Hírek

Holland és angol találatok!

Irány a másodosztály!

Helmond-De Graafschap +2,5!

Már megint a holland második vonal, és már megint két védekezni nem éppen tudó együttes… Gólözön a Lavans Stadionban!
A holland második ligában a 32. fordulónak futnak neki a csapatok. A hazaiak pocsékul teljesítenek az idén, 23 pontjukkal csak a Waalwijket tudják megelőzni. Tuypéket rettenetes formában érte a kéthetes leállás, zsinórban három vereségbe futottak bele a piros-feketék. A Lavans Stadion sem bevehetetlen erőd mostanság, 5-2-8-as sorukhoz 28-36-os gólkülönbség társul. A brigád over-under mérlege 25/6, összesített találati mutatója 41-71 – mindez 31 fellépésen… Eltiltott lesz két fontos láncszem: egy bekk és egy középpályás…
A De Graafschap 51 egységével a rájátszást érő 7. helyről várja a folytatást. A kék-fehérek idegenben azért hajlamosak a buktákra (4-4-7, 23-24), jó pozíciójukat tehát elsősorban brutális hazai soruknak köszönhetik (11-2-3). Az Eb-selejtezők előtt jól ment a társaságnak, 5 meccset húztak le veretlenül, és végre idegenből is remikkel tértek haza. Friss sérült nincs a keretben, és eltiltás sem nehezíti a szakvezetés dolgát.
A Helmond eddig 25-ször, a De Graafschap pedig 20-szor játszott +2,5-ös meccset a bajnokságban. Ma is ezt várjuk a felektől! Nálunk az over opció a nyerő!

Derby County-Watford Mindkét fél betalál: IGEN!

A feljutásról is dönthet a mai esti rangadó a Pride Park Stadium-ban! Szerintünk mindkét háló megzörren majd!
Az 5. fogadja a másodikat a Championship 40. játéknapján, a tét óriási, hiszen mindkét alakulat az osztályváltásra gyúr. A házigazda 67 egységig jutott eddig, sokkal jobban is állhatna, ha február végétől nem került volna hullámvölgybe. A fehér-feketék immár hat forduló óta nyeretlenek, és ebben a szakaszban csak két soványka remire voltak képesek a négy zakó mellett. Jól jött tehát a szünet Steve McClaren alakulatának, amely a két legutóbbi fellépésén gólt sem tudott szerezni… Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elmúlt néhány hétben keményebb ellenfelekkel is találkoztak Ince-ék, ám aki a feljutásra hajt, nem engedhet meg magának ilyen hosszúra nyúlt “rövidzárlatot”.
A Pride Parkban 11-5-3-as Benték mutatója, ehhez 41-18-as gólkülönbség társul. Csak kétszer fordult elő Martinékkal, hogy nem találtak be saját stadionjukban.
A Watford a 2., tehát egyenes feljutást érő pozícióban áll jelenleg, 72 pontjuk van a piros-sárgáknak, a 4. Norwichnak is 70, igaz, az éllovas Bournemouthnak is csak 73. Nagyon szoros tehát az élmezőny, a botlás nem megengedett. És mostanság a botlások nem is nagyon jellemezték a társulatot – kivéve épp a szünet előtti játéknapot, amikor is Deeney-ék az Ipswich-csel szemben maradtak alul egy ráadásban beszedett találattal.
Elkeseredésre semmi ok, hiszen továbbra is stabilan teljesít a gárda. Idegenben január vége óta nem kapott ki, összességében pedig 10-3-6-os vendégsort tud felmutatni. 34 lőtt gólja mellé 25 kapott párosul. Az over-under mérlege 24/15. Ighalo két hete már teljes meccset játszott, a 17 gólos csatár már teljesen egészséges.
Az elmúlt években az egymás elleni meccseiken rendre sok gól született – és ma is gólváltást érzünk. Az 1,65-ös szorzó kifejezetten hízelgőnek tűnik…

Olvasói sztorik