Hírek

Gólváltás és hazai!

Ma Skandinávia felé vesszük az irányt...

Sarpsborg-Rosenborg Mindkét fél betalál: IGEN!

Az otthon életveszélyes Sarsborghoz látogat a bajnoki címről álmodozó trondheimi egység – ebből gólváltás lesz!
Kilenc fordulót követően két középcsapat összecsapásaként aposztrofálhatjuk a találkozót. A hazaiak a 10. helyen állnak 11 ponttal, Sarpsborg Stadionban kimondottan erős, 3-1-0-ás mérleggel – ehhez 9-2-es gólarány társul. A pontszerzés csak a Startnak jött össze, a Brann, a Sandnes és a Valarenga is megdata magát a kékeknek. Samuelék viszont gyengék vendégségben, egy iksz mellett négyszer is kikaptak. Az elmúlt két mérkőzésük totális kudarccal zárult, a bajnok csúnya verésben részesítette a brigádot. A keretben két védő sérült, ám egyikük sem alapember.
A Rosenborg az 5. 15 egységgel, idegenben még veretlenek a fehér-feketék, otthon viszont már kétszer is buktak. A túrákon 2-2-0 a soruk, ehhez 7-4 a gólarány. Pénteken meglepetésre otthon égtek meg a Stabaekkel szemben, így a listavezető Molde előnye már hét pont. Egy Costa Rica-i bekk és egy amerikai középpályás sérült – mindketten alapemberek, és még egy középpályás szerepléses is kérdéses.
Eddig négyszer találkoztak a csapatok – mindannyiszor a Rosenborg győzött. Ma sem kizárt a 2-es, ám a gólokban biztosabbak vagyunk. Otthon erős a Sarpsborg, egy találatra jó lehet. És ugye a trondheimiekben is benne van a gól. Mindkét háló megzördül, és jöhet a +2,5 is!

Halmstad-Brommapojkarna 1(x)!

A svéd kiesési rangadót a hazaiak az utolsó helyről várják 9 fellépésen szerzett 5 pontjukkal. Mellettük szól viszont, hogy hazai környezetben húzták be valamennyi egységüket (1-2-1), a Helsingborgot verték, egyetlen hazai égőjük még a szezonnyitón csúszott be. A keretben nincs sérült, így ott lesz a pályán a négy találatot jegyző Steindorsson is. A múlt héten a Malmőnél jártak, és szenvedtek papírforma vereséget. A Bromma újonc a ligában, és eddig bizony beragadt a rajtnál 10 meccsen 5 pont, vendégségben 5 zakó… A forma is borzalmas, három vesztes ütközetből érkeznek Halmstadba. A gárdában egy középpályás és egy védő nem lesz bevethető. A mai meccs hatványozottan fontos mindkét alakulat számára, és ilyenkor bizony a hazai pálya előnye döntő lehet. Mi bizalmat szavazunk a Halmstadnak, a vendéglátók nem hibázhatnak. Tippünk tehát: 1(x)!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik