Hírek

Két foci, két kosár

Svéd és olasz futball mellett két Euroliga-rangadót is kiveséztünk, utóbbiakat Ninno mester jóvoltából...

Göteborg-Falkenberg +2,5! (0-1) 1!

Kettővel is verheti az újoncot a tavalyi bronzérmes!
Ismét nagy célokkal veselkedett neki az idei pontvadászatnak a Göteborg: Mikael Stahre együttese egyértelműen a dobogót tűzte ki célul, tehát legalább úgy kell szerepelniük a kék-fehéreknek, mint tavaly, amikor is bronzérmesek lettek. A gárda ennek megfelelően is kezdett, idegenben nyert az AIk ellen, utána viszont jött egy nagy pofon: a Malmö simán, 3-0-ra győzött a Gamla Ullevi-ben. Azóta két iksz között alaposan elverték Söderék az Atvidabergset Bojanicék.
Rossz hír a kékeknek, hogy a góllövőlista vezetője, Mane megsérült a Kalmar elleni bajnokin, így egy hónapos pihenőjét tölti. Rajta kívül az alapemberek közül mindenki bevethető.
A Falkenberg tavaly nagy csatában nyerte meg a másodosztályú pontvadászatot. Az élvonalban aztán gyorsan rá kellett jönniük a sárgáknak, hogy jóval nehezebb dolguk lesz… Öt bajnokijukból négyet bebuktak, egyedül a Brommapojkarnát verték otthon (1-0). Henrik Larsson csapatának a védekezése még nem állt össze: eddigi fellépéseiken összesen 11-szer kapituláltak. Carlsson, az egyik kezdő középpályás sérült, vele nem számolhat a szakvezetés.
Azt gondoljuk, hogy a hazai környezetben hagyományosan erős Göteborg ma elpáholja az újoncot. Könnyen lehet kettő a végén közte, és jó eséllyel jöhet a +2,5-ös opció is!

Modena-Ternanan 1! +1,5! Döntetlen nélküli H!

A gyatra rajt után a sárga-kékek még akár oda is érhetnek az osztályozóra, ehhez azonban ma mindenképpen nyerniük kellene a döntetlenkirály ellen…
A hajrájához közeledik a Serie B küzdelemsorozata is, és bizony jó néhány kérdés még válaszra vár. Okés, hogy a Palermo feljut, a Juve Stabia (és a Reggina) jó eséllyel kiesik, no de még ott vannak az osztályozók, amelyek mintegy tucat csapatot érintenek. A felsőházban különösen nagy a tömörülés. A 11. Avellinonak 49 egység áll a neve mellett, az 5. Cesenának 52… És ugye a 3-6. pozíció ér rájátszást. A Modena is ebben a csoportban tanyázik, a 9. helyen állnak Novellino mester fiai, 49 pontjuknak a zömét hazai környezetben gyűjtve (10-4-3). Három sérült van a keretben. Gólaránya 52-36 – a Palermóval holtversenyben övék a legjobb támadósor.
A Ternanannak szintén lesznek hiányzói, három alapember biztosan kimarad. 44 egységgel a 16., öt pont az előnye a veszélyes zóna tagjaival szemben. Idegenben 2-9-6-os sort tudnak felmutatni a piros-zöldek. A múlt héten a Pescara legyőzésével egy ötmeccses nyeretlen sorozatra tettek pontot Antenucciék.
Az Alberto Bragliában nem egyszerű pontot szerezni: a sárga-kékek rendre betalálnak, a Babacar vezette támadósor igencsak félelmetes. És Novellino mester remek stratéga, no és kiválóan tudja motiválni övéit. Szerintünk a Modena nem hibáz, és otthon tartja a pontokat. És ismerve a hazai csatársort, azért egy kis apróval a +1,5 is vállalható opciónak tűnik egy kiegészítő odds-ként…

Real Madrid-Olympiakos

Leonidás és a büszke spártaiak is elégedettek lennének, merthogy ezek a görög csapatok levakarhatatlan kullancsként kapaszkodnak a párharcokban! Persze, a szerencse is velük volt, de mégiscsak felhozták a meccset 2-0-ról 2-2-re. A címvédőnek most Madridban kell nyernie a három győzelemig tartó párharcban, ha tovább akar lépni!

Ha a Real megy tovább, és erre sokkal nagyobb a sansz, akkor a Barcával koccolnak majd a Final Fuorban, ha pedig netán az Oly összekapja magát, és megcsinálja a csodát a Panaval együtt, hogy továbbjut, akkor jobb, ha Milanot kiürítik a négyes döntő idejére, mert fel fog pezsdülni az élet mindenféle petárdák, tűzijátékok óriászászlók és balhék által!

Ez persze elég valószínűtlen vízió! Ha a “Realitásból” indulunk ki, akkor azt kell mondanunk, hogy a látványosabb, a szebb, a közönségszórakoztatóbb játékot a spanyolok tudják felmutatni! Az Oly támadóalakulat volt, de annyiszor találkoztak már a rivális Panathinaikossal ebben a szezonban, hogy valahogy megtanulták tőlük a védekezés művészetét!

Spanoulis, Lojeski és Dunston az Oly húzóemberei, akik az eddigi 4 meccsen igencsak odatették magukat. A Real kerete mélyebb és erősebb! Rudy Fernandez olyan mint Cristiano Ronaldo a focis szakosztálynál, több mint húzóember, Ő maga a félisten! Amit elenged, az bemegy és punktum!
Hogy miért kapott ki mégis ki a Real szép göröghonban kétszer is?

Valahogy nem jutott tér Reyesnek és Rodrigueznek, Miroticot és Bourousist pedig folyton kitolták a palánk alól! Egy fecske egyedül nem csinál nyarat! Ha a segítőket megfojtják, akkor Fernandez nem képes csodát tenni! Legutóbb nagyon gyatrán büntetőzött az Oly, a Real pedig mintha hazai pályán dobált volna, 75 százalékkal lőtt a vonalról. Mezőnykísérleteiket szoros emberfogással megölték, 13 százalékkal ebben a műfajban jobbak voltak a görögök, és ami nagyon fájó lehet a Madridnak, hogy a hármasok nem igazán ültek az utóbbi két meccsen!
Lepattanózásban érződött a győzelmi kényszer, merthogy 5-tel többet loptak le a gyűrűről a görögök!

Mit várhatunk?

Természetesen Real Mardid győzelmet és továbbjutást! A győzelmükre tenni 1.28-ért butaság lenne, a hendis győzelem aránya pedig teljesen bizonytalan, mert amíg szussz van az OLY-ban, addig nekik menni kell – különben nem engedik haza őket Hellászba! Most pályaelőnyben a Real, hazatértek, és a közönség is maximálisan ott lesz mellettük, ha kicsit is hezitálnak az elején és az OLY megérzi a gyengeség legkisebb jelét, akkor magukra hozhatják a bajt. Kosárban az első negyed nem igazán fontos, ezt szokták mondani, de most már az elején meg kell mutatni, ki is van otthon! Első 20 pontot a Real Madrid éri el 1.5 ért a Betclicen!

CSZKA Moszkva-Panathinaikos

Az istenek rámosolyogtak a Panara, és ha nyögvenyelősen is, de hozni tudták a hazai meccseket azzal a Fortuna faktorral, ami egy görög csapatnak kijár! Teodosic hiánya nagyon érződik az orosz csapaton! Nincs aki egyben tartsa őket. Maciulis, a litván bika most már kimondható, hogy szereti verni az oroszokat! Talán a litván-orosz történelmi megbékélés jegyében, vagy csak merő önszorgalomból! Ezen a meccsen +10.5 pontra jó lesz! Amit érdemes megtolni kicsit komolyabban, az a Panathinaikos győzelem +9,5 ponttal. Még így is 1.5-szörös kifizetést ér, és nem olyanok ők, akik csak úgy feladják! Persze a CSZKA a nagy favorit, meg egy picit lejt is hazai pálya, de minél alacsonyabban tartják az oroszokat, annál inkább növelik a győzelmi esélyeiket, vagy a sanszot egy tisztes vereségre, hogy emelt fővel térhessenek haza Athénba!

Olvasói sztorik