Hírek

Paolo Sousa: A Videotonnál lettem ismét a régi

Az FC Basellel a Liverpool elleni BL-meccsre készülő Paolo Sousa nagyinterjút adott a Guardiannak. Beszélt benne a fehérvári időszakról is.

Kapcsolódó cikkek

A játékosként a Juventussal és a Dortmunddal is Bajnokok Ligáját nyert Paolo Sousa az FC Basel vezetőedzőjeként nyilatkozott a tekintélye brit lap, a Guardian internetes oldalán.

Sousa épp a Liverpool elleni meccsre készül – ebből az apropóból emlegették fel neki, hogy ha annak idején nem hagyja ott a Swanseat-t a Leicester City kedvéért, talán most ő ülhetne a vörösök kispadján, hisz így végül Brandon Rodgers vezette fel a Swansea-t az első osztályba és őt hívta magához a Pool.
Sousa élete nagy hibájának nevezi a döntést, hogy a Leicestert választotta, ahonnan 86 nap után menesztették. Ezután, mint mondja, tanult és készült, majd következett a Videoton.

A lap úgy fogalmaz, “bátor és okos” döntés volt elfogadni a piros-kékek hívását, akik akkor szerezték meg első bajnoki címüket. Sousával végül második lett a Vidi a következő szezonban, nyert két Liga Kupát és bejuttatta a csapatot az Európa Liga csoportkörébe, ahol a Sporting Lisszabont és mostani klubját, az FC Baselt is legyőzték hazai pályán.
“A Videotonnál töltött tizennyolc hónap segített, hogy visszanyerjem a győztes mentalitásomat” – fogalmaz a portugál tréner. A Vidivel és következő klubjával, az izraeli Maccabi Tel-Avívval kapcsolatban megjegyzi: “Nem baj, ha nem a legismertebb bajnokságokban dolgozik egy edző, mert a legfontosabb, hogy a sikerek igazolhatják az edzői módszereit és pozitív hangulatot teremtenek körülötte.”

Az FC Basel a Bl főtábláján első meccsén 5-1-re kikapott a címvédő Real Madrid otthonában, most hazai pályán a Liverpoool ellen próbálhat meg javítani.

Olvasói sztorik