Hírek

Hacken és Valencia!

Rangadó
Rangadó

2014. 09. 24. 23:09

A svédeknél és a spanyoloknál is gólszagot érzünk...

Hacken-Atvidabergs 1-es és +2,5!

Elsősorban motivációs tényezők miatt hajlunk a hazaiak sikere felé, no és azért elnézve a védelmeket, várunk három találatot is legalább!
A hazai együttes két éve dobogós volt, tavaly beleszürkült a középmezőnybe, az idén viszont újra odaérhet valamelyik EL-t érő pozícióba. Egyelőre ettől két hely és két egység választja el a sárga-feketéket. 24 mérkőzést követően 40 pont áll a nevük mellett, hazai mutatójuk viszont nem éppen félelmetes: 6-5-1. És ha ehhez hozzávesszük, hogy Mohammedék legutóbb július végén nyertek bajnokit a Gamla Ullevi-ben, akkor még kevésbé tűnik veretesnek a fent említett sor. Azóta három remi mellett egyszer megégtek saját közönségük előtt. És összességében sem voltak jó passzban a fiúk mostanság, éppen ezért is jött jókor a múlt heti siker: a Brommapojkarnát iskolázták le idegenben (1-5) Peter Gerhardsson tanítványai, így téve pontot egy négymeccses nyeretlenségi sorozat végére.
Ami a keretet illeti: visszatér eltiltásából Simon Gustafsson, a gárda házi gólkirálya, viszont egy ötgólos csatár (Strandberg) és egy perembekk (Björck) sérült.
Az Atvidabergs a középmezőnyben tanyázik, a 9. pozíciót foglalja el 31 pontjával. Még azért nem nyugodhatnak meg teljesen a kékek, hiszen az osztályozós Norrköpinggel szemben mindössze hat egység a fórjuk. Odahaza nem megy rosszul a társulatnak, ám idegenben roppant gyengék. Vonatkozó statisztikájuk 2-3-7, ehhez 9-22-es találati mutató társul. Viszont mindenképp Santosék mellett szól, hogy legutóbbi két túrájukon nyertek. Veretlenségi sorozatuk három mérkőzésre nyúlt a hét elején – igaz, a Norrköpinget azért illett volna legyűrni otthon, ráadásul kétgólos előnyből… Nem sikerült, így még marad izgulni valójuk Skoldéknak. Egy alapembernek számító bekk és egy cserecsatár sérült az Atvidabergsben.
A Hacken talán kijött a gödörből, és most végre saját közönsége előtt nyerhet, amire nem mostanában volt példa. Az Atvidabergs jó eséllyen megragad a középmezőnyben, ám ehhez nem ma szerzik meg a szükséges pontokat. Hazai sikerrel, no és nem mellékesen legalább három találattal kalkulálunk!

Valencia-Cordoba +2.5!

A nyeretlen Cordoba a Real Madrid ellenit leszámítva mindhárom bajnokiján betalált. A Valenciának besegíthet.

A Valencia borzasztóan nehéz szezonon van túl, a korábbi évek dobogós helyezései után a középmezőnybe süllyedt, a nagy lehetőség pedig elúszott az Európa-liga-elődöntőben a tavasszal. Azért ennek ellenére az idény második felében már voltak biztató jelek. A nyári igazolások erősítették, így a világbajnok Shkodran Mustafi a védelemben, André Gomes, Rodrigo de Paul és Lucas Orbán a középpályára, míg kölcsönben Álvaro Negredo és Rodrigo támadásban hozhat új színt. Bekezdett, Sevillában nem szégyen 1-1-re végezni, azóta pedig 3-0-ra verte a középcsapatnak számító Málagát és Getafét, míg az Espanyolt 3-1-re intézte el. Pablo Alcacer már 3 gólnál jár, Rodrigo ezúttal kimarad, míg Negredo edzésbe állt, de túl korai lenne beállása.
A Cordobáról sokáig járta a hír a másodosztályban, hogy nem akar feljutni. A rájátszásba is csak azért került be, mert a Barcelona B nem lehetett annak tagja. Ott óriási izgalmak közepette harcolta ki az élvonalt 42 év múltán, így várható volt, hogy a keret nem áll készen az új kihívásra. Végülis egy szezont kibírhat, de 16 érkezőből 10 kölcsönben jött, így a hosszú távú építkezés nagy kérdőjelekbe ütközik. A Real Madrid ellen masszívan tartotta magát, mielőtt az azóta jól haladó Granadát megfogta otthon, majd Almeríában is szerzett egy pontot. A Sevilla ellen igazi esélye nem volt, hiába volt a csapatnál sokat a labda. Egy kezdő középpályás még mindig nincs.
A Valencia eddig ha nyer, akkor fölényesen teszi, így a hendikepes hazai is jó választás. Nálunk szimpatikusabb a gólok, a Denevérek úgyis szórják, és eddig a Cordoba csak a Real Madridnak nem talált be. Lehet sima hazai, lehet kicsit szorosabb, ezért megyünk inkább a találatokra. Mondjuk egy 3-1-re gondolunk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Balazs Dzsudzsak of Hungary reacts after the yellow card during the FIFA World Cup 2018 Qualifying Round match between Hungary and Portugal at Groupama Arena in Budapest, Hungary on September 3, 2017 (Photo by Andrew Surma/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.