Hírek

Meddig tart a Costa Rica-i csoda?

Az urukat verő brigád ma az olaszokkal találkozik, Ecuador Honduras-szal meccsel...

Olaszország-Costa Rica

Svájc-Franciaország

Honduras-Ecuador

Honduras-Ecuador 2! +3,5 sárga! +4,5 sárga!

Az első kör két vesztese csap össze: szerintünk az ecuadoriak nagyobb játékerőt képviselnek, és ennek megfelelően be is húzzák a három pontot az olykor brutálisan futballozó hondurasiak ellen.
Luis Fernando Suarez Guzman alakulata viszonylag jól tartotta magát a franciák ellen, igaz, ez inkább a gallokra nézve markáns kritika, ugyanis Honduras nem igazán tudta megközelíteni az ellenfél kapuját. Az első játékrész hajrájában Palacios pirosat kapott, Benzema betalált – ettől kezdve tulajdonképpen minden fontos dolog eldőlt. Boniekék 10 emberrel bekkeltek, csak elvétve jutottak át az ellenfél térfelére. Átütőerő nem volt támadásaikban, igaz, azzal a vébé előtt is tisztában voltak Garridoék, hogy nem a franciákat verik majd el, ráadásul emberhátrányban. 3-0 lett a vége, Hondurasnak hatalmasat kellene javulnia ahhoz, hogy esetleg odaférhessen a 2. helyre. Palacios eltiltott, így a legügyesebb játékosát vesztette el a nemzeti tizenegy a mai találkozóra.
Ecuador remekül focizott a Svájciak elleni összecsapás java részében, mégis pont nélkül maradtak a sárga-kékek. A ráadásban kapitulált a védelmük, így Reinaldo Rueda csapata lépéshátrányba került a csoportban. Valenciáék jól kezdtek, a svájciak meg mintha kicsit belealudtak volna az ütközetbe – nem is csoda, hogy a dél-amerikaiak szereztek vezetést. Előnyben kiválóan kontráztak Caicedoék, más kérdés, hogy a védelem olykor-olykor azért zavarba jött, pedig a helvétek sem brillíroztak.
Az első fordulóban mutatott teljesítmény alapján szerintünk az ecuadoriak behúzzák a három pontot, így még maradhat esélyük a sárga-kékeknek az utolsó játéknapra. Emellett – elnézve a hondurasiak brutalitását – javasoljuk még a 4, vagy esetleg 5 sárga megjátszását.

Olaszország-Costa Rica 1!

Meggyőző teljesítménnyel nyertek Prandelli mester fiai az angolok ellen az első játéknapon – ma is bizalmat szavazunk Marchisióéknak!
A taljánok rangadóval kezdték vébé-szereplésüket: jó játékkal verték Balotelliék az angolokat – nagy lépést téve így a továbbjutás felé. Pirlóék nem aludtak bele a tornába, ami azért korábban olykor jellemző volt rájuk: már az első meccsen bebizonyították, hogy jelenlegi keretükkel akár egészen sokáig is menetelhetnek. Prandelli pedig húzott néhány érdekeset a keret, illetve a csapat kihirdetésekor, de a döntései beigazolódtak. A szokásos meccsölős-védekezős olasz futball helyett kimondottan látványos, kombinatív és gyors futballal rukkoltak elő De Rossiék, ugyanakkor a harci kedv mégsem csapott át türelmetlen rohanásba. Élvezhető volt az általuk előadott foci!
Ha már ilyen dicshimnuszokat zengtünk az olaszokról, akkor mindenképpen meg kell süvegelnünk Costa Rica teljesítményét is: az apró kis állam alakulata hátrányból fordított, és aratott magabiztos győzelmet az esélyesebbnek kikiáltott Uruguay-ak felett. Az már az első félidőben is látszott, hogy Jorge Luis Pinto brigádja nem feltétlenül csak a bekkeléssel kíván foglalkozni, hiszen Campbellék többször eljutottak az ellenfél kapujáig. A fordulást követően aztán már jöttek a találatok is. Costa Rica nagyszerűen kihasználta az uruk tehetetlenségét, gyors embereikkel, no és pontrúgás-variációikkal pedig nem egyszer mattolták a halványkékek hátsó alakzatát. Persze, csodák azért nincsenek, helyükön kezeljük Balanosék sikerét – győzelmük megérdemelt volt, bár meggyőződésünk, hogy azon a kilencven percen a vébé résztvevők zöme elverte volna a hitehagyott Forlanékat…
Éppen ezért nem gondoljuk, hogy a Costa Rica-i csoda folytatódna. Az olaszok minél előbb be akarják biztosítani a továbbjutásukat, amelyre ma jó esélyük van. A nagyobb tudás egyértelműen az azurrik mellett van, és ma ezt bizonyítják is Chielliniék. Tippünk határozott 1-es!

Olvasói sztorik