Hírek

Vígói és paksi siker!

Rangadó
Rangadó

2014. 11. 07. 23:23

Irány a La Liga és a Mennyei!

Celta Vigo-Granada 1!

A vígóiak nagyszerű formában vannak, aligha botlanak a szerényen teljesítő, meglehetősen tartalékos déliek ellen…
A Celta pazar szezont fut eddig a La Ligában. A halványkékek a 6. helyen állnak 10 fordulót követően 19 egységgel (5-4-1), 3-1-1-es hazai mérleget összehozva. A Municipal de Balaidos-ban csak a Villarreal tudott nyerni, a Sociedaddal remiztek Nolitóék, a Depor, a Getafe és a Levante kapitulált náluk. A társulat formája parádés, hiszen a Levante hazai kiütése után (3-0) a Camp Nouban is lehozta nulla kapott góllal a fellépést Eduardo Berizzo legénysége, és egyet azért csak bevittek a katalánoknak – kialakítva így a 0-1-es végeredményt. Larriveyék szervezetten futballoztak, no és nem ásták be magukat teljesen a 16-osuk előterébe. A labdabirtoklás 58-42 százalékos volt csak a hazaiak javára; azért ez is igencsak beszédes adat. A keretben egy bekk sérült, rajta kívül komoly hiányzója nem lesz a vígóiaknak.
A Granada az idei kiírásban is a menekülő csapatok táborába tartozik majd. A csíkosak 10 ütközetben 9 egységet gyűjtve a 15. pozícióból várják sorsuk jobbra fordulását. Idegenben 1-2-2-es statisztikát hoztak össze Joaquin Caparros mester fiai, jókor jártak a Bilbaonál (0-1), ezen kívül az Elchénél és az Eibarnál sikerült remizniük, a malagai és a barcelonai túra nem járt ponttal. A déliek rossz passzban vannak, legutóbbi hat bajnokijukon mindössze egy remi iksz jött össze, a múlt héten a Realtól kaptak kiadós oktatást hazai környezetben. A gyenge formában biztosan közrejátszik, hogy többen is sérültek a piros-fehér-kékeknél: Piti és Iturra, két meghatározó középpályás kihagyja a mai meccset, egy kezdő bekk és egy kezdő csatár szereplése pedig kérdéses.
A Granada eddig tehát nagyon gyengén muzsikál idegenben, várhatóan saját közönsége előtt gyűjti majd inkább pontjai jelentős részét. A Celta ellenben idén eddig jól menetel, otthon szinte mindenkire veszélyes, így nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Granada legyőzése gondot okozna számukra!

Paks-Pápa 1!

A tolnaiak otthon tartják a pontokat az eltiltások miatt tartalékos pápaiakkal szemben.
A Paks remekül kezdte a szezont, és bizony most sincs okuk szégyenkezni a teljesítményük miatt: a 4. pozícióból várják a folytatást, 13 csatában 23 pontig jutottak, otthon pedig egészen parádés mérleget hoztak össze a Csertő-tanítványok: 4-1-1-es mérlegükhöz 12-5-ös gólarány párosul (csak a Kecskemét nyert az “atomvárosban”.) A zöld-fehérek lendülete némiképp megtorpant, hiszen az elmúlt öt bajnokijuk közül csak egyet nyertek meg, ám nehéz összecsapásokat vívtak Bartháék. A Vidinél kikaptak, a Fraditól viszont értékes pontot hoztak el. Fioláékra most két nyerhető ütközet vár, ha ezeket behúzzák, úgy tapadni tudnak az élmezőnyre. Könyves és Szabó még sérült, Fiola eltiltott.
A Lombard a bennmaradásért küzd majd az idén is, és olybá tűnik, megint szerencséje lesz a Veszprém megyeieknek, azaz ismét lesz két gyengébb alakulat náluk. A sárga-feketék jelenleg a 11. helyet foglalják el, 13 meccsen 13 egységet bezsebelve. Idegenben 1-1-4 (3-13) a mutatójuk, Pécsett nyertek, Dunaújvárosban ikszeltek. A formájuk Mátyus távozása után igencsak gyenge – a baranyai siker nagyon kellett, ám azóta már megint kikaptak; ezúttal a Loki győzött a Perutzban könnyedén, 10 emberrel. A támadójátékkal komoly gondok vannak, egyszerűen nem megy sem Popinnak, sem Keneseinek. Persze, hiba lenne rátolni a góltalanság okát a két csatárra, hiszen a középpályáról alig-alig kapnak támogatást az ékek. Ezúttal sem lesz egyszerű helyzete a pápai támadóknak, hiszen két alapember is hiányzik majd mögülük: Sluka és Nagy Tamás öt-öt sárga lapott szedett össze, így ma eltiltottak. Így pedig az amúgy sem jól záró pápai középpálya igencsak átjáróház lehet.
Az az érzésünk, hogy Csertői Aurél alakulata ma visszatér a helyes útra, és jól elveri a sárga-feketéket. Tippünk H, bátrabbaknak netes verzióban a hendis H-t is szívesen ajánljuk!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

(FILES) In this file photo taken on March 15, 2018 Arsenal's French manager Arsene Wenger looks on before the UEFA Europa League round of 16 second-leg football match  between Arsenal and AC Milan at the Emirates Stadium in London on March 15, 2018. 
Arsenal's French manager Arsene Wenger says in a statement on April 20, 2018 he will leave Arsenal at the end of the season. / AFP PHOTO / Ben STANSALL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.