Hírek

Angol egy, francia kettő!

Az Arsenal és a PSG ma megint nyerhet...

Arsenal-Southatmpton 1! +2,5!

Gólgazdag ütközetet várunk ma este az Emirates-ben!
A 14. fordulót rendezik meg a héten közben a Premier League-ben. AZ Emirates-be a Southampton látogat, és elnézve a gárdák helyezését, nyugodtan nevezhetjük rangadónak az összecsapást.
Arsene Wenger alakulata ismételten nagy tervekkel vágott neki a pontvadászatnak, néhány hétig minden rózsaszínűnek tűnt, ám jöttek a szokásos sérülések, majd a szokásos betlik – csak úgy, mint az elmúlt évtizedben, ezúttal is rengeteg pontot hullajtottak el a londoniak, így a bajnokság egyharmadánál már szinte biztosan kijelenthető, hogy az első helyre szemernyi esélye sincs Artetáéknak…
A piros-fehérek 13 ütközetben 20 egységig jutottak (5-5-3), odahaza sem félelmetesek (2-3-1), bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Welbeckék már sok rangadón túl vannak. Most olyan periódus következik, amelyből nagyon jól is kijöhetnek Sanchezék, és célba vehetik ezáltal a dobogót.
A forma biztató: ugyan a Swansea-től és a Manchester Unitedtől is kikapott az elmúlt hetekben a gárda, de például a vörösök ellen kimondottan jól futballoztak Ramsey-ék. Aztán jött a WBA elleni birminghami túra, amelyen sikerült behúzni a három pontot.
A BL-ben is jól tolják eddig Wilsherék, legutóbb a Dortmundot verték, így téve egy nagy lépést a továbbjutás felé.
És akkor a hiányzókról! Lapértesülések szerint a hétvégén sérülést szenvedett Monreal mellett Debuchy marad ki a védelemből, Ospina kapus régóta nincs, a középpályán Özil, Arteta, Wilshere és Chamberlain küzd kisebb-nagyobb sérüléssel, elől pedig ugye Walcott és Sanogo hagyja ki a kilencven percet. A WBA ellen a Welbeck-Giroud-Sanchez trióval rohamoztak az ágyúsok, ma is várhatóan ez a sor veszélyezteti majd a szentek kapuját.
A Southamptont sokan féltették a nyáron, ugyanis a menedzser mellett jó néhány meghatározó játékos is távozott a klubtól. érkezett a padra Ronald Koeman, és a holland eddig pazar munkát végez. A csíkosak 13 mérkőzésen 26 egységet húztak be, mindössze háromszor kaptak ki, így nem is meglepő, hogy a dobogóról várhatják a folytatást. A szentek idegenben sem nyuszik, 3-1-2-es soruk rendben van, a gólarányuk pedig a túrákon 7-5, tehát óvatos duhajnak tűnnek.
Fontéék formája nagyszerű volt egészen a múlt hétig, akkor azonban csak remizni tudtak a Villa Parkban, majd vasárnap a Manchester City tudott nyeri a St. Mary-ben (0-3). A délieket egyszerűen szétkontrázták a halványkékek a második félidőben, Agüeróékat nem tudták tartani Alderweireldék.
A holland menedzser nem marasztalta el játékosait a találkozó után. A szőke mester szerint épp jókor jön az Arsenal elleni csata, hiszen futballistái gyorsan feledtethetik önmagukkal és szurkolóikkal a City elleni vereséget…
Schneiderlin a hétvégén megsérült, ő biztosan kihagyja a londoni túrát, Jack Cork és James Ward-Prowse ugyancsak a középpályáról hiányozhat.
A két alakulat gyakran játszott az elmúlt években +2.5-ös meccseket: ezúttal is látunk ebben az opcióban fantáziát. Aztán azért az Arsenal nálunk a nyerő: Sanchezék hazai környezetben elkaphatják a kipukkadni látszó szenteket…

Lille-PSG 2!

A bajnok begyújtotta a rakétákat, sorra nyeri meccseit, a Lille viszont nyomokban sem emlékeztet tavalyi önmagára. Nyernek a fővárosiak!
Ez a Lille már nem a tavalyi Lille. Pontosabban annyiban látunk hasonlóságot, hogy Rene Girard együttese az idei kiírásban sem védekezik rosszul, ugyanakkor a játék lényegesen gyengébb minőségű az egy évvel korábbihoz képest. Ennek megfelelően a piros-feketék mindössze a 14. pozícióból várják a folytatást, 14 fellépésen 16 egységig jutottak – a vonal alatti brigádok 14-nél járnak. Origiék otthon még csak-csak gyűjtögetik a pontokat, 3-3-1-es mérlegük nem rossz, viszont idegenben felettébb sebezhetőek (1-1-5).
Kjaerék formája borzalmas, legutóbbi kilenc bajnokijukból mindössze egyet nyertek meg, azt is a kiesőjelölt Bastia ellen. Az EL-ben még áll a gárda, de nehéz ütközet vár rá a Wolfsburggal szemben…
A keret nem lesz teljes, Lopes és Traore egyaránt a középpályáról hiányzik majd.
A PSG a botladozásokkal teli szezonkezdet után begyújtotta a rakétákat, sorra nyeri a meccseit a BL-ben és a bajnokságban is. Az elitligából továbbjutottak a piros-kékek, a hazai pontvadászatban viszont még nem sikerült élre állniuk Ibráéknak: 32 egységgel a 2. helyen állomásoznak, hátrányuk azonban már csak egy pont a Marseille-lel szemben.
Mouráék idegenben 4-4-0-ás statisztikát hoztak össze, legutóbbi három kirándulásukon nem botlottak a párizsiak – igaz, mindannyiszor kaptak gólt. A hétvégén a nizzaiak látogattak a Parc des Princes-be, és Laurent Blanc fiai amolyan takarék-üzemmódban húzták be a három pontot a svéd center büntetőjével.
A középpályáról Verratti, Moura és Cabeye hiányzik majd jó eséllyel a PSG-ben, ám a keret brutálisan erős, így megoldható a pótlásuk. Elől nagy valószínűséggel a Cavani-Ibrahimovic-Lavezzi trió rohamozza majd Enyama kapuját…
Az az érzésünk, hogy a párizsiakat a Lille jelenlegi állapotában nem tudja megfékezni. A bajnoki címvédésre készülő fővárosiak elhozzák mindhárom pontot! Tippünk tehát: 2-es!

Olvasói sztorik