Hírek

Egy angol derbi, egy szuperkupa

A Milton DK a Wimbledonnal, a Real a Sevillával meccsel...

Milton DK-Wimbledon 1! +2,5!

Pikáns ütközetet hoz a Ligakupa első fordulója: szerintünk a házigazda gólgazdag meccsen vívja ki a továbbjutást…
A Wimbledon a kilencvenes években még a Premier League tagja volt, ám a klub eladósodott, névváltáson ment keresztül – ebből jött létre a Milton Keynes Dons. Az új együttes jelenleg a 3. vonalban küzd, tavaly a középmezőnyben végzett. Az első mérkőzése kimondottan jól sikerült – bár azért a szünetig frászt hoztak a drukkerekre Karl Robinson tanítványai: a Gillingham már 0-2-re vezetett, és innen fordítottak Griggék. A menedzser elégedetten nyilatkozott a lefújást követően a bbc.co.uk-nak, kiemelve azt, hogy a szünetben, amikor még hátrányban volt alakulata, csak elismerően szólt futballistái hozzáállásáról. A gárda támadójátékát is méltatta a szakember, aláhúzva azt, hogy tavaly mindössze egyszer rúgott négyet bajnokin a csapata.
A Ligakupa mérkőzésre minden bizonnyal változtat a bajnoki kezdőn Karl Robinson. A csapathoz kilenc új játékos érkezett eddig, lapinformációk szerint közülük többen is helyet kapnak a kezdőben. A menedzser annyit is elárult, hogy a bajnokság sokkal fontosabb a második számú kupasorozatnál, és szombaton az erős Peterborough-hoz látogat az együttes. És a szurkolókról sem feledkezett meg a szakember: kiemelte, hogy e találkozó fontos mindkét oldal szurkolóinak, éppen ezért is bízik futballistáiban.
A felkészülési időszakban néhány rutinos játékos elhagyta a klubot, a házi gólkirály is továbbállt, az ő pótlásuk folyamatban van. Várhatóan augusztus 31-éig még lesz érkező a piros-fehérekhez.
A Wimbledon a régi csapat feltámasztására jött létre – és bizony nagy népszerűségnek is örvend. Az alakulat 2011-ben jutott fel a negyedosztályba, azóta is ott küzd, jobbára a középmezőnyben, illetve annak a hátsó felében. Az idei szezont hazai iksszel nyitotta a társulat (Shrewsbury 2-2), hátrányból fordítottak a kékek, majd hagytak elúszni két pontot a hajrában.
Neil Ardley, a Wimbledon menedzsere elsősorban érzelmi oldalról közelítette meg az ütközetet. Hangsúlyozta, hogy a szurkolóiknak ez a mérkőzés sokkal több egy egyszerű kupameccsnél. A tréner boldog drukkereket akar látni a lefújást követően – nem úgy, mint 2012-ben, amikor az FA-kupában 2-1-re nyert az MK a Wimbledon ellenében. “Az akkorinél most erősebbek vagyunk”, vélekedett a Ardley mester, aki erős csapatot küld pályára – egy sérült bekkje azonban továbbra sem bevethető.
Kemény, adott esetben lapokkal tarkított csatára van kilátás az mk Stadiumban! Motivációs problémák nem lesznek, és szerintünk ennek megfelelően rendesen egymásnak is esnek majd a felek. Gólokat várunk, legalább hármat, no és azért összességében hazai sikert… Csak úgy, mint két esztendeje…

Real-Madrid-Sevilla 1! (0-1) 1!

Cardiffban csap össze a Bajnokok Ligája győztes Real Madrid és az Európa-ligát megnyerő Sevilla, egyoldalú csatára van azonban kilátás.

A Királyiak ugyanis tőlük megszokott módon nem tétlenkedtek az átigazolási piacon, az amúgy is bombaerős keretüket még tovább erősítették; megszerezték a Bayern München és a német válogatott kiválóságát, Toni Kroost, valamint a Vb gólkirályát, a kolumbiai James Rodriguezt. A Marca szerint mindketten kezdőként léphetnek ma este pályára, Ancelotti ugyanis a Casillas – Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Coentrao – Kroos, Modric, James – Bale, Benzema, Ronaldo tizenegynek szavaz majd bizalmat. Garath Bale számára külön presztízzsel bírhat a találkozó, hiszen hazai közönség előtt léphet pályára, nem lepődnénk meg, ha góllal köszöntené a walesieket. Ami a hiányzókat illeti, Xabi Alonsót a BL döntőn tanúsított magatartása miatt eltiltással sújtotta az UEFA, így ő ismételten a lelátóról biztathatja a társakat, valamint kérdéses a középpályán a létszám miatt feleslegessé vált és a két francia óriással – Monaco, PSG – tárgyaló Di María játéka is.
Ami a Sevillát illeti, az andalúzok hiába szerezték meg a nyáron Iago Aspast, Denis Suarezt és Grzegorz Krychowiakot, legjobb játékosuk, a horvát Ivan Rakitic a Barcelonához igazolt, az általa keletkezett űrt pedig szinte lehetetlen lesz betölteni a támadószekcióban. A nyári felkészülés mindenesetre nem sikerült rosszul, mert bár az Union Berlin két vállra fektette Unai Emery együttesét, Reyesék legyőzték többek között a Lyon, a Hertha és a Fenerbahce csapatát.
A legutóbbi bajnokságban, Madridban 7–3-ra nyert a Real, a Ramón Sánchez Pizjuán Stationban viszont a Sevilla diadalmaskodott (2–1). Véleményünk szerint gólokban ezúttal sem lesz hiány, ezeket azonban inkább a fővárosiak fogják lőni, óriási különbség van ugyanis a két keret között és szerintünk a Blancók ezt a pályán is bizonyítják majd.

Olvasói sztorik