Hírek

Svájci bajnoki és norvég kupa!

A Vaduz és a Rosenborg mérkőzése kerül ma terítékre...

Vaduz-Grashoppers 2!

A sereghajtóhoz látogat a bombaformában lévő zürichi együttes: nem törik meg a szöcskék lendülete!
AZ előző bajnokságot a Vaduz igazi mélyrepüléssel zárta, kis híján kiesett, de végül egy egységnyi előnyt megőrzött az Aaruval szemben, így bent maradt a Super Ligában. A felkészülési időszakot korán kezdte az alakulat, mivel az EL-ben is érintett volt. Ment is két kört a társaság, ám nagy bánatára azonban épp a Thunnal szemben esett ki Giorgio Contini alakulata: idegenben rúgott góllal maradtak alul. A pontvadászatban is döcög a szekér, két hazai iksz mellett kikaptak Baselben és Luganóban is – ez utóbbi különösen ciki volt, hiszen az újoncnál maradtak pont nélkül a bordó -fehérek. A Rheinpark Stadionban sok a sérült, két bekk és három középpályás sem bevethető.
A szöcskék tavaly csúnyán lebőgtek, csak a 8. pozícióban zártak. AZ idén viszont rendesen bekezdtek Pierluigi Tami fiai: 3-0-1-es sorukkal a 2. helyről várják a folytatást, egyetlen vereségüket a Baseltől szenvedték el. A formájuk pazar, a hétvégén a Letzigrundon 6-1-gyel intézték el a Luganót. Mindkét idegenbeli mérkőzésüket behúzták (Thun, FC Zürich), így érthető módon megjött a kék-fehérek étvágya. Jó hír, hogy valamennyi alapember rendelkezésre áll.
A forma egyértelműen a Grashoppers mellett szól, és szerintünk Caioék ismét győznek. Mi bizalmat szavazunk a szöcskéknek, tippünk ennek megfelelően: 2-es!

Rosenborg-Mjöndalen +3,5!

Dávid és Góliát csatája Trondheimben – a kupameccsem nem borul a papírforma…
Mindhárom fronton remekel a fehér-fekete sereg. Az EL-ben a Loki a saját bőrén tapasztalhatta, hogy mennyire rendben van a trondheimi együttes támadószekciója, a kupában eddig két meccsem 14 gólt termeltek Hellandék, a bajnokságban pedig utcahosszal vezetnek a riválisokkal szemben. A Lerkendal igazi mészárszék a látogatóknak, őrzik veretlenségüket minden sorozatban Söderlundék. Kilenc bajnokin 25-8-as gólkülönbséget produkáltak, tehát alaposan megszórják ellenfeleiket. A keretben lesz hiányzó, egy középpályás sérülést szenvedett a közelmúltban. Kare Ingebrigtsen vezetőedző célja egyértelmű: meg kell nyerni a kupát! Erős csapatot küld ma pályára a tréner, ám a Lilleströmöt idegenben 5-0-ra elverő csapatba biztosan belenyúl azért a mester.
A Mjöndalen egyre nagyobb bajban van: az újonc május közepéig még csak-csak tartotta a ritmust, ám utána mély gödörbe került, amelyből azóta sem tudott kikecmeregni. A kupában eddig magabiztos volt, mindkét másodosztályú ellenfelének négyet vágott, nem úgy a bajnokságban, ahol a hétvégén a sereghajtónál is kapitulált. A bennmaradás nagyon meleg… A gólkülönbsége a bajnokságban 29-46 – a legtöbbször a Mjöndalen hátsó alakzata kapitulált…
Május közepén – fordított felállásban – nagy meglepetésre nyerni tudott az újonc a sztárcsapat ellen 3-2-re. A Rosenborg most biztosan nem kapitulál, jöhet a hendis H is, de a gólokban is van fantázia. Négyig csal eljutnak a felek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.