Hírek

Kezdődik a mennyei!

Rangadó
Rangadó

2015. 02. 27. 09:42

Egy magyar, egy gall tipp...

MTK-Paks 1!

A fővárosiak erősödtek, ráadásul otthon szerepelnek. A tolnaiakra kellemetlen percek várhatnak…
Folytatódik a Mennyei Bajnokság, és a 18. forduló nyitómeccsét a Hungária körúton rendezik. A fővárosiak remekül szerepeltek az ősszel, az előkelő 2. helyen teleltek 36 ponttal, hazai “szurkolók” előtt 18 egységet húztak be (6-0-2) – csak az Újpest és a Diósgyőr tudott náluk nyerni. Vertek nagycsapatokat is, mint például a Lokit vagy a Fradit. Érdekesség, hogy 17 játéknapon nem remiztek – vendégségben 6-0-3-as sort hoztak össze. A téli átigazolási időszakban erősödött a keret, Vadnai Dániel érkezett a középpályára, ő nagy fogásnak számít. Vass Patrik ment a Vasashoz, de a mag egyben maradt. Kálnoki Kis nem lehet ott a meccsen, ugyanis a 17. fordulóban pirosat kapott Debrecenben.
Paksról kellemetlen hírek láttak napvilágot: a főszponzor bejelentette távozását, és bizony olyan pletykák is napvilágot láttak, miszerint a tolnaiak az utolsó félévüket kezdik az élvonalban. Persze, ezt a klubvezetés cáfolta, ugyanakkor néhány kulcsjátékos távozott a télen. Fiola Attila a Puskáshoz, Eppel Dunaújvárosba, Kovács Gábor pedig Diósgyőrbe igazolt. AZ érkezési oldalon Balázs és Rodenbüchler neve található…
Csertői Aurél alakulata ősszel a 6. helyen zárt 26 ponttal, idegenben hajlamos volt remizni: 2-5-2-es mérleget produkáltak a zöld-fehérek a túrákon.
Az egymás elleni mérleg erőteljes kék-fehér fölényt mutat, a paksiak csak egyszer tudtak nyerni a fővárosban, de annak is mér négy éve. Ősszel Könyvesék magabiztos, 3-0-ás sikert arattak Torghelléék ellen. Most viszont szerintünk az MTK behúzza a három pontot, és visszavág az augusztusi zakóért. Tippünk tehát: 1-es!

Tours-Nancy 2x! +1,5!
A vendégek elkapták a fonalat, a hazaiak csak küszködnek – szerintünk a piros-fehérek sorozata nem szakad meg!
Már a 26. fordulót rendezik a gall második vonalban. A házigazda pocsékul teljesít az idén, kieső helyről várja a folytatást, 25 csatában 24 egységig jutottak a kékek. Hazai környezetben, a Stade de la Vallée du Cher-ben 5-1-6-os, felettébb szeszélyes sort tudnak felmutatni, gólkülönbségük saját pályájukon 20-22, tehát adnak is és kapnak is a fiúk. A télen gyengült a keret, házi gólkirályukat leigazolta az élmezőnybe vágyó Brest, ez pedig nagy érvágás Gilbert Zoonekynd társulatának. Egy csatár érkezett ugyan a Wigantől kölcsönbe, de ő eddig nem hozott extrát a társulatnak. A forma csapnivaló, a 2015-ös esztendőt ugyan biztatóan kezdték a fiúk, ám az elmúlt négy bajnokin már csak egy pont jött össze. Legutóbb Orleans-ban maradtak alul 2-1-re Cillardék. A helyzetük mégsem reménytelen teljesen, hiszen három alakulat is lőtávolon belül van. Ehhez azonban alapos formajavulásra lenne szükség…
A Nancy megint a feljutásért indult harcba, ám az elfogadható rajt után november elején hihetetlen mély gödörbe kerültek Dembeléék: sorozatban nyolc mérkőzésen maradtak nyeretlenek, és ebben a periódusban mindössze két egységet szereztek. Aztán a január végi Nimes-i remit három siker követte zsinórban! Verték a Brestet és a Sochaux-ot is, tehát kimondottan “nagyvadakat”, legutóbb pedig lemészárolták a kiesőjelölt Chateuroux-t (6-0)!
Idegenben 4-3-5-ös vonatkozó statisztikát produkáltak Hadjiék, tehát azért sebezhetőek. A keretben az alapcsapat rendelkezésre áll, csak a jobb bekk sérült, de ő már egy hónapja.
Mindkét együttes hajlamos a nyílt játékra – pedig ez nem igazán jellemző ebben a ligában. Két gól benne van a pakliban, mindkét fél betalálhat, ám összességében bizalmat szavazunk a Nancynak: szerintünk nem kap ki a vendég együttes!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.