Hírek

Hazai svéd esélyek

Az AIK és az Elfsborg is behúzhatja ma a három pontot...

AIK-Sundsvall 1!

A kupasiker után a bajnokságban is folytatja nagyszerű sorozatát a stockholmi alakulat!
Épp a minap elmélkedtünk az AIK kétarcúságáról. A sárgák nem is hazudtolták meg önmagukat, hiszen az EL-ben az idegenbeli remi után a Friends Arénában kivégezték a Vaasát (4-0). A társulat a hétvégén ismét a bajnokságra koncentrálhat, ahol 14 fordulót követően a 6. helyen áll 24 egységgel. Odahaza veretlen, sora 6-1-0, idegenben viszont nyeretlen (0-5-2). A veretlenségét május vége óta őrzi. Egy bekk és egy támadó eltiltott lesz, egy másik hátvéd sérüléssel küzd. Ott lesz viszont a pályán Goitom és Bangura – mindketten eredményesek voltak a finnek elleni kupameccsen.
A Sundsvall újonc a bajnokságban, célja a bennmaradás, és a kékek eddig meg is felelnek ennek a kritériumnak, ugyanis a 13. pozíciót foglalják el. 13 pontjukból viszont 10-et úgy túráztak össze! Mérlegük a kimozdulások alkalmával 3-1-3, május eleje óta viszont képtelenek nyerni. Mellettük szól, hogy a minap a Göteborggal szemben pontot csíptek. Egy kezdő védő sérült, vele nem kalkulálhat a szakmai stáb.
Az AIK otthon brutális, és a nagyszerű sorozata ma nem szakad meg. Mindhárom pontot bezsebelik a sárga-feketék! Tippünk tehát 1-es!

Elfsborg-Hacken 1!

A borasiak tapadnának a listavezetőhöz – ehhez minden pontra szükségük van…
Az Elfsborg a 3. helyről várja a folytatást, a borasiak 28 egységig jutottak, odahaza pedig még őrzik veretlenségüket, noha a kelleténél több iksz is becsúszott (4-3-0). A formájuk nem rossz, egy göteborgi vereség csúfítja el mindössze a képet. A kupában az idegenbeli remi után magabiztosan léptek túl a Lahtin. Svenssonék gólkülönbsége 28-16, tehát a támadósorra nem lehet panasz. A csapatba szépen lassan térnek vissza a sérültek, egy középpályás viszont a legutóbbi bajnokin cserét kért, ő alapember, és ma még nem lehet ott a társaival.
A Hacken 19 egységével a 7., igazi középcsapat, és érdekes, hogy idegenben érzik otthonosabban magukat a fiúk… A gárda vendégként 3-2-2-es eredménysort tud felmutatni, összgólkülönbsége 15-15, tehát nem feltétlenül vállalják be a nyílt futballt. Nincsenek rossz passzban, három bajnokin őrizték meg veretlenségüket, legutóbb a Helsingborgot verték odahaza. Egy kezdő védő eltiltott lesz, egy fontos középpályás pedig hetek óta sérült.
A Hacken még nem győzött a Boras Arénában – ma sem jósolunk sok sikert a vendégeknek. A házigazda otthon bedarálja a látogatókat, a pontok pedig otthon maradnak! Tippünk 1-es!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.