Hírek

Két foci, egy kosár!

Ma magyar és holland futball, valamint Ninno mester jóvoltából egy kosárdöntő is terítékre kerül.

Diósgyőr-Debrecen +2,5! 2x!

A Lokit várjuk a Magyar Kupa döntőjébe: valami nem stimmel Miskolcon, s noha a Ligakupában finalisták, összességében nem meggyőzőek mostanság Futácsék…
A Diósgyőr és a Loki sokáig három fronton küzdött, a hajdúságiak végül kiszálltak a Ligakupa küzdelemsorozatából, a borsodiak viszont bejutottak a második számú kupasorozat fináléjába. És állnak a Magyar Kupában is, igaz, 4-2-es hátrányról kell megütközniük a bajnokaspiránssal.
A DVTK éremesélyei alaposan megcsappantak az elmúlt két fordulóban. Előbb a Paks mért Kádárékra kiadós verést, majd a Haladás is ponttal távozott Miskolcról. A 3. Vidi mögött immár 5 egység a piros-fehérek lemaradása, a sorsolásuk pedig nem éppen egyszerű.
Szivics mester két döntővel és egy bronzéremmel kalkulált – ebből egy már megvan, ám félő, hogy a másik kettőről lemaradnak Huszicsék. A tréner mostanság rendre rotálja csapatát, ám nem győzi hangsúlyozni, hogy rövid a kispad, nem bírja el a brigád a többfrontos küzdelmet. A hétvégén például Kádár, Nikházi és Futács is padozott, előbbi kettő be sem állt a bajnokin. A DVTK kétgólos hátrányból várja a folytatást, tehát nincs sok választása Grumicséknak: neki kell menni a Lokinak, de mindezt nagyon óvatosan kell tenniük, hiszen egy bekapott gól adott esetben végzetes lehet.
A keretben Marjanovics sérült.
A debreceniek optimista hangulatban várhatják a visszavágót. A Loki magabiztosan robog az aranyérem felé, s noha nem jutott be a Ligakupa döntőjébe, két címet még elhódíthatnak Kondás mester fiai. A debreceniek formája szenzációs, már nyoma sincs a néhány héttel ezelőtti hullámvölgynek. A két legutóbbi bajnokin összesen 10 találatot hintettek Kulcsárék… Az első mérkőzésen nagy fölényben futballoztak Korhuték, sima találkozó volt, ám a végén Elek kozmetikázni tudta az eredményt.
A DVSC kerete lényegesen bővebb, mint a diósgyőri. Ez pedig a sorozatterhelések idején hatványozottan számít. És e tényező ma döntő lehet! A hajdúságiaknál nincs komoly sérült a keretben, s noha idegenben lépnek pályára Mészárosék, nálunk a Loki az ütközet esélyese.
A hazaiaknak muszáj lesz támadniuk – ezt pedig kihasználhatja a Debrecen. Szakályék kedvükre kontrázhatnak, és ebben a műfajban kevés jobb csapat van a Lokinál. Összejöhet simán a három találat, egy másik szelvényen pedig adható a 2-es, vagy a 2x!

Groningen-Vitesse +2,5! 1x!

A rájátszás tétje az Európa Liga! Az odavágón gólgazdag meccset várunk, no és szerintünk előnyt szerezhetnek a zöldek…
Az alapszakaszt – remek hajrájának köszönhetően – a 7. helyen zárta a Groningen. Otthon, az Euroburgban 9-5-3-as masszív sorral rendelkezett, gólaránya 31-20 volt saját közönsége előtt, Zsivkovicsék csak egyszer nem találtak be odahaza. A formájuk szenzációs, hiszen hat győztes bajnokiból érkeznek a mai megmérettetésre. Eseménydús mérkőzések jellemzik: 21/13 az over-under mutatója. Erwin Van de Looi vezetőedző szinte az egész kerettel számolhat, eltiltott és friss sérült nincs a csapatban.
A Vitesse sokáig a dobogón tanyázott, ám a sárga-feketék lendülete alábbhagyott tavaszra, így végül csak a 6. pozícióban zártak. Peter Bosz vezetőedző csapata különösen az elmúlt hónapokat szúrta el: hét meccsen maradtak nyeretlenek az arnheimi fiúk, így nem is csoda, hogy visszacsúsztak a tabellán. A társulat idegenben 7-4-6-os mérleget hozott össze, és bevállalta mindenhol a bátor támadójátékot. Gólaránya távol otthonától 33-30 volt 17 ütközetben – azért nem voltak unalmasak a Vitesse meccsei, az már tuti! Az over-under mérlege is önmagáért beszél: 24/10. A keretben egy bekk huzamosabb ideje sérült, eltiltott viszont nincs.
A két gárda egymás ellen hajlamos belemenni az adok-kapok küzdelembe, különösen ebben a felállásban. Néhány hete a Groningen nyert 3-1-re, előtte viszont 0-3 és 1-3 lett a végeredmény.
Ma a forma miatt egyértelműen a Groningent tartjuk esélyesebbnek, ám a gólokban biztosabbak vagyunk. Mindkét fél betalálhat, és jöhet a +2.5-ös opció is!

Unics Kazany-Pamesa Valencia

13 pontos előnnyel érkeznek tatárföld fővárosába a hispánok! Ha azt mondjuk, hogy több mint 30 ponttal is vezetett a Valencia, akkor ez már nem is olyan megnyugtató előny az oda-visszavágós döntőben! Garantált lesz az izgalom és a dráma ezen a meccsen is!

Az odavágó igen érdekesen indult, Doellman, a Valencia centere félelmetesen beindult, és csak az nem ment be neki, amit nem dobott el. Elképesztő volt az óriás, nemcsak a gyűrű korlátlan ura volt, hanem a hármasról is betalált és szorgalmasan kapkodta a lepattanókat is.

Goudelocktól várta a csodát a Kazany, és nem is ok nélkül. Az amerikai 19 pontot átlagolt eddig, most azonban a szoros emberfogás és egy kis tévedésnek köszönhetően pikk-pakk a kipontozódás szélére került a húzóember! Csodálatos tiszta blokkját minden lassítás szabályosnak ítélte, csak a bírók látták szabálytalannak. Az első félidő végén felemelt egy hármast a világ legvégéről, de sajna ráestek, és nem hogy dobhatott hármat, hanem még őt hozták ki hibásnak a szituból.
Hát miért volt ott, hogy ráessenek? Miért akart egyáltalán kosárra dobni? Nem is igazán érteni ezt! Kapott még egy kamu technikait és pikk-pakk a kipontozódás szélén találta magát a csodagyerek! Szoros emberfogással hatástalanították a távoli dobásokat a hispánok, már 7-8 méteren felvették az embert, és nem hagyták levegőt venni! Egész pályás letámadásaik pedig rendre megzavarták a Kazanyt, pedig inkább a tatárok kellett volna éljenek ezzel a fegyverrel!

Perasovic, a Valencia mestere idegbeteg módon sulykolta csapatába, hogy lesz még egy visszavágó, és minél nagyobb előnyt kell összedobálni, szorgalmasan menni kell előre és termelni, nem szabad leállni.

Trinchieri, a Kazany olasz edzője nem aggódott egy percig sem. Tőle szokatlan hidegvérrel várta ki a negyedik negyedeben a Valencia 3. személyi hibáját. Aztán gyorsan kiprovokált még kettőt, és kiadta az ukázt, hogy tripla csak tiszta dobóhelyzetben, és provokálni kell a büntetőket. Több mint 20 pontot faragtak le az oroszok ennek a csekélységnek, a feljavuló centerjátéknak és 3-2-es zónának köszönhetően. Az utolsó negyedben mindössze 6 pontot termelt az a nagyon jó Valencia, amelyik 110-et vágott a Real Madridnak. Levegőt venni sem mertek, mert annyi személyit szedegetettek össze. Kénytelenek voltak végig nézni, ahogy szépen lassan hamuvá válik az az előny, amivel már a kupát is kezükben érezhették volna.

Mire elég 13 pontos előny?

Kosárlabdában szinte semmire! Olyan nagyot hibázott a Valencia kosárban, mint pár órával később fociban – akkor az utolsó percben szerzett fejessel búcsúztatta őket a Sevilla az Európa kupában.

Mit várhatunk?

Mégy egyszer ennyire gyengék nem lehetnek a Kazany pontzsákjai, a Valencia pedig biztosan sokat tanult a hibáiból, és ez a pár napos önmarcangolás jót tesz majd nekik! Ők a legjobban támadó csapat, a Kazany pedig a legjobban védekező. A hazai pálya mindig lejt, ezért most arra számítok, hogy a bírók a Valencia kárára fognak tévedni, ha már az odavágón az oroszok voltak a szenvedő felek. A Kazany nyerni fog, hogy sikerül-e 14-gyel, az már nem biztos, de a főtipp erre a meccsre mégis inkább “sok” pont: +149.5 pont 1.9-ért! Sok jó távoli dobója van mindkét csapatnak. A centerek mindkét oldalon képzettek és erőszakosak, középtávoliban gyengébben teljesítenek, de ha azt csinálják, amiben igazán jók, akkor a Valencia el kell jusson 75 pontig. A tatárok pedig egyszerűen nem maradhatnak le!

Olvasói sztorik