Hírek

Norvég és gall kaland

Fredrikstad-Baerum +2,5!

A döntetlenkirály itt, a legrosszabb védelem gazdája ott – mi lesz ebből? Szerintünk gólok!
A házigazdánál a tavalyi szezon előtt felvetődött a feljutás kérdése, ám a csapat végül elbukott az osztályozón. Az idei kiírásra is célként tűzték ki az első hatba kerülést, de ettől egyelőre három helyezés és öt pont választja el a piros-fehéreket. A társulat 32 egységével a 9., 8-8-9-es összmérlegéből 4-7-1 a hazai mutató – igazi döntetlenkirály a gárda, már ami az otthoni fellépéseit illeti. Ami a formáját illeti: mostanában inkább jól megy Johansenéknek, két sikerrel a hátuk mögött érkeznek a mai ütközetre. A keretben nincs friss sérült, egy támadó sárga lapos eltiltását tölti majd.
A Baerum egyelőre osztályozós helyen áll – köszönhetően botrányos védelmének. A gárda 25 meccsen 56 gólt kapott, ennél többet senki sem a ligában. 26 pontja van, idegenben 2-3-7 a statisztikája. Egy több mint három hónapos rossz, nyeretlen sorozatot zárt le a múlt héten a Nest hazai legyőzésével (5-2). Helyzete nem reménytelen, kivívhatja még a bennmaradást – ehhez viszont minden egységre szüksége lesz, és elnézve a sorsolását, nem egyszerű a helyzete. Friss sérült és eltiltott sincs a sárga-feketék keretében.
Júniusban, fordított felállásban 3-2-re idegenben nyert a Fredrikstad. Ma is a gólokban látjuk leginkább a fantáziát, hármat jó eséllyel összehoznak a felek!

Tours-Dijon 2-3 gól!

A Dijon zsinórban a 4. másodosztálybeli szezonjának futott neki idén, mindannyiszor feljutási reményekkel. A 7., 6., majd a 4. hely után végre tényleg dobogóra érne és ehhez remek bajnoki rajtja is adott. Elképesztő formában játszik ugyanis az utóbbi időben: zsinórban 6 bajnoki sikert számlál és ezzel az élre állt. A 18-5-ös gólkülönbség is sokat elárul a csapatról: stabil védelme mellett ezúttal támadásban is jól teljesít, de érdekes módon a védő Jullien a csapat házi gólkirálya jelenleg 5 góllal. Vendégként 2-1-1 sorral és 5-3-as gólkülönbséggel áll jelenleg.
A Tours 44 pontjával tavaly megmenekült, idén sem várható sokkal több tőle és ezt a szezonrajt is alátámasztja: 11 ponttal a 14. helyen áll és immáron 4 meccse nyeretlen. Rémesen defenzív együttes 8-7-es gólkülönbségével, otthon csupán 1-1-2 sort tudhat magáénak. Érdekes módon túrái során még veretlen, pedig járt már többek közt a Valenciennes-Lens-Nancy hármasnál is. A nyár során egyébként távozott egy kezdő védője és két gólerős támadója is.
A Tours eddig 4, míg a Dijon 5 olyan találkozót játszott 9 forduló alatt, mely 2-3 gólt hozott. Tavaly érdekes módon egyszer sem tudta legyőzni az esélyesebb Dijon hétfő esti ellenfelét: ebben a felállásban 0-0 lett, míg a Dijon pályáján 3-0-ra nyert a Tours. Nem várható gólzápor, több okból kifolyólag sem: a Dijon rettenetesen stabil védelemmel bír, a Tours pedig támadásban gyenge, védelme viszont képes jó teljesítményt mutatni. Az over/under opciókra adott oddsok alacsonyak, viszont méretükhöz képest szerintünk komoly rizikót hordoznak. Ennek okán a sokkal jobban fizető 2-3 gólos fogadást ajánljuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.