Hírek

Sok gól, kevés gól…

Irány a BL, ismételten!

Salzburg-Malmö +2,5!

Két, hagyományosan gólos csapat találkozójától mi mást is várhatnánk, mint találatokat…
A Salzburg tavaly tükörsimán gyűjtötte be a bajnoki aranyat, 36 meccsen 99 gólt szereztek a piros-fehérek. A nyáron némiképp meggyengült a keret, ennek ellenére így is kínos vereséget szenvedtek Sorianóék az újonc Mattersburg otthonában a nyitó fordulóban (2-1). Peter Zeidler vezetőedzőnek muszáj lesz felráznia tanítványait, hiszen a BL-ben mindenképpen tovább kell jutnia a Salzburgnak. Fortunára nem panaszkodhatnak az osztrákok, hiszen verhető ellenfelet kaptak a 2. kanyarban.
Mert bizony ez a Malmö már nem az a Malmö… Tavaly magabiztosan hódította el az aranyérmet a halványkék együttes, a mostani kiírásban viszont csak esnek-kelnek a fiúk. A bajnokságban az 5. helyről várhatják a folytatást, idegenben csak 3-3-2-es mérleget felmutatva. A formájuk szeszélyes, és a támadóalakzatra nem is lehet panasz, hiszen 33 találatot vertek be 17 fellépésen – viszont 22-szer kapituláltak. Az előző körben meleg volt a pite Rosenbergéknek, ugyanis otthon nem bírtak a Zalgiris-szel (0-0), a visszavágón azonban sikerült győzni Vilniusban, igaz, nem túl meggyőző játékkal (0-1).
Egyik alakulat sincs olyan formában, mint amikor megnyerte a bajnokságot. A párharc esélyes a Salzburg, viszont a találatokban nagyobb értéket látunk. Három gólt simán összehozhatnak a felek, jó eséllyel a mindkét fél betalál opció is ülhet. De alaptippünk a +2.5!

Steaua Bukarest-Partizan Belgrad -2.5!

Óvatos meccset várunk a párharc első felvonásától…
A Steaua tavaly kiélezett küzdelemben lett bajnok, három ponttal előzte meg a Targu Mures együttesét. Az idén eddig kissé beragadtak a rajtnál a fővárosiak, 3 mérkőzést követően 5 pontjuk van, mindkét hazai ütközetüket ikszre adták. És a BL-ben is kis híján a Ghencea Stadium lett a vesztőhelyük… 2-0-ra győztek ugyan Chipciu Trencsénben, a visszavágón viszont a felvidéki gárda győzött 3-2-re. Popáék különösen az első játékrészben védekeztek botrányosan, mentségükre legyen mondva, hogy a védelemből voltak hiányzók. Ezúttal is lesz kimaradó, egy rutinos légiós épp a szlovákok elleni fellépésen sérült le.
A Partizannak tavaly nem volt kihívója, ősi ellenfele, a Crvene Zvezda nem tudta megszorongatni Petrovicékat. A keret a nyáron erősödött, így nem is meglepő, hogy eddig valamennyi idei tétmeccsét megnyerte a gárda. A bajnokságban kettőből kettő, 10–0-ás gólkülönbséggel, a BL-ben pedig az FC Gori találtatott könnyűnek Bojinovékkal szemben – halkan jegyezzük meg, hogy e párosmeccsen is érintetlen maradt a szerbek kapuja…
A párharctól a belgrádiak továbbjutását várjuk, ám az első mérkőzésen szerintünk nem rontanak egymásnak a brigádok. Óvatos, kevés gólos ütközettel kalkulálunk. Tippünk ennek megfelelően -2.5!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik