Rochdale-Stoke City 2!
Noha sok meglepetés történt a sorozat 3. fordulójában, ma mégis az esélyesebb vendégeknek szavazunk bizalmat.
A Rochdale a League One-ban szerepel, élcsapatnak számít, a rájátszásra odaérhet, főleg abban az esetben, ha kitart a formája: 2015-ben eddig három csatájából hármat megnyert a kék sereg, a FA Kupában a Nottingham, a bajnokságban a Bradford és a Crawley ellen bizonyultak jobbnak Keith Hill fiai.
Ami a hazai teljesítményt illeti, nos, a Spotland Stadium-ban el vannak átkozva Hendersonék: mutatójuk 4-3-6, ehhez 17-17-es gólkülönbség párosul. A keretben egy középpályás november közepe óta sérült, az alapcsapat viszont bevetésre készen áll, és a menedzser várhatóan nem is bontja meg jó formában lévő kezdőtizenegyét.
A Stoke a Premier League tagja immár évek óta, stabil középcsapatnak számít az idén Mark Hughes menedzser alakulata. A piros-fehér-feketék kerete nem rossz, és idegenben sem adja meg magát könnyen (4-3-5). 2 bajnokin 27-szer kapitulált a védelme, ez nem rossz, a 23 rúgott gól viszont kevés.
Begovicék jó passzban vannak, karácsony óta mindössze egyszer, az Arsenal ellen kaptak ki, azóta csak sikerek és ikszek. A múlt héten a Leicesternél győztek Nzoziék. A FA Kupában a Wrexham akadt eddig a csíkosak útjába, és a kiscsapat ugyan ráijesztett a házigazdára a Britanniua Stadiumban, végül 3-1-re győzött az élvonalbeli együttes.
A védelemben és a csatársorban lesznek elsősorban hiányzók ma este. Mame Biram Diouf a szenegáli válogatottal szerepel az Afrika Kupán, Odemwingie szeptember eleje óta nem bevethető, Walters ugyancsak sérült a csatársorból. A védelemben Shawcross és Pieters neve szerepel a maródiak listáján.
Az FA Kupa harmadik körében szép számmal estek ki élvonalbeli alakulatok. Ám ma a Stoke-ben érezzük az erőt, Arnautovicék esélyeshez méltóan lépnek tovább a 4. körbe. Tippünk tehát: 2-es!
Pacos Ferreira-Banfica 2!
A házigazda pocsék formában van, így kevés esélye lesz a bajnoki címvédő ellen…
A Pacos Ferreira középcsapat, és e jelző mindenképpen előrelépés a tavalyihoz képest, amikor csak osztályozón tudta kivívni a bennmaradást a társaság. Jelenleg a 9. 23 ponttal, 4-2-3-as hazai mérleggel. A sárgák november eleje óta nem találnak önmagukra: az azóta eltelt időszakban mindössze egy bajnokit tudtak megnyerni, nyolc forduló alatt mindössze hat egységet húztak be Moreiráék. Paulo Fonseca alakulatának 23-24 a gólkülönbsége, a támadójátékkal nincs is különösebb baj, a védelemre viszont ráfér az erősítés. A keretben egy csatár és egy középpályás sérült, igaz, már hetek óta.
A lisszaboni alakulat nagyszerű formában vág neki a mai túrának. A piros-fehérek száguldanak a címvédés felé. 17 játéknapot követően 46 egységgel, hatpontos előnnyel várják a folytatást. Idegenben 8-0-1 a vonatkozó statisztikájuk Jorge Jesus fiainak, egyedül Bragában égtek meg. Azóta viszont kilenc bajnoki sikert húztak be zsinórban Limáék! A forma tehát pazar, és akkor arról még nem is szóltunk, hogy Estadio Capital do Movel-be szinte nyerni járnak a lisszaboniak: 1-2-24 az egymás elleni mérleg, bajnokin legutóbb csaknem 10 éve nyertek a sárgák. Ma két igazán fontos hiányzója lesz majd a vendégeknek: a házi gólkirály, a 9 találatnál járó Talisca a legutóbbi bajnokin pirosat kapott, így ma eltiltását tölti. Rajta kívül Gaitan, az egyik támadó-középpályás sérült, le kellett cserélni negyed óra után a múlt héten. Két alapember dőlt ki a sorból, de azért így is elég mély a Benfica kerete – megoldják a pótlásukat!
A Pacos botrányos formában van, és kötve hisszük, hogy épp a bajnokesélyes ellen kapnák össze magukat. Két fontos hiányzója ugyan lesz a sztárcsapatnak, de ennek ellenére elhozza a három pontot, stabilizálva első helyét a tabellán. Tippünk tehát: 2-es!