Hírek

Hendis hazai sikerek!

Ma két címvédő is legalább kettővel nyerhet...

PSG-Evian (0-1) 1!

A bajnok mindössze a negyedik helyről várja a folytatást, most már nem engedhet meg magának több botlást. Ma nem is hibáznak a párizsiak, ezt a kiesőjelölt bánja!
Immár a 21. fordulót rendezik a gall élvonalban, és vélhetően csak kevesen gondolták volna, hogy a féltávot elhagyva a bajnoki cím védője mindössze a 4. pozícióból várhatja a folytatást. Laurent Blanc alakulata persze közel sincs reménytelen helyzetben, hiszen lemaradása a listavezetővel szemben mindössze 4 egység, ám az azért tisztán látszik, hogy az idei kiírásban lényegesen izgalmasabb végjátékra számíthatunk, mint tavaly.
Mouráék rengeteg iksszel kezdték a szezont, s így noha ők kaptak ki a legkevesebbszer a bajnokságban, 10-8-2-es mérlegük nem elég a dobogóra sem. A Parc des Princes-ben 6-3-0-ás mérleghez 17-3-as gólkülönbség társul – a Lyon, a Monaco és a Montpellier tudott pontot csenni a fővárosból. Ibrahimovicék formája nem éppen az igazi. A bajnokságban három nyeretlen meccs van a hátuk mögött: a Guingampnál és a Bastiánál megégtek Lavezziék, közben pedig nem bírtak otthon a Montpellier-vel. A kupában azért érte őket sikerélmény (Montpellier 0-3), aztán a héten a Ligakupában vigasztalódtak a piros-kékek: a St. Etienne ellen idegenben vívták ki a fiúk a továbbjutást (0-1).
A BL-ben már a nyolcaddöntőben van a társulat, így most már a bajnokságban is kellene valamit villantaniuk Luizáknak. Ha ma nyernek, akkor a dobogóra talán felléphetnek…
És erre most különösen jó sansz nyílik, hiszen az orvosi szobából is reek hírek érkeztek. Sirigu, a csapat első számú hálóőre visszatérhet, csak úgy, mint Cavani és Lavezzi is. Lapértesülések szerint a két támadó majd a padon kezd. A védelem két szélén Maxwell és van der Wiel visszaveszi a helyét a Ligakupa mérkőzés után, elől pedig minden bizonnyal a Moura-Ibrahimovic-Pastore trió rohamoz majd. A keretből az elefántcsontparti bekk, Aurier a válogatottal készül, Chantome (középpálya) szerepeltetése kérdéses.
Az Evian az idén is a bennmaradásért küzd, és egyelőre bizony vesztésre áll Dupraz mester alakulata. A rózsaszínűek jelenleg a 18. pozíciót foglalják el, 20 pontjukból hatot túráztak össze (2-0-8) – a Lorient-nál és a Bastia-nál nyertek, ezen kívül csak pofonok jutottak Wasséknak.
Barbosáék idén teljesen szeszélyesen szerepelnek: a rosszabb periódusokat kétszer is hármas győzelmi sorozattal törték meg, ám most megint gödörben vannak a fiúk. Négy vereséget követően a múlt héten a Rennes-el remiztek otthon, és január elején egy kiscsapattal szemben továbbléptek a kupában is.
A keret meglehetősen hiányos lesz ma este: két fontos védő és egy középpályás az Afrika Kupára utazott, egy bekk és egy középpályás sérült. N’Sikulu letöltötte eltiltását, így a csatár bevethető lesz. A felforgatott védelem viszont igencsak sebezhetőnek tűnik a szaklapok tudósítói szerint
Az egymás elleni mérleg 5-2-2, az Evian eddig négyszer járt a PSG-nél, és mindannyiszor kikapott – háromszor hendisen. És ma is azt gondoljuk, hogy a házigazda legalább kettővel leveri a kiesőjelöltet, amelytől nem várunk találatot, tehát a mindkét fél betalál opcióra mi NEM-mel felelnénk…

Atletico Madrid-Granada (0-1) 1!

A bajnok nem mondott le a címvédésről, ma a sereghajtó ellen újabb három pontot kasszírozhat!
A félidejéhez érkezik a hispán bajnokság is. A bajnok egyelőre a 3. pozícióból várja a folytatást, a matracosok 18 mérkőzésen 38 egységet húztak be, a Vicente Calderonban egészen pazar, 7-1-1-es sort produkálva (csak a Villarreal győzött nála). Simeone mester legénysége nagyszerűen teljesít összességében: a BL-csoportkört magabiztosan nyerte meg a Juve előtt, a Király Kupában a héten épp a városi riválist intézték el, a La Ligában pedig tartja a lépést a két óriással. Kokéék a múlt vasárnap ugyan elvéreztek a Camp Nouban, ám így sem kell szégyenkezniük. Fernando Torres a Real ellen már bizonyított, a másik új szerzemény, Cani bemutatkozására viszont még várni kell. Griezmann teljesen egészséges, így a kisebb fizikai lemaradással küzdő Fernando Torres lehet, hogy csak a padon kezd. Mandzukic betegeskedett a napokban, de minden valószínűség szerint vállani tudja a játékot. Alsandi a védelemből hiányzik majd sérülés miatt, a többi alapember bevethető, így a középpályán Turan, Tiago, Gabi, Koke kvartett mozgatja majd a csapatot.
A Granadánál nagy baj van, úgy tűnik, menthetetlen a déli együttes. Caparros mester jó igazolásnak tűnt a nyáron a padra, és eleinte jól is mentek a dolgok. A csíkosak az első négy forduló alatt behúztak nyolc pontot, utána viszont eltelt 14 forduló, és hat iksz mellett nyolcszor is megégtek El Arabiék. A piros-fehér-kékek le is csúsztak a tabella utolsó helyére, igaz, a helyzetük nem reménytelen, hiszen a 15. Getafe is lőtávolon, azaz három egységen belül tanyázik. A 14 pontjukból Ricoék hatot túráztak össze, egyetlen sikerüket a San Mamesben aratták még szeptember közepén. A gyenge produkció hatására igazoltak is a déliek, Lass Bangoura jött, be is talált a Sevilla elleni kupameccsen, de összességében Rikiék így sem tudták megszorongatni a Graneiroékat (1-6-tal estek ki Minzék). A keret ezúttal hiányos lesz, ugyanis minden csapatrészben van fontos hiányzó, a csatársorban ráadásul két alapember bevetése is kérdéses (Cordoba, Rochina)…
A Vicente Calderonban eddig háromszor vizitáltak a déliek – nem sok sikerrel. Nemhogy pontot, még gólt sem értek el a csíkosak! Ma sem várunk találatot a Granadától, és szerintünk kettőt biztosan beszednek. A hendis Atletico-győzelem simának tűnik, mi erre voksolunk!

Olvasói sztorik