Hírek

Pesti csapatok vidéken…

Ma magyar ütközeteket választottunk!

Békéscsaba-Vasas +2,5!

Az újoncok csatája gólokat hozhat!
Tavaly még a második vonalban küzdöttek a pontokért a felek, s miután jól szerepeltek az NB/II-ben, így most egy osztállyal feljebb csatázhat egymással a lila-fehér és a piros-kék alakulat. Nos, mindkét alakulat jobb rajtról álmodozott, hiszen egyelőre nincs pontja sem a Békéscsabának, sem az angyalföldieknek. A viharsarkiak biztató játékkal kezdtek a Loki ellen otthon, ám a hajrában pont nélkül maradtak (2-3). A paksi kirándulás tragikusra sikeredett (4-0), és a Szusza Ferenc Stadionban sem nyújtottak meggyőző játékot Birtalanék (2-0). Szpisljak mester többször nyilatkozta, hogy csapatának még fel kell vennie az élvonal sebességét, ez így mind szép és jó, ám az első fordulót követően nem is futballozik elfogadhatóan a lila-fehér társulat. Nulla pont, 2-9-es gólkülönbség…
Szanyó Károly együttese is három zakóval nyitott, árnyalja a képet, hogy Keneseiék már találkoztak az Újpesttel, a Fradival és a DVTK-val. A piros-kékek megfiatalított brigádja nem játszik rossz focit, ám az elfogadható teljesítmény még nem párosul eredménnyel. Mindhárom bajnokinak voltak olyan periódusai, amikor is irányította a játékot az angyalföldi egység, ám a hibaszázalék még mindig jelentős. Két rúgott gólra hetet kaptak Grúzék – a védekezésben és támadásban is javítaniuk kellene Lázokéknak.
A védelmek nem álltak még össze egyik oldalon sem, és ez kulcsmomentum lehet ma este. Ennek megfelelően gólokat várunk az újoncok csatájától, legalább hármat!

Videoton-Ferencváros 2(x)!

Ez a Vidi már nem az a Vidi… A Fradi mostanság rendre elveri a fehérváriakat, miért lenne ma másként?
A székesfehérváriak búcsút intettek a BL-nek, így az idei esztendőben sem lesz csapatunk az elitligában. Tulajdonképpen beigazolódott a papírforma… Sajnos… Mert a Videoton jelenlegi állapotában nem “európai” csapat, még a magyar bajnokságnak sem meghatározó tagja. A nyáron nagy változások történtek a piros-kékeknél, és a Casoni-Burcsa vonal egyelőre nem tett csodát – finoman fogalmazva sem. Az elbukott Szuperkupa döntőt két bajnoki vereség követte, pedig a Honvéd-Haladás páros ellen azért illett volna pontokat szerezniük Kovácséknak. A diósgyőri kiruccanás végre hozott három egységet, de azért itt a szerencse-faktor rendesen benne volt a sikerben.
A Ferencváros gyorsan letett a nemzetközi kupalehetőségről, a szarajevóiak ellen úgy zuhantak ki Vargáék, hogy még csak gólt sem rúgtak. Pedig a Fradi, itthon legalább is, pazar formát mutat hónapok óta. A Videoton elleni kupasikert a Szuperkupa elhódítása követte, majd Geráék verték a Halit, a DVTK-t és a Vasast is, mindannyiszor hendis különbséggel. Doll mester csapata egységes, Bödéék tudják, mit akarnak futballozni, és ha olykor akadozik is a gépezet, az NB/I-ben eddig nem lehetett megállítani a zöld-fehéreket.
A fővárosiak jobb passzban vannak, ez kétségtelen, és a Vidit jelen állapotában nem érezzük arra esélyesnek, hogy legyőzzék Somaliáékat. Szerintünk a Ferencváros nem marad pont nélkül, sőt, bátrabbak a fix 2-est is behúzhatják!

Olvasói sztorik