Hírek

Olasz kalandok!

Két Serie A-s meccsel megyünk tovább...

Juventus-Inter 1!

A bajnok szinte teljes kerettel fogadja a szeszélyes Intert – ebből hazai lesz…
A rövidke téli leállás után már folytatódik is a Serie A küzdelemsorozata. “Szokás szerint” az élről várhatják a folytatást a zebrák, ám Allegri mester együttese mindössze három egység fórral várhatta a 17. játéknapot. A Juve 39 pontnál jár, Torinóban szinte mindenkit kivégeztek Pogbáék (6-1-0, 20-4), csak a Samp csent pontot a Juventus Stadium-ban.
A decembert némiképp elrontották Tevezék: jött ugye a genoaiak elleni remi, majd a Szuperkupa fináléja, amit nyert helyzetből bukott el a torinói brigád. A 2014-es esztendő összességében mégis sikeresnek tekinthető, hiszen végre nemcsak Itáliában, hanem a BL-ben is villantottak egyet Chielliniék – túlélték a csoportkört, a minimálprojekt tehát teljesítve.
A keret majdnem teljes lesz. Bonucci letöltötte eltiltását, Caceres felépült, így minden bizonnyal csak Asamoah és Barzagli hagyja ki a rangadót.
Az Inter zaklatott őszön van túl: Mazzarival futottak neki a szezonnak a kék-feketék, ám az eredménytelenség miatt elbocsátották a rutinos trénert, és érkezett Mancini. Az egykori remek gólvágó hozott némi lendületet a milánóiaknak, ám összességében elmaradt a megújhodás, Palacióék nem tudtak kitörni a szürkeségből.
5-6-5-ös soruk mindössze a 11. pozícióhoz elegendő, 21 egységükből 9-et túráztak össze (2-3-3) – csak a Chievónál és a Cesenánál győztek. Az elmúlt esztendőt szeszélyesen zárták: kikaptak a San Siróban az Udinétől, elhozták a pontokat Veronából, majd remiztek otthon kétgólos hátrányból felállva a Lazio ellenében…
A kék-feketéknél Jonathan és Nagatomo nem lesz ott a többiekkel.
A Juve kerete lényegesen erősebb az Interénél, és hazai környezetben brutális a bajnok, amely ráadásul győzelmi kényszerben lép pályára. Motiváltabb és jobb lesz a torinói együttes, amely otthon tartja a pontokat. A mi tippünk: 1-es!

Milan-Sassuolo +2,5! Mindkét fél betalál: IGEN!

A piros-feketék hátsó alakzata igencsak lyukas lesz, a Sassuolo pedig nem áll be bunkerozni. Gólokkal kalkulálunk!
Öt helyezés és öt pont választja el a két együttest egymástól a tabellán. Inzaghi mester legénysége a reményteljes rajt után kissé beleszürkült a mezőnybe, az eleinte látványosabb játék is egyre szürkébb lett. Rengeteg meccset adtak ikszre Abatéék (5-7-3), és a San Siróban sem félelmetesek (4-2-2). Mellettük szól, hogy hazai környezetben november eleje óta nem kaptak ki, verték az Udinét és a Napolit is. A bajnoki szünet előtt értékes pontot hoztak el a farkasoktól. Igaz, ez az iksz komoly áldozatokkal járt. Eltiltás miatt nem léphet ma pályára Mexes, de Jong és Armero, a védelemből még Bonera sérült. Honda ugyancsak jó eséllyel kihagyja a találkozót…
A Sassuolo üde színfoltja a talján pontvadászatnak. A zöld-feketék 20 egységgel, a veszélyes zónától tisztes távolságban teleltek a 12. pozícióban teleltek. Idegenben sem bunkeroznak, ezt a 2-3-3-as soruk is bizonyítja. Sikereiket Torinóban a bikáknál és Parmában aratták, de pontot hoztak a farkasoktól is. Jókor jött a szünet Zazáéknak, hiszen a palermói vesztes túrát követően nem bírtak a Mapei Stadium-ban a Cesenával (1-1). Eusebio Di Francesco egységénél nincs sok hiányzó, pusztán a cserekapus maródi, de ő már hónapok óta. Visszatérhet eltiltásából Cannavaro és Consigli, tehát a középhátvéd és a kezdőkapus.
A házigazda védelme szellős lesz, a Sassuolo pedig jól kontrázik – képesnek tartjuk Berrardiékat a góllövésre. És ha mér ezt megteszik a vendégek, akár három találat is összejöhet. Mi ezt a két opciót favorizáljuk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik