Hírek

Dárdaiék újabb diadala?

Rangadó
Rangadó

2015. 02. 14. 23:13

Ma egy Bundesliga és egy Seria A-s mérkőzést térképeztünk fel...

Hertha-Freiburg 1(x)!

Dárdai Pál felrázta a fővárosiakat, és szerintünk a kék-fehérek lendülete kitart még egy darabig. Újra nyer az újonc!
A Hertha hullámzóan kezdte a bajnokságot, ám decemberre elfogyott a lendület. A téli felkészülést még Jos Luhukayval végezték el a kékek, ám a bajnoki rajt nem sikerült Stockeréknek: előbb Brémában, majd otthon a Leverkusentől kaptak ki nullra. Ekkor jött a váltás a padon, és Dárdai Pált kérte meg a menedzsment a szakmai feladatok ellátására. A magyar válogatott szövetségi kapitánya győzelemmel mutatkozott be egykori csapatának kispadján: Shculzék 2-0-ra verték idegenben a Mainzot! Hosszú sikertelen időszak végére tett ezzel pontot a gárda, ugyanis ezt megelőzően csaknem két hónapja tudtak nyerni Krafték.
A Hertha helyzete még így is igencsak bizonytalan, a játéknap előtt a 15. helyen állt 21 egységgel, hazai mérlege pedig szerény, mindössze 4-1-5. A csapat megint nem tud a legjobb összetételben pályára lépni, ugyanis Lustenberger, egy fontos bekk eltiltását tölti, Ben Hetira, a gárda középpályása pedig sérült. Jó hír, hogy a rutinos Kalou visszatért az Afrika Kupáról, így bevetésre készen áll.
A Freiburg helyzete is felettébb bizonytalan, a piros-feketék a 17., kieső helyről várták a fordulót. 18 pontjuk van mindössze, idegenben pedig 1-4-5-ös gyengécske mutatóval rendelkeznek. A tavasz remekül indult Christian Streich együttese számára, hiszen lemosták otthon a Frankfurtot, utána viszont kapituláltak a Gladbach ellen, és a Dortmund is kifosztotta őket. E két meccsen gólt sem szereztek Daridáék…
Marc-Oliver Kempf a védelemből, Nils Petersen és Admir Mehmedi a támadósorból hiányzik majd sérülés miatt.
Az elmúlt években rendre remizett e két alakulat egymással, ősszel 2-2 lett a vége. Ma is benne van az iksz a pakliban, ám Dárdai mesternek bizalmat szavazunk, a magyar szakember felrázza a berlinieket, és győzelemre vezeti a kék sereget. Tippünk tehát 1(x)!

Torino-Cagliari 1!

A bikák megtáltosodtak, a szárdok csak keresik önmagukat. Hazai sikert várunk!
A bordók rendesen elkapták a fonalat, és immár a 8. helyen állnak 31 egységgel – néhány hete még a kiesőzónában tanyáznak Venturin mester fiai. Glikék elképesztő formában várják az ütközetet: november vége óta veretlenek, legutóbbi négy meccsüket pedig megnyerték. A sikerben közrejátszott, hogy a szakvezetésnek nem kellett sérülések miatt megbontani az alapcsapatot. Ezúttal egy fontos bekk, Maksimovic, és egy cserecsatár, Maxi Lopez hagyott ki edzéseket, de mindketten ott lehetnek keretben. Otthon 4-5-2-es a vonatkozó statisztikájuk, kevés gólt lőnek általában, de keveset is kapnak.
A Cagliari kieső helyről várta a játéknapot, a szárdok 19 pontosak, kettővel vannak lemaradva a már bennmaradó pozícióban állomásozó Chievótól. Zeman mesternek megköszönték a munkáját több mint egy hónapja, ám azóta Gianfranco Zola sem tudott csodát tenni a piros-kékekkel. Idegenben eleinte nem voltak veszélytelenek Ekdalék, összmérlegük a túrákon 2-4-5, legutóbb még októberben győztek Empoliban. Rossz passzban érkeznek Torinóba Rossettiniék, két vesztes bajnokival a hátuk mögött kezdik a 23. játéknapot. A keretben Cossu, egy meghatározó középpályás szerepeltetése kérdéses. Elől minden bizonnyal a téli szerzemény, a horvát Cop kezd, Sau így csak a kispadra szorul, már amennyiben a megszokott 4-3-2-1-es hadrendet választja Zola mester.
Quagliarellaék remek formában vannak, és bár a vendégek az életükért küzdenek, szerintünk ma még kitart a bikák lendülete. Nálunk 1-es e történet!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.