Hírek

Magyar hazai, spanyol vendég

Három kiesőjelölt, egy bajnokaspiráns, két mérkőzés...

Granada-Barcelona (1-0) 2!

Nagy bajban a Granada, ráadásul fél csapata sérült vagy eltiltott. A Barca meg kétszer nem botlik a La Ligában – sima vendégek érzünk…
Nagy bajban vannak a piros-fehér-kékek: 24 fellépést követően 19 egységgel az utolsó előtti helyen állnak, a bennmaradást érő 17. pozíciótól immár 4 pont a lemaradásuk. Hazai környezetben, a Los Carmenes-ben 2-6-3 (6-10) a vonatkozó statisztikájuk, viszont november eleje óta nem kaptak ki Ricóék! Pedig minden olyan szépen indult… Pazarul rajtoltak a déliek, ám négy fordulót követően elképesztő gyenge szériába kerültek. Sorra jöttek a vereségek, majd az edzőváltás. Érkezett Abel Resino, aki ugyan adott némi új impulzust a társulatnak, ám a lendület ismételten fogytán van. Iturráék január végén fontos kiesési rangadót nyertek az Elche ellen, aztán kikaptak a Villarreáltól, remiztek hazai pályán a Bilbaoval, majd hétfőn a hajrában buktak el Valenciában a Levante ellen. És az utolsó két ütközetben már mintha mentálisan is kikészült volna a brigád. Hárman is pirosat kaptak, így – csakúgy, mint legutóbb – ezúttal is erősen tartalékosak lesznek Diego Mainzék…
Akkor a hiányzókról: két bekk és két támadó eltiltott, köztük a házi gólkirály is. Sérült a szervező középpályás (Piti) és egy másik fontos bekk, egy támadó középpályás visszatérésére van viszont remény. Ennél a keretnél azért ez nagy érvágás…
A Barca a múlt hétvégén igazi tippmix-gyilkos meccset hozott le: a Camp Nouban kapott ki 0-1-re a Malagától. A gránátvörös-kékek fásultan futballoztak, jószerivel helyzetük is alig adódott a déliek ellen. Ezt követően utaztak Messiék Manchesterbe, ahol viszont már a szebbik arcukat mutatták, és idegenben is győzni tudtak a City ellen.
Neymaréknak muszáj nyerniük, hiszen a múlt heti botlásukat kihasználta mindkét fővárosi riválisuk, így a Reallal szemben négy pontos mínuszba kerültek, a matracosok pedig feljöttek rájuk 3 pontra. Jelenleg 56 egység áll Masceranóék neve mellett, vendégségben 8-2-2-es sort produkálva. A liga legjobb védelme a katalánoké, mindössze 14 gólt kaptak, 67-et pedig azért csak összedolgoztak Suarezék.
A keret nem lesz teljes, Piqué ugyanis eltiltását tölti, rajta kívül csak Vermaelen és Douglas sérült.
Az a határozott érzésünk, hogy a Barca kijavítja múlt heti hibáját, és az ezer sebből vérző Granadát alaposan elveri. Tippünk tehát hendis V!

Nyíregyháza-Kispest 1(x)!

Mindkét gárda alapos átalakításon van túl, s mindkét gárda a kiesés ellen küzd. Szerintünk a hazaiak tesznek egy nagy lépést céljuk elérése érdekében…
Nem volt könnyű tele a Nyírségnek: a piros-kékek 14 ponttal a kiesőzónában töltötték a leállást, most viszont már egy egységet szereztek, miután Pakson vadregényes körülmények között remiztek (két kapussal álltak fel a vendégek…). Hazai pályán 3-2-4-es mérleget hoztak össze Mátyus János fiai. A keret rengeteget változott, íme!

Érkezők: Zurab Arziani (grúz, Szahalin Juzsno-Szahalinszk – Oroszország), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna), Juraj Halenár (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Deniss Ivanovs (lett, FK Liepaja – Lettország), Mihael Kovacevic (svájci-horvát, szabadon igazolható volt, legutóbb Beroe Sztara Zagora – Bulgária), L’Imam Seydi (francia, DVSC), Igor Zofcák (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia) Kölcsönbe érkezők: Bosnjak Predrag (FTC). Távozók: Huszák Tamás (Soroksár), Jánvári Gábor (Haladás), Molnár Marcell (Siófok), Patály János (Diósd), Póti Krisztián, Sándor István (Soroksár), Spitzmüller István (Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb, szabadon igazolható, Donji Szrem – Szerbia?). Kölcsönbe távozók: Bajzát Péter (Mezőkövesd), Dajka László (Jászberényi FC), Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Reznek Donát (Cigánd). Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Nagy Zoltán (DVSC, onnan Kecskemét), Szécsi Márk (DVSC)

Kispesten is zajlott az élet, itt még az edzőt is lecserélte a tulaj: Csábit Rossi váltotta a padon. És a játékoskeringő… Elképesztő, milyen fluktuáció zajlott a piros-feketéknél. Csemegézzünk csak!
Érkezők: Francis Koné (togói-elefántcsontparti, szabadon igazolható volt, legutóbb al-Muszannah – Omán), Jesús Manuel Meza (venezuelai, Olympiakosz Volosz – Görögország, szabadon igazolható volt), Jean-Pierre Morgan (francia, Béziers – Franciaország), John Jairo Palacios (kolumbiai, Alianza Huánuco – Peru), Joszip Projics (szerb, Levadiakosz – Görögország), Bratiszlav Punosevac (szerb, Radnicski Nis – Szerbia),
Kölcsönbe érkezők: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország), David Izazola (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Lucas Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország)
Kölcsönből visszatérők: Botka Endre (Kecskemét), Csábi Mihály (Soproni VSE), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba), Emmanuel Mensah (ghánai, FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia)
Távozók: Donald Bendé Bende (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Daru Bence (ZTE), Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Abdul Kader Keita (elefántcsontparti, Persib – Indonézia, szabadon igazolható volt), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolható volt), Ariano Navarro (panamai, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, Mitra Kukar – Indonézia, szabadon igazolható volt), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Vereckei Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás), Bobál Dávid (Soproni VSE – ismét kölcsönbe), Bobál Gergely (Gyirmót), Fejes János (Gyirmót), Kapacina Valér (Soproni VSE)
Az erősítés ráférne a Honvédra, ugyanis a fővárosiak is a veszélyes zónában teleltek. 13 pontjukból hármat túráztak össze, és még nyeretlenek! 0-3-6-os, elkeserítő mutatójukhoz 3 rúgott és 14 kapott találat társul…
A formáról nehéz nyilatkozni, annyi viszont mindenképpen Rossi mester csapata mellett szól, hogy a Ligakupában Miskolcon verték a DVTK-t. Noha otthon kikaptak, idegenben lőtt góllal továbbléptek Hidiék.
Ősszel a Bozsik Stadionban nyerni tudott a Nyíregyháza, és ma is azt gondoljuk, hogy a piros-kékek elverhetik közvetlen riválisukat. A pontok (de legalább egy) otthon maradnak!

Olvasói sztorik