Hírek

Serie A és La Liga!

Ma a szárdokhoz és a denevérekhez látogatunk el...

Cagliari-Palermo 1!

A szárdok az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatnak bele, a szicíliaiak mostanság kevésbé motiváltak – hazai lehet ebből a történetből…
Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Cagliari 28 pontjával a 18., kieső helyen állomásozik. A piros-kékek már három edzőváltáson túljutottak, de eddig nem jöttek az eredmények. A Sant’Elia-ban 3-4-10 a statisztikája, viszont a formája biztató: legutóbbi négy bajnokiján 7 pontot kasszírozott (a múlt hétvégén a Juventusnál remiztek Ekdalék). Sajnos, nem ment sokra vele, mert a vonal fölött menekülő Atalanta is begyújtotta a rakétákat, így a 8 egységnyi különbség csak nem akar csökkenni. Ha ma nem nyernek Copék, úgy kiestek, a remény csak a sikerrel marad életben. A keretben egy védő bevetése kérdéses, Gianluca Festa vezetőedző az alapcsapatával állhat ki.
A Palermo újoncként vágott neki a pontvadászatnak, és a gárda pazar őszt produkálva gyorsan bebiztosították a bennmaradásukat. 43 egység áll a nevük mellett, vendégségben viszont annyira nem meggyőzően Dybaláék (2-7-8). A formájuk sem az igaz, a legutóbbi négy fellépésükön nem győztek, a múlt hétvégén épp a bergamóiak fosztották ki a rózsaszínűeket a szigeten. A kezdő kapus nem biztos, hogy vállalni tudja a játékot, rajta kívül a középpálya összeállításakor lesz gondja Giuseppe Iachini vezetőedzőnek.
Motivációs tényezők miatt szavazunk bizalmat a szárdoknak, akik ma szerintünk behúzzák a három pontot a szezon végét váró szicíliaiak ellen.

Valencia-Celta Vigo 1! +2.5!

A denevérek nagyon közel állnak ahhoz, hogy megkaparintsák a 4., BL-selejtezőt érő pozíciót a La Ligában. A vígóiak jó kis csapat, egy találatra akár jók is lehetnek…
A Valenciát bár sokan féltették az idei kiírástól, a fehér-feketék alaposan rácáfoltak a kétkedőkre. A gárda 73 egységgel a 4. pozíciót foglalja el, különversenyt vívva a Sevillával (70). A Mestallában 15-2-1-es, elképesztően erős mérleget produkáltak Nuno Espirito Santo fiai. Piattiék formája is lenyűgöző: február 2-a óta mindössze egy meccset buktak el, azt is a Camp Nouban. Rodrigo Moreno, a veszélyes támadó ugyan eltiltott lesz, de ettől függetlenül van bőven potenciál a Valenciában.
A vígói együttes a középmezőnyben szerepel, attraktív támadójátékra képes, Nolitóéknál rengeteg labdaügyes futballista szerepel. A halványkékek a 10. helyen állnak 47 ponttal, idegenben 5-6-7-es bátor statisztikával. Vendégként március eleje óta nem kaptak ki, és összességében is csak a Realtól kaptak ki ebben a periódusban. Sok eltiltott játékos térhet vissza a keretbe, viszont Eduardo Berizzo vezetőedzőnek így is lesznek eltiltottjai: a középpályáról egy alapember, valamint egy gólerős csatár, illetve egy középpályás még sérült.
Az az érzésünk, hogy a Valencia nem bízza a véletlenre a dolgot, és a Mestallában nem hibázik. Viszont szimpatikus gárda a vígói is, amely egy kontrát beverhet. Szerintünk a jó választás erre a meccsre az 1-es és a +2.5-ös opció egyaránt!

Olvasói sztorik