Hírek

Norvég ütközetek!

Ma két északi bajnokinak jártunk utána...

Rosenborg-Sarpsborg +2,5! (0-1) 1!

Csütörtökön a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy rendben van a norvég listavezető támadójátéka. Ma sem játszanak unalmas meccset…
A trondheimi együttes 39 egységével, hatpontos fórral vezeti a norvég bajnokságot. A fehér-feketék a Lerkendalban még veretlenek (5-3-0), gólkülönbségük saját stadionjukban egészen elképesztő, 22-6! A formájuk is rendben lévő, a Bodo elleni július eleji vereséget két bajnoki győzelem követte, és eközben az EL-ben is lépeget a csoportkör felé a társaság. Mikkelsenék kerete erős, Kare Ingebrigtsen vezetőedzőnek nem lesz eltiltottja, és friss sérült sincs a keretben.
A Sarpsborg a 11. 19 ponttal, de még közel sincs biztonságban, hiszen a veszélyes zónától egyelőre nem tudtak elszakadni a kék-fehérek. Idegenben 2-4-2 a mérlegük, tehát azért nem feltétlenül reményteleek a túráik. A minap erősített is a csapat, a rutinos Kovács Péter érkezett a csatársorba – el is kell elől egy gólerős center, ugyanis 17 fellépésen mindössze 20 találatot vert a Sarpsborg. Ami a formájukat illeti, nos, május vége óta képtelenek győzni, a nyeretlen széria immár hétmeccsesre duzzadt. Legutóbb kiesési rangadón nem bírt a gárda a Mjondalennel. Egy középpályás és a bekk régóta sérült, visszatérhet viszont egy alapember eltiltásából.
Bár a Rosenborgra még fontos EL-meccs vár a Loki ellen a jövő héten, ettől függetlenül komolyan veszi a találkozót a fehér-fekete sereg. A gólok benne vannak a hazaiakban, jöhet a hendis hazai, de a +2,5-ös opció is!

Mjondalen-Odd Greenland +2.5! Mindkét fél betalál: IGEN!

A házigazda védelme nem túl acélos, otthon viszont azért általában betalálnak. Mi lesz ebből? Gólváltás!
A Mjondalen az utolsó előtti, kieső helyen állomásozik 17 játéknapot követően. A 16 pontos gárda azonban nincs reménytelen helyzetben, hiszen egy sikerrel jó néhány pozíciót előzhetne. Ehhez viszont javítani kellene a formáján: május közepe óta nem ünnepeltek győzelmet a fiúk! Otthon átlagos (3-3-3), viszont említésre érdemes, hogy csak egyszer nem találtak be az ellenfél kapujába. Egy alapembernek számító középpályás eltiltását tölti majd.
Az Odd több fronton harcol még, az EL-ben a minap idegenben kapott ki a gárda az Elfsborg vendégeként, de a 2-1-es vereség azért még bizakodásra adhat okot. A fehér-feketék a bajnokságban a 7. pozíciót foglalják el 25 egységgel, a dobogótól már jelentős a lemaradásuk. Idegenben (és otthon is) hajlamosak a remire: 3-3-2-es túramérlegük nem olyan rossz. Az Odd egy gyengébb szériát futott június közepétől, de erre pontot tett a Tromsö múlt heti legyőzősével. Egy cserecsatár nem bevethető, rajta kívül komplett lesz a keret.
Eddig kétszer meccseltek a felek, 2-2 és 2-6 volt a végeredmény. A hazaiak motiváltak lesznek, a vendégek pedig talán egy kicsit tartalékolnak az EL-visszavágóra. A Mjondalen felvállalhatja a nyílt játékot a három pont reményében, viszont ez visszaüthet, az Odd lekontrázhatja. A gólváltás és a +2.5 tűnhet jó választásnak…

Olvasói sztorik