Hírek

Német egyes, spanyol kettes

A Schalkét és a Realt favorizáljuk ma...

Schalke-Hertha 1!

Di Matteo mester bemutatkozik a hazai kispadon – szerintünk győzelemmel nyit az olasz tréner!
Érdekes szezont fut az idén a gelsenkircheni alakulat: a királykékek a bajnokságban botladoznak, ugyanakkor a BL-ben egyelőre tartják a lépést a többiekkel. A Chelsea ellen idegenben, a Maribor ellen odahaza remiztek. No de a Bundesligában! Ott már nagyobb a baj. 7 meccs után 8 egységgel mindössze a 11. helyről várhatta a folytatást. Otthon, a Veltins Arénában még veretlenek Boatengék (1-2-0), ám idegenben gyengék (1-0-3). A válogatott szünet előtt a Hoffenheimhez látogattak Huntelaarék, és ki is kaptak – ezzel telt be a pohár a tulajdonosoknál, és menesztették Jans Kellert. Az utód megnevezésére nem kellett sokat várni, a Chelsea-vel BL-t nyerő talján Di Matteo elfogadta a királykékek invitálását!
A keret ezúttal sem lesz teljes. Aogo, Höwedes és Santana a védelemből sérülés miatt marad ki, Matip eltiltását tölti, középről pedig Farfan és Sam nem lesz. Azért így nem lesz egyszerű Di Matteo mesternek összerakni a kezdőt…
A Hertha is 8 pontos, a berliniek is gyengélkednek idegenben (0-1-2) – egyetlen egységüket Freiburgban szerezték, a Leverkusennél és Augsburgban kapituláltak. A leállás előtt verték a fővárosban a Stuttgartot, a szünetben pedig barátságos mérkőzésen tesztelték az ideális kezdőt a szakmai stáb tagjai. A sérültek zöme felgyógyult, így Jos Luhukay erős csapattal állhat ki ma délután.
Még egy érdekesség: a Schalke 6-szor, a Hertha 5-ször játszott +2,5-ös mérkőzést…
A Hertha nem nyerni jár a Veltins Arénába… 2004-ben nyert legutóbb, és 9 éve még a pontszerzés sem jött össze a fővárosiaknak. A Schalkénél ugyan még vannak hiányzók, ám az új tréner lendületet ad a gárdának. Mi a hazaiaknak szavazunk bizalmat, szerintünk a pontok Gelsenkirchenben maradnak!

Levante-Real Madrid (1-0) 2!

A valenciai kiscsapatot kirabolták a nyáron, a fővárosiak könyörtelenül megbüntetik őket…
A Levante tavaly üde színfoltja volt a La Ligának, ám a nyáron alaposan meggyengültek a bordó-kékek. meghatározó játékosok sora távozott a valenciai alakulattól, a régi tréner is tovább állt, így nem is csoda, hogy Casadesusék beragadtak a rajtnál. Sokáig sereghajtó volt a társulat, ám a Granada ellen idegenben sikerült megszerezni az első győzelmet az 5. játéknapon. Azóta az Eibar ellen sikerült még vendégségben remizni, viszont hazai környezetben mintha meg lenne átkozva Jose Luis Mendilibar alakulata: három zakó, 9 kapott találat, és még csak gólt sem szereztek saját közönségük előtt Moralesék!
Igaz, a Barca és a Villarreal is vendégeskedett már a Ciudad de Valenciában, ám a Rayo ellen azért illett volna pontot, pontokat szerezni. A tréner munkáját nehezítette, hogy az egyébként is vékony keretben sok volt a sérült, különösen a védelem volt hézagos. most esély van a rutinos David Navarro visszatérésére, ám két bekk még mindig nem bevethető. Jó hír, hogy El Zhar is játékra jelentkezett, és elképzelhető, hogy a középpályás is szerepet kap a királyiak ellen.
A Real a kezdeti nehézségek után kezdi összekapni magát, jelenleg a 4. 15 ponttal – még nem remiztek a fővárosiak, a városi riválistól otthon, a Sociedadtól San Sebastianban kaptak ki Bale-ék. A leállás előtt öt tétmeccsüket húzták be Ronaldoék. Az elmúlt szűk két hétben szinte kiürült Ancelottiék öltözője, ugyanis a keret zöme valamelyik válogatottban játszott tétmeccseket. Sérült Jese, Ramos szerepeltetése kérdéses, viszont Khedira már elkezdte a tréningeket.
A Real madrid szédületes formában van, és nem gondoljuk, hogy a nyáron alaposan meggyengült Levante megálljt tudna parancsolni a fehéreknek. Tippünk ennek megfelelően sima kettes, azaz hendis madridi győzelem!

Olvasói sztorik