Hírek

Hazai Nyírségben, gólzápor a Bundesligában?

Ma egy magyar és egy német meccset szemetünk ki magunknak...

Nyíregyháza-Dunaújváros 1!

Az újoncok rangadója szerintünk a házigazda sikerét hozza…

A keleti együttes tavaly magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az NB/II-es bajnokságot. A nyáron Csábi József ült le a padra, és sikerült néhány minőségi igazolást is megszerezni a piacról. A piros-kékek kissé döcögve kezdték a pontvadászatot, ám bő egy hónappal a rajt után már stabilizálták helyüket a középmezőnyben – jelenleg 7 egység áll a nevük mellett. A leállás előtt magabiztosan verték Bajzáték a Pápát, majd továbbléptek a Magyar Kupában, s a Ligakupában is győzelemmel kezdték a sorozatot. Hazai környezetben eddig 1-1-2 a soruk, igaz, mellettük szól, hogy a Paks (0-3), a Vidi (0-2), a Loki (1-1) is járt már náluk.
A másik újoncnál nem ennyire rózsás a helyzet. Hat fordulót követően továbbra is nyeretlenek a piros-fehérek, mindössze kétszer tudtak pontot szerezni (Lombard, Kecskemét), négyszer is vesztesen hagyták el a pályát. A klubvezetés igyekezett is erősíteni az átigazolási szezon hajrájában, Józsi jött a Fradiból, a rutinos középpályástól stabilitást remélnek az újvárosiak. A válogatott meccsek miatti szünet előtt Győrben egészen jól futballoztak Böőrék, ám e teljesítmény nem eredményezett pontot. Noha három gólt is szereztek Pericsék, a végén alulmaradtak a vendégek (4-3). Sőt, Muscatot kiállította a játékvezető, így a légiós biztosan nem lehet ott a nyírségi túrán. A minap Ligakupa-mérkőzést vívtak Dobos barna fiai, és legalább ebben a sorozatban sikerült nyerniük (MTK-2-3).
Tavaly, a másodosztályban a nyíregyháziak oda-vissza verték a Dunaújvárost – és ma sem gondoljuk, hogy a vendégek pontot szereznének Sándorék ellen. Mi hazai győzelemmel kalkulálunk az újoncok randevúján!

Hoffenheim-Wolfsburg +2.5!

Mindkét együttes a támadófutballt preferálja, mi pedig ebből adódóan gólokkal számolunk, legalább hárommal!
Jól kezdte a szezont Markus Gisdol együttese. A kékek a WIRSOL Rhein-Neckar-Arenában verték az Augsburgot, majd ponttal tértek haza a Weser Stadionból (Bremen 1-1).
Tavaly rendre hozta a +2,5-ös opciót a sinsheimi együttes, az idén viszont eddig mindkét alkalommal “under-szinten” maradtak. A támadószekció jól működik, a Szalai-Elyounoussi párosra eddig nem lehet panasz. A keretben egy kapus és egy középpályás sérült, de ők eddig egyik bajnokin sem szerepeltek.
A Wolfsburg tavaly EL-t érő helyen zárt, a klubvezetés az idén is hasonló szereplést vár a farkasoktól. A zöldek kerete erős, minden csapatrészben van klasszis. A nyáron sem gyengült a keret, és érkezett Hunt, Guilavogui és Bendtner. A nyitófordulóban kikaptak a zöldek az Allianz Arénában (2-1), majd jött a Frankfurt elleni hazai mérkőzésen, amelyen hiába vezettek kétszer is Naldóék, végül csak egy pontot tudott otthon tartani Dieter Hecking legénysége.
A keretben nincsen friss sérült, két bekk és egy középpályás a szezon kezdete óta nem bevethető.
A két gárda eddig 13-szor találkozott egymással, és eddig bizony mindannyiszor jött a +2,5-ös opció! Valahogy nem tudjuk elképzelni, hogy épp ma maradnának el a találatok. Nálunk mindenképpen gólos e történet!

Olvasói sztorik