Hírek

Olasz kupa, nemzetközi kosár!

A Juve a Fiorentinát fogadja, emellett Ninno mester jóvoltából négy kosármeccs is terítékre kerül.

Juventus-Fiorentina 1! -2,5!

Az olasz kupa elődöntőjének első felvonásán nem várunk gólzáport – óvatos kilencven perccel kalkulálunk…
Immár az elődöntőket rendezik a talján kupában. A bajnok eddig a Veronát és a Parmát rendezte le a sorozatban, így jutott el a legjobb négy közé. Ahol az egyik nagy “ellenségével” kell megküzdenie a fináléba jutásért. Az ellenszenv a két alakulat között immár több évtizedre vezethető vissza: egy bizonyos Roberto Baggio átigazolása miatt tört ki a balhé…
A zebrák egyelőre jól bírják a sorozatterhelést. A BL-ben a nyolcaddöntő első felvonásán 2-1-re verték a Dortmundot, a bajnokságban magabiztos, 9 pontos előnnyel vezetnek – legutóbb közvetlen riválisuktól, a Rómától hoztak pontot, megtartva a tekintélyes távolságot a fővárosiakkal szemben. Odahaza életveszélyesek Tevezék, szinte mindenkit kivégeznek, és még gólt is csak a legritkább esetben kapnak (10-2-0, 32-7).
Allegri minden bizonnyal rotálja majd csapatát, így a sérüléssel bajlódó Pogba-Pirlo páros jó eséllyel kihagyja az elődöntő első felvonását. Elől Morata kaphat bizonyítási lehetőséget, míg a középpálya két szélén Padoin és De Ceglie bevetése várható. A zebrák kerete nagyon mély, úgyhogy rotálás ide vagy oda, így is brutál csapattal lép pályára a házigazda.
A Fiorentina nagyszerű szériát fut, de még nehezebb sorozat vár rá. A következő hetekben találkoznak kétszer a Juvéval, kétszer EL-ben a Rómával, a Lazioval, a Napolival és a Milannal. Azért ez nem tűnik egyszerű történetnek. Montella mesternek meg kell határoznia a prioritást: a bajnokságban már EL-t érő helyen szerepelnek a violák, a dobogótól is már csak három egység Valeroék lemaradása, ugyanakkor hátrafelé is kell figyelniük, mert a két genoai alakulat mellett a Torino is formába lendült. Az EL-ben a farkasokkal találkoznak a lilák – a háromfrontos küzdelem pedig azért sokat kivesz a társulatból. A formaidőzítésen sok múlik majd, hiszen ha tavaszra sikerül “kihegyezni” Salahékat, akkor egészen szép szezont zárhatnak Montelláék.
A kupában eddig az Atalanta és az AS Roma ellen léptek tovább – ez utóbbi különösen nagy siker volt, hiszen az Olipicóban búcsúztatták a farkasokat. A keret meglehetősen tartalékos lesz: Savic és Tomovic, a két belső bekk sérült, de jó eséllyel nem lesz ott Babacar, Tatarusanu, Basanta és Matias Fernandez sem.
A Juventus állománya lényegesen erősebb, így Allegri variációs lehetősége is nagyobb kollégájánál. Ugyanakkor valamiért nem érezzük, hogy a torinóiak nekirontanának ellenfelüknek. Szerintünk a gólok ellen érdemes menni ma este, kevés találattal járó hazai sikert jósolunk…

Fenerbahce-Nizsnij Novgorod

A törökök nagyon nagyot nyertek Moszkvában, ezzel pedig önbizalmuk is az egekbe emelkedik! Tegyük hozzá, hogy a CSZKA azt a meccset nem akarta megnyerni, látványosan elbukták… Teodosic színjátéka – a nem megy, de erőlködünk, és engem mindig bántanak – csak pont volt az Í re. Az oroszoknak púp a hátukon ez a sorozat, nekik már annyi. A buki felszabadult, sok pontos meccset vár, én viszont úgy vélem, lesz ott a nagy rohanáson kívül sok sok hiba is. -164.5 pont 1.55-ért, ezt javaslom ide.

Crvena Zvezda-Maccabi Tel Aviv

A Zvezdától többet vártunk egy kicsit! Hazai pályán igazán félelmetesek kellene, hogy legyenek, de valahogy nem igazán jön össze. A Wiliams-Marjanovic páros kevésnek tűnik, a hármasokban gyengék, és ha Boban rossz napot fog ki, akkor garantált a bukásuk is. A Maccabitól bármi kitelik bármikor, még az is, hogy az Alba elleni hazai vereség után most is megveressék magukat. Képesek bárkit megverni és bárkitől kikapni. Mindezek ellenére bízom benne, hogy nyerni fognak, már csak azért is, mert ezzel az idegenbeli győzelemmel nagyon nagy lépest tehetnek azért, hogy megszilárdítsák helyzetüket a csoport második helyéért folytatott küzdelemben. 1.55 öt ér a sima Maccabi-győzelem.

Laboral Kutxa-CSZKA Moszkva

Ha sok pontos meccsé kerekedik a történet, akkor nagyot javulnak a baszkok esélyei. Az oroszok sokkal jobbak és a keret is erősebb, de egy CSZKA elleni esetleges győzelem nemcsak matematikailag tolna nagyot a baszkok szekerén, de lélektanilag is nagyon sokat dobna a harci morálon. Sok futással, zóna védekezéssel, könnyű kosarak engedése nélkül és egy 33-35 százalékos triplamutatóval képesek a baszkok a meglepire. +6.5-tel Laboral Kuxa 1.9-ért és egy biztosításként a meccs 6-10 ponton belül dől el 3.4-ért. Első és második negyed 3.2 körüli szorzóért jó lehet 1-2 ponton belül eldőlő eredményre!

Panathinaikos-Barcelona

Senkinek nem fontosabbak a triplák, mint a Pana-nak! A görögöknél élet halál kérdés ez a játékelem, mivel palánk alatt erőgépek vannak, de képzett centerek nincsenek! A Barca is a hármasdobóiról híres, de ott igazán minőségi lehetőség rejlik a palánk alatti játékosokban is! 1-5 ponton belül eldőlő szoros meccset várok 2.35-ért. Érdemes lehet itt is az első és a második negyedet 1-2 ponton belül eldőlő opcióba fogadni 3.1 ért. Szoros kezdést és fej fej melletti pontszerzést várok.

Olvasói sztorik