Hírek

Megizzadhat a házigazda…

Nem írnánk le Kolumbiát és Franciaországot..

Brazília-Kolumbia Mindkét csapat betalál: IGEN! x2!

Már a negyeddöntőket rendezik a világbajnokságon, és a házigazda roppant kemény feladat előtt áll: a tornán eddig a legötletesebb futballal előrukkoló kolumbiaiak ellen kellene kivívnia a 4 közé jutást… Nem vennénk rá mérget, hogy sikerül teljesíteniük Neymaréknak e küldetést…
Scolari mester brigádja nagy várakozással tekintett a vébé elé: kimondva, kimondatlanul, de inkább az előbbi, mindenki aranyérmet várt el Thiago Silváéktól. A felkészülési időszakban olykor döcögött a szekér, ám ekkor a közvéleményt még meg lehetett győzni, mondván, majd a vébén kell kiemelkedően, eredményesen és látványosan játszania a selecao-nak. Aztán a nyitómeccsen sem bűvölte el a publikumot az aranysárga-kék egység, és, ha nincs a japán játékvezető jóindulatúan befújt büntetője, ki tudja, miként alakult volna a horvátok elleni ütközet. No de nyertek Oscarék, ám a második körben már nem sikerült újabb három pontot kasszírozniuk. Mexikó szervezett játékával, és persze Ochoa kapussal, nem tudtak mit kezdeni Fredék. Maradt a 0-0, ám mivel az utolsó csoport összecsapáson simán elpüfölték a széteső és/vagy bundázó kameruniakat, így elsők lettek az A-jelű kvartettben.
És következett Chile. A nyolcaddöntőben aztán megint ugyan azt a fásult, ötlettelen Brazíliát láthatta a közönség, mint a csoportkörben. Ugyan a vezetést megszerezték David Luizék, ám a chileiek egyenlítettek. Hulk lőtt egy szabályosnak tűnő gólt, de a 119. percben Pinilla a felső lécet trafálta telibe. A 11-eseket jobban lőtte a házigazda, így most már a nyolc között van.
Scolarit rengeteg kritika éri folyamatosan, ám a Gene Hackmen arcú stratéga hajthatatlan: minimális változtatásokat hajt csak végre a kezdőben, folyamatosan adja a bizalmat az eddig rendre betliző focistáknak. Ma biztosan kénytelen lesz belenyúlni a kezdőbe, ugyanis Gustavo Luiz eltiltását tölti. Neymar ugyan húzza magával az alakulatot, ám a chileiek ellen már a Barca zsenije sem bírta el a nyomást.
Pedig ma nagyon nagy szükség lenne Neymar kreativitására, ugyanis az ellefél Kolumbia nemzeti csapata lesz. Jose Nestor Pekerman remek alakulatot pakolt össze, amely a vébé előtt aratott szép sikereket, ám a szaksajtót nem az eredmények érdekelték, hanem Falcao állapota. Nos, a Tigris végül nem tudta vállalni a szereplést, így ezzel párhuzamosan többen temették is a dél-amerikai társulatot. Aztán megkezdődött a torna, és a C-csoportban valósággal parádéztak Rodriguezék. A görögök egy sima hármasba szaladtak bele, az elefántokkal ugyan a találkozó vége nyögve-nyelősre sikeredett, de jött még három pont, mint ahogy a japánok ellen is, lényegesen kevesebb energiát befektetve. Ezen a meccsen már tartalékolt is a tréner a nyolcaddöntőre, amely igazi dél-amerikai rangadót hozhatott – volna. Uruguay ugyanis nem tudta megnehezíteni Cuardadoék dolgát, és a sárga-kékek végül is simán továbbléptek (2-0).
Ez a válogatott igencsak egyben van. A világbajnokság előtt sokan károgtak, hogy a védelem darabos, statikus – erről csak annyit, hogy Yepesék négy mérkőzésen csak kétszer kapituláltak. A szélső bekkek remekül támogatják a támadásokat, Cuardado szervezőkészsége kiemelkedő, a Tigrist pedig egyelőre nagyszerűen pótolja a Martinez Jackson-James Rodriguez páros.
Parázs kilencven, vagy százhúsz percre van kilátás. Meglepetést szimatolunk, legalább is nem gondoljuk, hogy a brazilok játszi könnyedséggel vennék az akadályt. Sőt! Nálunk x2-es a történet, ám a gólváltásban biztosabbak vagyunk: mindkét fél beköszön, aztán folytatják a parázs csatát. Vagy kilencven percig, vagy százhúszig, és még azon is túl…

Franciaország-Németország 1x!

Szinte hibátlan védelem, erős középpálya és csatársor, meggyőző vb-szereplés. Mégis a több sebből vérző németek az esélyesek Franciaország ellen a negyeddöntőben. Miért
Franciaország a botrányos 2010-es vb és a hitetlen 2012-es Eb után ezúttal sötét lónak számított. Franck Ribéry és Samir Nasri hiányában ugyanis nem lehetett egyértelmű esélyesnek nevezni, de így is izmos középpályáját védekezésben és támadásban is kiváló nevek vették körbe. A csoportkörben nem is lazított, Hondurast emberelőnybe kerülése után azonnal lerendezte, a svájciakat darabokra szedte, majd nem adott ki sokat magából Ecuador ellen. Nigériával a vártnál jobban megszenvedett, sokáig nem tűnt erősebbnek, ám a második félidőben szépen-lassan növelte a nyomást és a végén megérdemelten nyert. Bizakodva várhatja a negyeddöntőt, nincs igazi gyenge pontja, de várhatóan egy csatárral rohamoz majd, és inkább kivár. A keret teljes.
Németország a 2012-es Eb-kudarc után egyre nagyobb nyomással várta a vb-t, pedig az előjelek nem voltak az igaziak. A védelem a korábbi évekhez képest sokat hibázott, igazi csatár nélküli keret érkezett, és kulcsemberek sérülése sem segített. Aztán Portugália bedarálása hirtelen eufóriát okozott, így hirtelen abszolút vb-esélyesként kezdték el emlegetni és a bukik azóta is így vélekednek. Pedig Ghánával szemben kijött a hátsó négyes sebezhetősége, és az amerikaiakkal is nagyot meccseltek. Az igazán kétséget keltő meccs viszont Algéria ellen jött, amikor képtelen voltak lezárni a területeket hátul és egyáltalán nem voltak meggyőzőek. Az összes sérült, így Mats Hummels is felépül, de járja a hír, hogy vírus söpört végig a kereten, ami lehet nem hat ki közvetlenül a rangadóra, de kétségkívül segíteni sem fog.
Nevek alapján a német keret némileg jobb, ez nem kétséges, ám a vb-n eddig látottak alapján legalább 50-50 százalékra jósoljuk az esélyeket. Döntő érv a Nationalelf védelmi gyengesége és egysíkú támadójátéka, és az alapemberek sem úgy tűnik, hogy 100 százalékon pörögnek a középpályán. Eközben a franciák támadásban bivalyerősek, eddig egy mérkőzésen kaptak csak gólt, akkor is 5-0-s előnynél, aminek mégis van jelentősége. Ilyen csúcsmeccsen kevés dönthet, ám mi látunk értéket Benzemáékban, akik 90 perc alatt nem kapnak ki, és még tovább is juthatnak egészen szép oddsért. A gólokon lehet vitatkozni, el tudunk képzelni hármat a logikusabbnak tűnő kevés találat ellenére…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik