Hírek

U18: Honvéd játékosokra épül a válogatott

Az U18-as válogatott első idénybeli megmérettetése előtt áll, keddtől szombatig részt vesz a csehországi Jezek-emléktornán. A nyolc csapatos viadalon a magyar válogatott az A jelű négyesbe került a cseh, az ukrán és a japán korosztályos együttes mellé. A csapat kedden 17.00 órától a házigazdák ellen kezdi meg szereplését, majd a szerdai, ukránok elleni és a pénteki, japánok elleni összecsapás után szombaton helyosztót játszik a másik csoport (Szlovénia, Szlovákia, USA, Oroszország) egyik válogatottjával – írja a www.mlsz.hu.

A magyar válogatott kerete némileg változott a tavaszi Eb-selejtező elitkör óta, a korábbi gárdából többen felkerültek az Eb-selejtező előtt álló U19-es együtteshez, így több poszton is új futballisták debütálhatnak a jelenlegi U18-as csapatban.

– Ebben az idényben nincs kiemelt tornája ennek a korosztálynak, de már készülünk a jövő őszi selejtezőkre, és keressük azokat a játékosokat, akik egy év múlva sikerrel tudják venni a tétmérkőzéseket – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. – A korábbi keretből hatan már az eggyel idősebb korosztállyal készülnek, ők ezért nincsenek itt velünk, ezáltal viszont lehetőség nyílik új labdarúgók előtt, hogy bizonyítsanak a csapatban, közülük többen most első alkalommal szerepelnek a válogatott edzőtáborban. Öt nap alatt négy mérkőzés vár ránk, ráadásul igen erős ellenfelekkel szemben, ezért remek erőfelmérő lesz ez a hét az együttes számára.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Balogh Péter (Puskás Akadémia)

Vajda Dániel (Budapest Honvéd)

Védők:

Tóth Dávid (ETO Futsal)

Szalai András (MTK Budapest)

Szilágyi Zoltán (Vasas)

Patik Márton (Ferencváros)

Tóth Bence (Puskás Akadémia)

Gergényi Bence (Budapest Honvéd)

Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Tóth Keve (Puskás Akadémia)

Bayer Bence (MTK Budapest)

Takács Ronald (Feyenoord)

Keményffy Máté (Puskás Akadémia)

Szőke Dániel (Illés Akadémia)

Pataki Roland (Vasas)

Támadók:

Kovács Dávid (Vasas)

Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)

Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd)

Dragóner Filip (Ferencváros)

Kamarás György (Budapest Honvéd)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.