Hírek

Cél a Bundesliga!

Ma Brémába és Freiburgba kalandozunk el...

Werder Bremen-Eintracht Frankfurt +2,5!

Pikáns meccs lesz, hiszen az egykori brémai sikeredző, Thomas Schaaf ezúttal a piros-feketék kispadján ül majd. Gólokkal számolunk!
Középcsapatok feszülnek egymásnak ma délután a Weser Stadionban. A házigazda a télen még a kiesőzónában állomásozott, ám a tavaszt jól tolták Viktor Skripnik vezetőedzővel, így fel is kapaszkodtak a tabellán, jelenleg a 9. pozíciót foglalják el. A zöld-fehérek otthon masszívak, 7-4-4-es mérlegük mellé 24-22-es gólkülönbség párosul. Di Santoék 39 pontosak, a formájuk mostanság szeszélyes – legutóbb kétgólos hátrányból mentettek pontot Pderbonrban. A keretben lesznek hiányzók, két védő és egy középpályás továbbra is sérült, igaz, ők már jó ideje. Az északiak over/under mutatója 19/11, azaz egészen eseménydús mérkőzéseket játszanak általában.
A vendégek 36 egységgel a 11. helyen álltak négy játéknappal a bajnokság vége előtt. A piros-feketék idegenben harmatosak (2-4-9), és elképesztően sok gólt kapnak: már 35 alkalommal mondott csődöt a védelmük, ennél többször vendégségben csak az aktuális ellenfele kapitulált. A brigád formája gyenge, legutóbbi hét meccséből csak egyet nyert meg, az utolsó öt túráját pedig egyaránt elbukta. A formahanyatlásban közrejátszik, hogy a 19 gólos Meier hetek óta sérült, rajta kívül egy fontos bekk eltiltott lesz.
Ősszel 5-2-re nyertek a repteresek, és ma is a találatokban érezzük a legnagyobb fantáziát. Hármat tuti, hogy összehoznak a gárdák!

Freiburg-Paderborn 1!

A kiesési rangadót a házigazda nyerheti meg a tartalékos vendégek ellen…
A Bundesligából már csak négy forduló van hátra, és hőseink közül egyik sincsen biztonságban. A házigazda a 14. 30 egységgel, 4-6-5-ös hazai mérleggel. Christian Streich együttese folyamatosan menekül, de egyelőre még közel a veszélyes zóna; mindössze két pont az előnye a vonal alatt tanyázó, aktuális ellenfelével szemben. A pirosak nincsenek jó passzban, az előző három fordulóban nem kaptak ki – igaz, legutóbb kétgólos hátrányból mentettek pontot a nagy rivális Stuttgart vendégeként. A keret szinte teljes lesz.
Az újonc az utolsó előtti, 28 pontos, idegenben gyengék a kék-feketék, soruk 2-4-9 (8-32), és csak elvétve lőnek gólt. A formájuk hullámzó, három játéknappal ezelőtt verték az Augsburgot, majd kikaptak Dortmundban, legutóbb kétgólos előnyt herdáltak el hazai közegben a Bréma ellen. A sorsolásuk nem könnyű, szerintünk búcsúznak majd az élvonaltól. A keretben lesznek bőséggel hiányzók, egy védő és egy középpályás eltiltott lesz, egy bekk és egy középpályás pedig még sérült – mindannyian alapembernek számítanak.
A meccsnek hatalmas a tétje, és szerintünk ezúttal a hazai pálya sokat számít majd, no és nem mellékesen a vendégek tartalékosak s lesznek. Csaknem kétszeres szorzóért érdemes bevállalni az 1-est!

Olvasói sztorik