Hírek

Gall hazai és luzitán kivégzés!

A Nancynak bizalmat szavazunk, a Portótól pedig mészárlást várunk!

Nancy-Clermont Foot 1!

Kisebb gödörben van a házigazda, de a mezőny leggyengébb túrázója ellen magához térhet…
Az egykor szebb napokat megélt Nancy két éve intett búcsút az élvonalnak. Tavaly mindvégig harcban állt a feljutást jelentő pozíciókért, ám végül lemaradt a dobogóról. Pablo Correa mester legénysége az idén is az osztályváltást célozta meg a szezon előtt, és nem is indultak rosszul a piros-fehérek, sőt, az első 14 fordulóban minden rendben volt a gárdával. Aztán viszont három vereség csúszott be zsinórban, és ezeken a találkozókon bizony még gólt sem lőttek Dembeléék… Közben ugyan nyertek a kupában, de jelen pillanatban a klubnál a bajnokság élvez prioritást.
A klub honlapján Maurice Dale-t, a brigád támadóját faggatták a krízis okairól. A csatár szerint nincs nagyobb probléma, az edzéseken elvégzett munka biztosan meghozza a gyümölcsét, és erre már ma jó esély nyílik. A Nancy immár győzelmi kényszerben lép pályára, ugyanis 27 pontja van “csak”, a dobogó 3. fokán állomásozó Brest már néggyel elhúzott tőlük.
Odahaza, a Stade Marcel Picot-ban 4-4-1-es, nem túl meggyőző mérleget hoztak össze Lusambáék, a Valenciennes fosztotta ki egyedül, épp legutóbb. A keret szinte teljes lesz, felépült egy fontos bekk, elől pedig a Dembele-Dale csatárpáros vár arra, hogy végre megtörje a hosszúra nyúlt gólcsendet.
A Clermont Foot tavaly is az alsóház tagja volt, és bizony az idén sincs ez másként. A piros-feketék jelenleg épp a vonal fölött tanyáznak, 17 egységükből azonban csak kettőt szereztek a túrákon – ideális vendégnek tűnnek, járjanak bárhol is…
A társulat hullámzó szériát fut, otthon azért szorgosan gyűjtögeti az egységeket – bár legutóbb fontos pontokat hullajtott el kiesési rangadón a Tours ellen (2-2). A bajnokság átlagához képest kimondottan eseménydús meccseket játszik, over-under mutatója 10-7, ami a ligában valóban szembetűnő adatnak számít.
Amolyan egyszemélyes csapatnak is tartják a szakírók a Clermontot: Idriss Saadi 10 találatnál jár már, a 22 esztendős csatár jó formában várja a mai ütközetet is.
Egy rutinos bekk még hárommeccses eltiltását tölti, rajta kívül fontos hiányzó nem lesz a keretben.
Tavaly ebben a felállásban a házigazda győzött – és ma is a Nancyt tartjuk esélyesebbnek. A piros-fehéreknek muszáj nyerniük, hogy tartsák a lépést a riválisokkal, és ma szerintünk nem is hibáznak. Tippünk tehát: 1-es!

Porto-Vitoria Setubal (0-1) 1! +2,5! Mindkét csapat nem szerez gólt!

A Benfica elleni botlás miatt ma vérengzést tarthat a kék-fehér alakulat. Jajj, szegény Setubal…
A bajnokság feléhez közeledve tekintélyesnek mondható hátrányba került a Porto a nagy riválissal szemben. A kék-fehérek 13 fellépésen 28 pontig jutottak, a Benfica 34-nél jár, a 3. Guimares ugyancsak 28-at gyűjtött. Az Estadio do Dragao-ban 5-1-1-es a mérlegük, a Benfica tréfálta meg, a Boavista mentett nála pontot. A BL-ben szárnyaló alakulatnál Julen Lopetegui vezetőedző szinte a teljes kerettel kalkulálhat, a Brahimi-Jackson Martinez támadópáros életveszélyesnek tűnik…
Az ellenfél egyébként is a Porto kedvenc ellenfeleinek egyike: 19 meccsből 28 kék-fehér siker egy remi mellett. Döbbenetes mutató! Az idén a zöld-fehérek 14 mérkőzésen 11 pontig jutottak, közel állnak a kiesőzónához, formájuk pocsék (három vereség zsinórban), idegenben pedig kutyák. 0-2-5-ös sorukhoz 3-14-es gólarány párosul… Egy meghatározó középpályás eltiltását tölti, egyik kapusa sérült, és egy bekk is kidőlt a sorból. Nem igazán biztató előjelek…
A helyzet a következő: a Portonak muszáj javítani a múlt heti vesztes rangadó után. Erre most jó alkalom adódik, hiszen egy pocsék passzban lévő kiscsapat látogat a Sárkány Stadionba. A zöld-fehérek gyengék támadásban (is), így gól tőlük nem várunk. Quaresmáéktól annál inkább! Sima 1-est várunk, hendisen, és jöhet a +2,5-ös opció is!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik