Hírek

Rangadó a Bundesliga II-ben

Ma egy német és egy svéd mérkőzésre esett a választásunk...

Greuther Fürth-St. Pauli +2,5! 1!

A tabella első felébe várják a szakemberek e két alakulatot: ma szerintünk csúnyán egymásnak eshetnek majd a felek…
A házigazda tavalyelőtt könnyűnek találtatott az első osztályban, tavaly osztályozós helyen zárt, ám a Hamburg nagy falat volt a zöld-fehérek. A keret valamelyest gyengült, ám a klubnál így is a feljutást jelölték meg célkitűzésként. És minden szépen is indult, hiszen a bochumi pontszerzést a Nürnberg otthoni alázása követte, a kupatovábbjutást követően viszont kikaptak Sukalóék Ingolstadtban. Frank Kramer együttesének nem volt szerencséje, hiába volt több helyzete, és hiába birtokolta többet a labdát a gárda, egyszerűen nem jött össze semmi Korcsmáréknak. A keretben az albán csatár, Azemi sérült, rajta kívül a cserekapus és néhány peremember nem bevethető.
A St. Pauli az előző kiírásban a 8. pozícióban zárt, feltűnően gyenge volt a vigalmi negyedben, idegenben viszont ötven százalékosnál jobb produkciót nyújtott. A barna-fehérek hazai iksszel nyitottak, majd továbbléptek a kupában, aztán kikaptak Aalenben, viszont a múlt héten összejött végre az első bajnoki siker: a Sandhausen ellen Sobeich hajrában szerzett találatával 2-1-re nyertek Roland Vrabec fiai. A gyengébb raj ellenére bizakodó a hangulat a klubnál, a keret erejét elnézve mindenképpen a tabella első felében kellene végezniük az északiaknak. A keretben egy csere bekk sérült.
Az elmúlt esztendőkben rendre jól megszórta egymást e két alakulat. Ebben a felállásban, a Stadion am Laubenweg-ben tavaly 2-4 lett, előtte 2-1, de korábban is szinte kivétel nélkül jött a +2,5-ös opció. Ma is ebben látunk leginkább fantáziát, no meg azért összességében a hazaiak sikerét várjuk…

Sundsvall-Assyriska 1!

A svéd másodosztály 22. fordulójában a 3. fogadja a sereghajtót. A Sundsvall az élre állhat a rendes és a hazai tabellán is, ha győz, otthon 8-1-1-et tud 27-9-es gólaránnyal. Remeklése nem meglepő, feljtusára esélyesnek jósolták, támadásban nagyon erős, két csatára összesen már 22 gólnál jár. Az Assyriska eközben kiscsapat, szűkös anyagi lehetőségekkel. Zsinórban hét bajnokin nem nyert, 21 mérkőzésen csak 19 gólt szerzett, igaz idegenben 3-4-3-as mérleggel egészen jó tűrhető. Egy középső védő eltiltott. Egészen jó oddsot kapott a hazai, és nem látunk veszélyt arra, hogy boruljon a papírforma.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik