Hírek

Angol hazai!

A Burton ma megbüntetheti a Stevenage-t!

Burton Albion-Stevenage 1!

Félelmetes formában van a házigazda, ma megint nem kegyelmez a listavezető!
Az angol negyedik vonalban elmaradt mérkőzést pótolnak: a 39. játéknapon a Burton Albion a Stevenage együttesét látja vendégül. A hazaiak félelmetes tempóban haladnak a League 1 felé. Mac Donaldék 38 mérkőzésen 76 egységet termeltek, a Pirelli Stadium-ban 14-2-3-as, felettébb ütős mérleget produkálva. A forma lenyűgöző, február végén ugyan bejött két botlás, de azóta négy sikert arattak Akinsék. Az egykori csatárzseni, Jimmy Floyd Hasselbaink menedzserként is jól produkál, a 4. helyezett Buryvel szemben már 9 pont a fórjuk (a dobogó ebben a ligában egyenes feljutást ér).
A Stevenage 9. 57 ponttal, de ha ma nyernek a piros-fehérek, úgy máris beérnék a play offos Plymouthot. A vendégek viszont nem igazán jó túrázók, 4-7-8-as soruk legalább is erről árulkodik. Lee-ék hullámzó formát mutatnak, most éppen három meccse nem nyertek, legutóbb a Dagenham fosztotta ki, nem mellékesen pedig két meccse már gólképtelen a társaság. Egy középpályás megsérült, ő az elmúlt hónapokban alapembernek számított.
A forma és a hazai pálya egyértelműen hazai esélyt sugall – és mi hallgatunk is megérzésünkre. Szerintünk győz a listavezető. Tippünk: 1-es!

Olvasói sztorik