Hírek

Orosz és olasz túra

Hétfőn folytathatja nyerő szériáját a Lokomotív, a Serie A-ban pedig gólváltást szimatolunk!

Lokomotív Moszkva – Ufa 1!

A 9. és a 11. találkozója a 14. fordulóban. A Lokomotív nehézkesen lendült bele a bajnokságban, pedig tavaly még az aranyra is volt esélye és kerete nyáron nem gyengült, mégsem jöttek a sikerek. Most azonban már 5 meccses veretlen szériát fut, mely alatt mindössze 1 iksz csúszott be, az is a Szpartak elleni városi rangadón, legyőzték többek közt 4-2-re a Dinamo Moszkvát is. Az Ufa elsődleges célja újoncként a bennmaradás és 13 pontja egyelőre a vonal felett tartja. Ez azonban nem sokáig marad így, ha nem tudja megszakítani immáron 4 meccses nyeretlen szériáját. Kerete alapján viszont ez nem a Lokomotív ellen fog bekövetkezni, Moszkvában pokolian nehéz még az ikszet is kiharcolni és jó esélyt látunk arra, hogy az újoncnak sem jön ez hétfőn össze!

Genoa – Palermo Mindkét fél betalál!

A hazaiak fordulók óta szorgosan gyűjtögetik a pontokat, olyannyira, hogy már 6 meccse veretlenek (4 győzelem, 2 döntetlen) és már az ötödikek a tabellán. Otthon azonban annyira nem remekel Gian Piero Gasperini együttese, a Luigi Ferraris Stadionban eddig lejátszott 5 találkozón 2 siker 1 iksz és 2 kudarc a mérleg. A gárda legeredményesebb játékosa a korábban a Juventust és a Milant is megjárt támadó, az ötgólos Alessandro Matri. Ami a hiányzókat illeti, a sérüléssel bajlódó Izzo-Kucka-Rincon trió a hírek szerint felépült, Fetfatzidis azonban nem, és az előző mérkőzésen kiállított Sturaróra sem számíthatnak a piros-kékek.
A Palermo pocsékul kezdte a szezont, hat fordulót követően mindössze három pontja volt a gárdának, 3 vereség mellett ugyanis 3 döntetlen volt a mutató. A hetedik játéknapon azonban megtört a jég, a Cesena felett aratott diadal pedig olyannyira felrázta a csapatot, hogy azóta csupán a bajnok Juve tudta legyőzni Giuseppe Iachini együttesét, a Milan és a Chievo elvérzett a rózsaszínek ellen, míg az Udinésével leikszeltek a szicíliaiak. Idegenben ettől függetlenül döcög a szekér, 5 találkozójukból 1 győzelem és 1 döntetlen mellett hármat is elveszítettek.
A Genoa némileg esélyesebb, mégsem mernénk egyértelműen letenni a voksunkat a hazaiak mellett, hiszen a Palermo pár héttel ezelőtt a San Siróban is nyerni tudott. A gólokra nagyobb esélyt látunk, szerintünk mindkét oldalon megrezdülnek majd a hálók!

Olvasói sztorik