Valarenga-Sarpsborg 1! +2,5!
Már a 19. fordulót rendezik a hét végén a norvég élvonalban: hőseink nem a védekezésről híresek, így gólokat várunk. No meg azért hazai sikert…
A Valarenga eddig jól szerepel a pontvadászatban, a tavalyi alsóházi besoroláshoz képest mindenképpen. Jelenleg a 4. pozícióból várják a folytatást 31 egységgel, veretlen hazai mérleggel (5-3-0). A gólokkal nem bánnak visszafogottan a srácok, 38-27 a találati mutatójuk, eredményesebb alakulat csak egy van a ligában, méghozzá a listavezető Molde. Ennek megfelelően az over-under mérlegük is rendesen eltolódott, jelenleg 13-5.
A piros-kékek formájával sincs gond, legutóbbi 13 bajnokijuk közül mindössze egyet buktak el – érdekesség, hogy a nem túl veretes Songdal otthonában. A július kimondottan erősre sikeredett Kjetil Rekdal brigádja számára, az augusztust pedig egy 5-5-ös remivel kezdték Berréék. Bár, a szakvezetés biztosan elégedetlen a stavangeri iksszel, hiszen negyed órával a vége előtt még 5-2-re vezettek Kjartanssonék. És, ha már az izlandi támadó szóba került: érdemes megemlíteni, hogy a Valarenga 10-ese már 17 találatot jegyzett a bajnokságban, a Viking ellen mesterhármast ért el! Sérült egy bekk, de már április vége óta.
A Sarpsborg tavaly osztályozón vívta ki a bennmaradást, az idén ennél jóval kedvezőbb helyzetben Zajicék. A játéknapot megelőzően 24 ponttal a 8. helyen tanyáztak, tisztes távolságban a veszélyes zónától. Állhatnának sokkal jobban is Brian Deane fiai, azonban nagyon nem megy vendégségben a kékeknek. 1-3-5-ös túramélegükhöz 9-22-es gólarány párosul – csak a Bodónál nyertek. A két héttel ezelőtt aratott sikert azonban egy váratlan hazai zakó követte, a Haugesund rabolta ki Kronbergéket (0-2). Egyébként különösen fájó volt e vereség, hiszen egy négymeccses veretlenségi széria szakadt meg ezáltal.
A brigád over-under mutatója 10-8, vendégségben szaladtak már bele a fiúk hendis vereségekben. Az idegenbeli taktika a zárt védekezésen alapul, ez be is jött néhányszor, amikor is 0-0-lel tértek haza a túrákról, ám ha kapnak egyet, azt általában újabb találatok követik. Egy francia bekk biztosan hiányzik majd, igaz, ő már hetek óta nem áll a szakmai stáb rendelkezésére.
Ismerve a védelmeket, szinte biztosra vesszük, hogy lesz három találat. Ezt támasztja alá a közös múlt is… A párharc esélyese nálunk a Valarenga – ha nyernek a piros-kékek, akár a dobogóra is felállhatnak. Kell-e ennél nagyobb motiváció? Nos, szerintünk nem!
DVSC-Puskás Akadémia +2,5! 1!
Rájár a rúd a Lokira: a bajnokságban és a nemzetközi porondon egyaránt botladozik a Kondás-legénység. Ma viszont vigasztalódhatnak Mátéék: gólgazdag meccsen nyerhetnek a felcsútiak ellenében!
A hajdúságiak tavaly magabiztosan nyerték meg a bajnoki címet: a piros-fehérek végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, s noha a Győr jól hajrázott, végső sikerük nem forgott veszélyben. A nyáron sikerült egyben tartani az együttest, sőt Varga visszatért, Jovanovics pedig a Fradit hagyta ott a Loki hívó szavára. A keret bő, így a szakmai stáb tudta rotálni az alakulatot – eddig…
Mert, hogy a lehető legrosszabb opció érvényesült eddig Sidibééknél, az egyszer biztos! A bajnokságban egy iksszel nyitottak, majd kikaptak az MTK-nál, a BL-ben pedig ugyen elverték Észak-ír riválisukat, a BATE ellen drámai körülmények között buktak el. Ugye, Bouadla? A brazil középpályás már az első játékrészben kiállíttatta magát, és Bódiék ugyan a 92. percig őrizték a 2-1-es vereséget, a hajrában Novakovics kapus nagy bakiját kihasználták a fehéroroszok – így jobb esetben marad az EL a Lokinak. És, hogy tetézzük a bajt, Szakály megsérült…
A felcsúti brigád tavaly bennmaradt az élvonalban, kerete tovább erősödött, így az idén egyértelműen kijelenthető: nem lesz kiesési gondja Benczés Miklós legénységének. A Puskás rajtja nem sikerült jól: a diósgyőri vereség még ugyan kalkulálhatónak is számíthat, viszont hazai közönség előtt azért illett volna verniük Lencsééknek a Pécset. Nem sikerült, sőt, a végén még a hazaiaknak kellett rohanniuk az egy pont után (2-2).
A bajnoknak muszáj nyernie, a Puskás pedig nem rossz az előre játékban. A piros-fehéreket erősebbnek érezzük, és szerintünk nyernek is. Ám a gólos opció jobban kifizetődő: az a határozott meggyőződésünk, hogy csakúgy, mint az előző kiírásban, idén is legalább három gólt hozó mérkőzésen diadalmaskodnak Vadnaiék. Tippünk tehát +2,5 és hazai siker!