Valencia-Espanyol 1!
A Mestallában nem egyszerű pontot szerezni. A lelkes, fiatal hazai együttes ma jó eséllyel elveri az Espanyolt…
A harmadik fordulót rendezik a hétvégén a La Ligában. A házigazda megint csak kisebb átalakuláson esett át a nyáron, volt jövés-menés az öltözőben. Az érkezési oldalon is voltak nagyobb nevek. Otamendi (Porto), Mustafi (Smp) és Lucas Orban (Bordeaux) a védelemben, Andre Gomes (Benfica) és Zuculini (ManCy) a középpályán, Negredo (ManCy) pedig a csatársorban jelenthet valódi erősítést. A denevérek egy sevillai ponttal nyitották a szezont, majd hazai környezetben átgázoltak a Malagán. A keretben Negredo sérült, egy középpályás pedig eltiltását tölti. Nuno Espirito Santo vezetőedző támadófutballt ígért, no és bízik a győzelemben!
Az Espanyolnál is volt mocorgás a nyáron, ám a kék-fehérek lényegesen kevesebbet költöttek a valenciaiaknál. Sergio mester minden csapatrészbe igazolt, Canas, Salva Sevilla, Caicedo és Arbilla neve nem cseng rosszul, ám így is kissé szűkösnek érezzük a katalánok keretét. Az Almeria elleni idegenbeli ikszet hazai vereség követte (Sevilla 1-2), tehát egy pontja van mindössze a kék-fehéreknek. A gárda tavaly a 13. helyen zárt, csak néhány ponttal előzte meg a kiesőket. Az idei kiírásban sem várunk fergeteges szereplést Sergo Garciáéktól, a középmezőny második fele lehet számukra a végállomás. Caicedo sérült, rajta kívül egy bekk nem bevethető.
A két gárda egymás elleni mérlege nagyon kiegyensúlyozott, viszont az Espanyol 7 éve nem tudott nyerni a Mestallában. És ma sem jön össze a siker a vendégeknek, sőt, Piattiék pontot sem engedélyeznek Stuaniéknak. Szerintünk a denevérek kerete erősebb, ráadásul a Mestallában egyébként sem könnyű jól teljesíteni. Mi a hazaiaknak szavazunk bizalmat, tippünk ennek megfelelően: 1-es!
Eintracht Frankfurt-Augsburg 1(x)!
A hazaiak jól kezdtek, a vendégek viszont beragadtak a rajtnál. Inkább a repteresek felé hajlunk…
Két fordulót telt el a Bundesliga idei kiírásából: a házigazda négy, a vendégek nulla pontnál járnak. A frankfurtiak az átigazolási szezonból jól jöttek ki, elsősorban az előrejátékban használható futballistákat sikerült Thomas Schaaf alakulatához csábítani. A nyitónapon a Freiburgot verték a piros-feketék, majd a következő fordulóban értékes ponttal tértek haza Wolfsburgból. A keret nem lesz teljes, ugyanis két támadó mellett egy középpályás is sérült.
Az Augsburg tavaly erőn felül teljesített, a nyáron gyengült némiképp, így nem is olyan nagy meglepetés, hogy egyelőre akadozik a gépezet. A bajnoki rajt előtt rossz előjelnek számított, hogy kiestek a kupából, majd az első játéknapon simán kikaptak a Hoffenheimnél, és a következő héten a Dortmundot is csak meg tudták szorítani Altintopék. Markus Weinzierl vezetőedző ezúttal nem számíthat egy nyári igazolására, Parkerre, aki eddig mindkétszer kezdőként szerepelt a piros-fehéreknél.
A lendületben lévő hazai alakulat jobb passzban van aktuális riválisánál. Szerintünk a Commerzbank-Arénában nem terme babér az augsburgiaknak! Tippünk 1-es, az óvatosabbak azért egy iksszel megtámogathatják a H-t…