Hírek

Holland kettes, portugál egyes!

A Heerenveen és a Braga is három ponttal gazdagodhat ma este...

Dordrecht-Heerenveen 2!

A sereghajtó ugyan nyert a hétvégén, ám legjobb támadóját továbbra is nélkülözni kénytelen. A remeklő vendégek ellen nem lesz esélyük, noha a házi gólkirály itt eltiltott lesz. Kettest érzünk…
A Dordrecht tavaly megnyert a másodosztályt, így formált jogot az élvonalbeli indulásra. A zöldek azonban nem tudtak kellően beerősíteni, sorra jöttek a vereségek, így nem is csoda, hogy az utolsó helyről várhatják sorsuk jobbra fordulását.
Pedig minden olyan szépen indult: augusztus elején, a nyitófordulóban épp a Heerenveen ellen sikerrel kezdte a pontvadászatot a társaság, amit aztán hosszú nyeretlen széria követett. Liederék sorra szaladtak bele a vereségekbe, hazai környezetben egyszerűen el voltak átkozva. A múlt hétvégén az Excelsior érkezett a Riwal Hoogwerkers Stadionba, és lássunk csodát, izmos meccsen a sereghajtó győzelmet aratott! Jelenleg így 10 egység áll a neve mellett, az osztályozós pozícióban állomásozó NAC-ot négy pontra megközelítette. Saját közönsége előtt 1-1-8 (8-27) a mérlege, ez a sor önmagáért beszél… A keret nem lesz teljes: Giovanni Korte, a brigád legértékesebb támadója, aki tavaly oroszlánrészt vállalt a feljutásból, továbbra is sérült. Ernie Brandts vezetőedző jó eséllyel nem nyúl bele a múlt heti győztes csapatba.
A Heerenveen tavaly az előkelő 5. pozícióban zárta az alapszakaszt, Finnbogason, a brigád elsőszámú góllövője viszont a Real Sociedadhoz távozott, így sokan tartottak attól, hogy az idén nem megy majd olyan jól a kék-fehéreknek. De eddig rácáfolnak a szkeptikusokra Dwight Lodeweges fiai, hiszen a 7., play offot érő helyen állnak. A gárda eddig 19 mérkőzésen 28 pontig jutott, idegenben 3-4-3-as átlagos statisztikát felvonultatva. Ami szembetűnő, hogy tavalyhoz képest valamelyest gyengébb a támadójáték, viszont a védelem is rendezettebb.
Otigbáék formája lenyűgöző, december eleje óta veretlenek (3-2-0), az idén az Utrecht és a Vitesse is megadta magát a társulatnak. A keret azonban nem lesz teljes: ugyan visszatér eltiltásából egy kezdő védő, viszont egy másik bekk sérült továbbra is, és a csapat legeredményesebb csatára, a 12 gólos német Uth begyűjtötte ötödik sárgáját, így ma csak a lelátóról szurkolhat társainak.
A nyári fiaskóért mindenképpen vissza akarnak vágni a vendégek, és egy győzelemmel stabilizálhatnák helyüket a play off pozíciókban. Motivált lesz a házigazda is, ám minőségben nem érik fel a Heerenveent. Szerintünk a látogató elhozza mindhárom pontot. Tippünk tehát: 2-es!

Braga-Moreirense 1!

Nem egyszerű köldetés pontot szerezni Bragában, az újoncra is kellemetlen kilencven perc vár. Ebből hazai lesz…
A Braga tavaly csalódást keltően szerepelt, a középmezőnyben végzett, így lemaradt Európáról. Az idén ennél jobban tolják a fiúk, jelenleg a 5., EL-t érő pozícióban állomásoznak 31 ponttal, amelynek zömét, szám szerint 19-et (6-1-1) a Braga Municipalban húztak be Danilóék. A piros-fehéreknek dobogós álmaik nem lehetnek az idén, a hűrom óriás rendesen meglógott a mezőnytől, Pardoék a Guimaressel csatáznak a 4. helyért.
Sergio Conceicao alakulata eddig felemésan teljesít 2015-ben: balszerencsés vereséget szenvedtek Ederék a Sportingtól, nyertek a Setubalnál, a múlt hét végén viszont kikaptak a Boavistától. A Ligakupában közben továbbjutottak.
A keretbe visszatérhet egy brazil bekk, aki letöltötte eltiltását, viszont egy támadó még sérült. Összességében erős csapattal fogadja a Moreirensét a társulat.
Az újonc stabil tagja a középmezőnynek, 18 ütközetben 24 egységet gyűjtve jelenleg a 10. helyen áll. Idegenben sem vészen gyengék a zöld-fehérek (2-3-4), igaz, november eleje óta nem ünnepelhettek három pontot vendégségben. A gárda formája szeszélyes, legutóbb otthon kapott ki egy középcsapattól, előtte vert egy kiesőjelöltet. A gólaránya 17-18, azaz a védelem nem rossz, a támadószekció viszont nem kellően termékeny.
És, ha már a hátsó alakzat került szóba. A Moreirense hivatalos információja szerint a gárda középhátvédje, az eddig minden meccsen pályára lépő Marcelo Oliveira lesérült a legutóbbi mérkőzésen, és egy hónapos pihenőre kényszerül. Rajta kívül egy támadó nem lesz, de ő nem alapember, viszont egy hete visszatérhetett egy védekező középpályás.
Augusztus végén, fordított felállásban 0-0 lett a vége, viszont a zöldek 2005-óta nem tudtak pontot szerezni Bragában. Két éve oda-vissza nyertek a piros-fehérek. És ma is a házigazdát érezzük esélyesebbnek: a Braga győz, és stabilizálja helyét az élmezőnyben! Tippünk tehát: 1-es!

Olvasói sztorik