Hírek

EL: hazai esélyek

Ma a szeszélyes EL-ben próbálunk szerencsét...

PSV-Sahtar Szoligorszk (0-1) 1! +2,5!

A holland alakulat erősebb, jobb formában is van, mint fehérorosz ellenfele, ráadásul a Philips Stadionban rendezik az összecsapást. Hendis hazait várunk, no és legalább három találatot!
Az eindhoveni elitalakulat tavaly mindössze a 4. helyen zárt, így csak az EL-ben indulhatott. Phillip Cocu vezetőedző továbbra is bizalmat kapott, és eddig olybá tűnik, él is a lehetőséggel az egykori legendás futballista. A bajnokságot két fölényes sikerrel kezdték a piros-fehér-feketék, igaz, a Willem és a NAC a kiscsapatok kategóriájába tartozik. Ennek ellenére azért a 9-2-es találati arány megsüvegelendő Depay-ék részéről. Az igazi erőpróba majd vasárnap vár a fiúkra, amikor is az Ajax-hoz látogatnak bajnokira. Az EL-ben eddig a St. Pölten került az útjukba, és Brumáék – ha szűkösen is – de hozták a kötelezőt: otthon 1-0-ra, idegenben 3-2-re diadalmaskodtak. De Jongék jó passzban várják a találkozót, a hangulat garantált lesz, a klub hivatalos honlapja szerint a törzsszurkolók ingyen tekinthetik meg a párosmeccs első felvonását.
A Sahtar Szoligorszk tavaly sokáig szorongatta a BATE-t, ám végül be kellett érnie a második hellyel a fehérorosz élvonalban. Sergey Borovskii brigádja a télen némiképp meggyengült, így az idei pontvadászatban nem nagyon volt esélye beleszólni az aranyéremért folytatott küzdelembe. Jelenleg a 4. pozíciót foglalják el Riosék, 16 egység a lemaradásuk a BATE-vel szemben. A védelemmel nincs baj, viszont a támadószekcióval annál inkább: 21 játéknapot követően mindössze 18-szor köszöntek be a szoligorszkiak… Azért ez édeskevés. Az EL-ben erre rácáfoltak Balanovicsék, hiszen a Zulte ellen 5-2-re győztek idegenben, hazai környezetben pedig 2-2-re végeztek… A formájuk ennek ellenére nem biztató, három vesztett bajnoki van a hátuk mögött…
A két alakulat között minőségbeli különbség van, a PSV jó formát mutat, míg a fehéroroszok hullámvölgybe kerültek. Cocu mester szerintünk győzelemre vezeti övéit, legalább kettővel győznek az eindhoveniek, hogy nem kelljen izgulniuk a visszavágón…

Rijeka-Seriff Tiraszpol 1!

Döbbenetes sorozatot produkál a Rijeka, így az Európa-ligában is muszáj támogatni a Seriff Tiraszpol ellen.
A Rijekát tavaly vásárolta fel egy olasz milliárdos, aki azóta alaposan megerősítette a keretet, célja az egyeduralkodó Dinamo Zagreb hatalmának megtörése. Az első komolyan vett szezonban mindez nem jött össze, de azóta tovább folyik az építkezés, újabb igazolások érkeztek, a vezetőedző pedig szeretne Európa-liga-főtáblát. Ennek megfelelően a Ferencváros ellen is kiválóan szerepelt, otthon lövés sem érte a kapuját, idegenben pedig már egy félidő alatt lerendezett mindent. Az izlandi Víkingur ellen még könnyebb dolga volt, míg az új bajnoki szezonban ötből ötöt nyerve, 14-3-as gólaránnyal tartja a Dinamo Zagreb tempóját.
A moldovai futball nem éppen színvonaláról híres, de mintha valami most megindult volna. Seriffben évről évre több a légiós, és egyre erősebb a keret, az idén már ott tartunk, hogy utolérte például a szlovák szintet. Bár a csapatról keveset tudni, a BL-selejtezőben a montenegrói Szutjeszkát simán kivégezte, majd centiken múlott, hogy a Slovan Bratislavát kiejtse. Ez azért már valami. A bajnokságot a kettős terhelés miatt váratlanul rosszul kezdte, négy mérkőzésen csak öt gólt rúgott és egy döntetlent és egy vereséget is számlál. A vendég formája az, ami sebezhető.
Elsősorban a Rijeka formájában és hazai erejében bízunk, a Seriff fejlődik, jó irányba halad, de túl nagy falatnak érezzük a jelenlegi talán legjobb horvát csapatot. Az odds esik, nem véletlenül.

Olvasói sztorik