Hírek

Angol és török kaland!

Két bajnokival támadunk ma is...

Derby County-Burnley Mindkét fél betalál: IGEN!

Két, jó formában lévő együttes ütközetétől gólváltást várunk!
Mindkét alakulat a feljutást tűzte ki célul a bajnokság előtt, ám egyelőre a hazaiak elmaradnak a várt teljesítménytől. A fehér-feketék a középmezőnyben foglalnak helyet, 7 bajnokit követően 10 egység áll a nevük mellett. Otthon, a Pride Park Stadium-ban még nem nyertek meccset (0-2-1), viszont idegenben még veretlenek Paul Clement menedzser fiai (2-2-0). Shackellék két túráról érkeznek a mai ütközetre, és a brigád előbb a Prestonnál, majd a Readingnál is diadalmaskodott. Russell, Tom Ince és Chris Martin, a londoniak támadótriója remek formát mutat, ők hárman lőtték a Derby valamennyi gólját. A keretben három középpályás sérült. A menedzser várhatóan a Reading elleni kezdőt vezényli pályára, így marad a 4-3-3-as felállás.
A Burnley jól kezdte a szezont, az előkelő 3. helyen állnak a piros-kék-fehérek 14 ponttal. Idegenben 1-1-1 a mérlegük, augusztus közepén még az Ipswich otthonában kaptak ki, azóta viszont mind a négy bajnokijukat megnyerték. Sean Dyche menedzser alakulata két hazai sikert ért el az elmúlt hetekben, viszont mindkét alkalommal megzördült a hálójuk – a Sheffield és a Milton is eredményes volt náluk. A hadrend nem változik ma sem, 4-4-2-es felállással játszik a társulat. Joey Barton már a keretben lesz, egy csatár viszont nem bevethető továbbra sem.
A Derbynek hagyományosan rosszul meg mostanában a Burnley ellen, és az eddigi gyengébb hazai mérleg is óvatosságra int minket. Viszont a gól benne van a hazai támadósorban, és a vendégében is. Szoros mérkőzésen gólváltást várunk a ütközettől.

Gencerbirligi-Besiktas 2(x)! +2,5!

A Fekete Sasok támadósora hetek óta szárnyal, ma is győzelmet érhet a lendületük!
Áll a bál a hazaiaknál: a piros-feketék egy győzelemmel és három vereséggel a tabella utolsó előtti helyén állnak, már túlestek egy edzőváltáson is: Stuart Baxtert Mehmet Özdilek váltotta, ám sajtóhírek szerint, ha ma nem szereznek pontot Kahveciék, az új tréner is röpül. A gárda védekezése tragikus: a Kasimpasát verték 1-0-ra, a másik három találkozón viszont 3-3-3 gólt kaptak. Calikék legutóbb Bursában jártak, ahol elsősorban Dzsudzsák Balázs remek játékának köszönhetően ismét kapituláltak (3-2). Jó hír, hogy nincs friss sérült a keretben.
A Fekete Sasok 9 pontosak, a Trabzontól kaptak ki eddig egyszer, azon kívül csak nyertek. Idegenben elképesztő termékeny a gárda, a Mersinnek ötöt, a Gazientepspornak négyet szórtak. A forma nagyon rendben lévő, a múlt vasárnap otthon győztek Gomezés a Basikeshirspor ellen, a hétközi EL-találkozón pedig a Skenderbeu otthonában nyertek Sosa góljával. Két középpályás sérült, egy másik középpályás visszatérésére viszont van esély. Bő a keret, a kupameccsen Tore és Gomez is csak a padról szállt be.
A hazaiaknál nincs rend, a vendégek jó passzban vannak, a támadósoruk pedig életveszélyes. Szerintünk a Besiktas nyer, és lesz a találkozón három találat!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik