossz sorozata, és azt sem vélelmezzük, hogy a vendégek nem vállalnák fel ezúttal is a támadófutballt. Tippünk így +2.5 és 2-es!

Körmend – Alba Fehérvár 1

A múlt pénteki első fordulóban gyönyörűen hozta a tippünket a Körmend, amely 14 ponttal győzött Szegeden. Az Alba bajnoki rajtja ezzel szemben rosszul sikerült, hiszen hosszabbítás után 91-89-re a Zalaegerszeg nyert Fehérváron.

Új szelek fújnak a szerdai ütközet házigazdájánál, és az előszezon eredményei alapján kijelenthető, hogy a vasiak nagyságrendekkel erősebb csapattal vágtak neki a bajnokságnak, mint korábban. Teo Cizmic, az új horvát edző ragyogó amerikai, horvát, valamint ausztrál légiósokkal dolgozhat. Az elmúlt hónapokban a Körmend játszotta a legtöbb tesztmeccset, 12 alkalommal hagyta el győztesen a parkettet (simán nyerte a Göcsej-kupát is), csupán a Juzsnyij ellen kapitulált – az ukrán bajnok ellen is csak hét ponttal maradt alul. Channels, az amerikai hátvéd szereplése kérdéses, akárcsak a centerposzton bevethető Farkasé.

Az Alba még csak formálódik, közel sem állt össze, az új légiós, Glover a hírek szerint nem fog tudni játszani, ugyanakkor Chery engedélyt kapott az orvosoktól, így ő szerepelhet. A jóval összeszokottabb Körmend aligha rontja el a hazai bajnoki bemutatkozását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik