Hírek

Szegény Augsburg és Hartberg…

Ma egy német és egy osztrák meccsnek jártunk utána...

Augsburg-Borussia Dortmund 2!

Noha a rajtot elrontotta a sárga-fekete együttes, ma behúzhatja mindhárom pontot az SGL arena-ban!
Az Augsburg némiképp meggyengült a nyáron, ám ezt időben észlelte a klubvezetés, és azért el is költött több mint 10 millió eurót a játékospiacon. Érkezett – többek között – Matavz a PSV-ből, Feulner a Nürnbergtől, Djurdjic a Fürthtől, Parker pedig a Mainzból. Elsősorban a támadószekcióba érkeztek új arcok, Markus Weinzierl vezetőedző be is vetette őket kezdőként és csereként a Hoffenheim elleni rajton, ám segíteni ők sem tudtak a gárdán: 2-0-ra kikapott az Augsburg, amely egy héttel korábban szégyen szemre elbúcsúzott a Magdeburggal szemben.
Tavaly a középmezőnyben zártak Altintopék, az idén ez azért bravúr lenne a részükről. A germán futball szakavatott ismerői a tabella utolsó harmadába várják a fehér-pirosakat. A keretben két támadó és egy középpályás sérült.
A Dortmund elvesztette gólzsákját, ám pótlására érkeztek remek csatárok. Immobile és Ramos egyaránt tud gólt rúgni, a középpályára szerződött Sahin is erősítést jelent majd, ám utóbbi kettő egyelőre sérült. Mint ahogyan Blaszczykowski, Gündogan és Schmelzer sem bevethető. Ám ez sem teszi indokolttá és elfogadhatóvá a nyitófordulóban elszenvedett hazai vereséget (Leverkusen 0-2), hiszen azért a Aubameyang, Reus, Immobile, Jojic, Mkhitaryan ötös azért ütősen hangzik, ha az előrejátékról van szó. Persze, gyorsan borult Klopp mester taktikája, hiszen 9 másodperc után már vezettek a gyógyszergyáriak.
A két keret között minőségbeli különbség mutatkozik, és szerintünk a gyatra rajtot gyorsan kijavítják Reus-szék. Az előző két szezonban egyaránt győztek a sárga-feketék – a sorozat pedig ma sem szakad meg. Nálunk sima 2-es e történet…

FAC Team Für Wien-Hartberg 1!

Lassan lefő a kávé a vendégeknek: a keleti kiscsapat egy rúgott góllal és egy ponttal tök utolsó a ligában. Az ugyancsak kieső helyen lévő házigazda ma javíthat!
A második liga újonca nem kezdte rosszul a pontvadászatot, az első négy játéknapon veretlenek maradtak, utána viszont Kleer Johann legénysége három vereségbe szaladt bele. Igaz, kapták is a ívet rendesen a fiúk, hiszen a Wacker, a Mattresburg és a St. Pölten várt rájuk. A brigád le is csúszott 6 egységével a 9., azaz kieső pozícióba – mellette szól, hogy saját stadionjában eddig csak egyszer kapitulált (1-1-1). Minden pontra szüksége van a társulatnak, és ma jó esélyük is van a sikerre. Egy középpályás nem bevethető.
Nagyobb bajban van a keleti alakulat, a Hartberg. A klubnál áll a bál: kirúgták a cserekapust, igazoltak viszont egy rutinos hálóőrt a helyére. Egy kezdő csatár és egy kezdő védő eltiltott, egy másik bekk és egy másik támadó pedig sérült. Ez már négy alapember, köztük a csapatkapitány…
És eddig, komplett csapattal sem remekeltek a kékek: 7 fellépésen 0-1-6-os sor, 1-21-es gólaránnyal, 0-1-2-es vendégsorral (csak a LASK Linznél remiztek, még júliusban). Közben új ügyvezető érkezett két és fél hete, de a megváltás elmaradt. AZ első gólját a múlt pénteken szerezték meg a hartbergiek – igaz, akkor is kikaptak a Kapfenbergtől.
A két kiesőjelölt ütközetétől kemény csatát várunk, és elnézve a vendégeknél lévő problémákat, a hazaiaknak szavazunk bizalmat. Az amúgy sem parádés keretből négyen kiestek – ezt pedig megérzik a harbergiek. Szerintünk a fővárosi újonc ma visszatér a helyes útra, és három ponttal gazdagodik. Tippünk tehát: 1-es!

Olvasói sztorik