Hírek

Wolfsburg és Nyíregyháza: illetlen házigazdák?

Egy magyar és egy német hazai esélyt latolgatunk ezúttal...

Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 1!

A farkasok otthon tarthatják a pontokat a piros-feketékkel szemben…
A Wolfsburg a nyáron ismét erősödött egy kicsit, legalább is, ami a neveket illeti. Nicklas Bendtner, az Arsenal fenegyereke és Aaron Hunt, a Bréma támadója is a farkasokhoz szerződött, rajtuk kívül Guilavogui érkezett az Atleticótól – utóbbi két futballista már be is mutatkozott a nyitófordulóban, amikor is vállalható vereséget szenvedtek Luis Gustavoék az Allianz Arénában. Dieter Hecking egyébként erős kerettel dolgozhat, a támadószekció kimondottan ütős, Olic, De Bruyne, Bendtner, Hunt, Dost – azért ez nem rossz névsor. Sérülések ugyan nehezítik a szakmai stáb dolgát, hiszen az első számú kapus (Benaglio) mellett Perisic és Trasch sem bevethető egyelőre. Azonban így sem gyenge ez a zöld sereg, szerintünk akár meg is ismételhetik a tavalyi teljesítményüket, amikor us az előkelő 5. pozícióban zártak Naldoék.
Thomas Schaaf alakulata több mint 4 millió eurót költött a nyáron, érkezett Seferovic a Sociedadtól és Chandler a Nürnbergtől – értük kellett fizetni. De a piros-feketéket erősíti már Hasebe, Ignjovski és Nelson Valdez is. Az új focisták közül szinte mindenki szerepet is kapott a Freiburg elleni, 1-0-ás sikerrel végződött kilencven perc során. A tavalyi, hektikusra sikeredett idénynél mindenképpen jobb szereplést vár a klub vezetősége, és erre minden esély megvan. Két középpályás sérüléssel küzd, rajtuk kívül viszont minden alapember bevethető.
Izmos kis ütközetre van kilátás, az már biztos. A Volkswagen Arénába nem nyerni jár az Eintracht – eddig ez mindössze egyszer jött össze a piros-feketéknek. És ma sem szavazunk bizalmat a vendégeknek. Azt gondoljuk, hogy a farkasok otthon megrángathatják Hasebééket – tippünk ennek megfelelően: 1-es!

Nyíregyháza-Lombard Pápa 1!

Az újonc otthon még nyeretlen – egészen szombatig…
A nyírségiek tavaly magabiztosan nyerték meg az NB/II-es pontvadászatot, így a nyár elejétől már minden idegszálukkal az élvonalra koncentrálhattak. Erősítettek is rendesen, és a szakmai munka irányítását is másra bízták: jött Csábi József, aki összességében egészen jó kerettel vághatott neki a bajnokságnak. A rajton otthon remiztek a bajnokkal, ám később otthon nem jöttek az eredmények: a Paks és a Vidi is kifosztotta őket, még szerencse, hogy Kispesten sikerült nyerniük Bajzátéknak. Legutóbb a Fradi ellen nem volt esélyük a pontszerzésre. 1-1-3-as sorukon illene javítani, és erre most jó esély is nyílik…

Mert bár a Lombard 8 ponttal az előkelő 7. helyen áll, és a nyitóforduló óta nem talált legyőzőre, mi mégis azt mondjuk: a pápaiak túlfutották magukat, és olykor bizony a szerencsével sem álltak hadilábon. A sárga-feketék kerete meggyengült a nyáron, ám Mátyus János kispadra csábítása – egyelőre úgy tűnik – jó választás volt Bíró Péter tulajdonos részéről. Popinék a vesztes rajt után otthon kétszer is nyertek (Fradi, Kecskemét), ikszeltek a Győrrel, idegenben pedig ponttal tértek haza a Dunaújváros átmeneti otthonául szolgáló fehérvári stadionból. A múlt héten remiztek az ETO-val: az eső áztatta gyepszőnyeg több esetben is megmentette Szűcséket a góltól (0-0). Kenesei sérült, vele nem számolhat a szakmai stáb.
Nem mostanában randevúztak a felek egymással, legutóbb 2010-ben, ebben a felállásban 3-1-es nyírségi siker született. És ma is a hazaiak sikerét várjuk. A pápaiak jó és szerencsés sorozata megszakad, a pontok az újoncnál maradnak. Tippünk tehát: 1-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik