Hírek

Finn élvonal és másodosztály

Hihetetlen rangadókra bukkantunk...

Inter Turku-KTP 1!

A finn élvonalban hazai sikert várunk a KTP turkui vendégjátékán.
Az FC Inter Turku az 5. helyről várja a folytatást a finn első ligában. A kék-feketék eddig igencsak kétarcúak, otthon veretlenek (3-2-0), idegenben viszont gyengék (1-2-4). 16 pont áll a nevük mellett, gólkülönbségük pedig 18-14. Job Dragtsman legénysége viszont nincs jó passzban, legutóbbi öt bajnokiján mindössze két egységet húzott be – igaz, négyszer is túráztak Gnabouyou-ék. Az Inter támadójátéka mondott csődöt az elmúlt hetekben: a korábban oly veszélyes és eredményes csatársor az elmúlt négy bajnokin mindössze egyszer volt eredményes. A keretben eltiltott és friss sérült nincsen.
A KTP az alsóháznak a tagja, a veszélyes zónában állomásozik jelenleg is, mindössze egy egység választja el a már osztályozós pozícióban lévő Jarótól. Most 10 pontja van a zöld-fehéreknek, idegenben 1-2-4-es, felejthető mérleggel. És nincsenek jó passzban Gruborovicsék, három mérkőzés óta gólképtelenek, és ebben a periódusban egy ikszet két nagy verés követte. A keretben két fontos középpályás és egy bekk is sérült – köztük a magyar focista. Nem lesz könnyű dolguk a vendégeknek, ezúttal sem…
A Veritas Stadiumban 15 éve nem nyert a KTP, és ma sem ünnepelnek majd a vendégek. Szerintünk a pontot otthon maradnak. Tippünk tehát: 1-es!

Mikkeli-EIF 1!

Ha őszinték akarunk lenni, tegnap délutánig fogalmunk sem volt e két alakulat létezéséről… De a kényszer ugye nagy úr, fogadni muszáj, így hát utánajártunk egy kicsit ennek a meccsnek. Erősen hazai-gyanús e történet…
Újoncok randevúznak egymással a Mikkelin Urheilupuisto-ban… A házigazda áll valamelyest jobban, a gárda 8 meccsen 10 egységet gyűjtve jelenleg a 7. Otthon eddig nem kápráztatta el drukkereit Makela mester csapata, ugyanis mindössze egyszer nyert – emellett egyszer remizett, kétszer pedig megégett. Haikonenék gyatrán tolták a közelmúltban, ám a hétvégén egy közvetlen riválisánál arattak fölényes, 5-1 arányú diadalt.
Az EIF, avagy leánykori nevén Ekenas IF még gyengébben muzsikál az idei kiírásban: 8 fellépést követően nyeretlenül, három ponttal csont utolsó. A védelme pocsék, már 20 kapott gólnál jár a brigád. Szinte mindegy, hogy hol lépnek pályára Sevonék: otthon kétszer, idegenben egyszer bírtak remizni. Vendégségben különösen átjáróház a védelme, 4 mérkőzésen 15-ször kapitulált a hátsó alakzat. Négy vereségből érkeznek a mai ütközetre…
Tavaly más divízióban szerepeltek a harmadik ligában, így nincs egymás elleni eredményük. Maradunk a formánál, amely a házigazda esetében legalább biztató. Szerintünk a pontok otthon maradnak, és a Mikkeli-szurkolók végre ünnepelhetnek egy kicsit! Tippünk tehát: 1-es!

Olvasói sztorik